Siófok 10.5 • 2.1 kn
Giles Scott - ék nyerték a Northstar SailGP Team Canada - val a Rolex Los Angeles Sail GP - t

Szombaton az első futamban a Kiwik rajtoltak a legjobban luvban és innen kiváló sebességgel elsőnek vették az első jelet.
A Sail GP ötödik szezonjának, negyedik versenye a Los Angeles Sail GP volt, ahol ismét tizenkét csapat mérte össze tudását. Szombaton az első futamban a Kiwik rajtoltak a legjobban luvban és innen kiváló sebességgel elsőnek vették az első jelet. Másodiknak a kanadaiak, harmadiknak a spanyolok érkeztek. A nyolc szakaszos versenyben a második szakasz végén a hátszél kapunál is hasonló volt a sorrend. A kapu után a Kiwik és a kanadaiak jobbra, míg a spanyolok először balra indulta. A kreutz végére változott a sorrend a svájciak fel tudtak jönni a második helyre a spanyolok elé. Hátszél végén a spanyolok tudtak vissza kapaszkodni a második helyre, de közvetlen mögöttük érkeztek a helvétek és a kanadaiak is. A maradék másfél körben már nem változott a sorrend így a befutónál Kiwi, Spanyol és Kanadai sorrend lett a futam vége. A futam egyik „érdekssége” volt még, hogy a dánoknak sikerült a foilukkal eltalálniuk a lee kapu egyik oldalát, amivel ki is írták magukat a hétvégi eseményből.
A második futamban a Kiwik lemásolták előző rajtjukat, így ismét ők vehették elsőnek az 1s számú pályajelet, a kanadaiak és a németek előtt. Lent a kapunál a Kiwik után a németek érkeztek másodiknak és együtt el is indultak jobbra, míg Giles Scott - ék balra nyitottak. Ez nem tűnt rossz választásnak, mert a kreutz végén a kanadaiak érkeztek másodiknak, majd az olaszok a németek és a britek. A következő körben Kiwi kanadai és brit sorrend maradt, de a végjátékra Tom Slingsby - ék fel tudtak kapaszkodni a harmadik helyre igaz csak 1 másodperccel tudtak a britek előtt befutni.
A harmadik futam már nem nyolc, hanem hat szakaszosra lett módosítva. Itt a rajtnál a helvétek és a Kiwik is begyűjtöttek egy egy karai rajtot. A kanadaiak leeben a franciák középen az amerikaiak pedig fent rajtoltak, de az első jelhez igencsak együtt érkeztek. Hátszélben a spanyolok begyűjtöttek egy büntetést a Kiwik ellen, de mivel nem igazán az élbolyban vitorláztak, annyira nem vetette vissza őket. Hátszél végén kanadai, francia, amerikai és német sorrend alakult ki. Itt a kapunál Martina Grael - ék, húztak egy erős koppintást balra, ami nem volt rossz ötlet, mert a szél is balra forgott, és ezzel a kreutz végén már ők vezettek, a franciák és a kanadaiak előtt. A Brazilok az utolsó kreutz végig őrizni tudták előnyüket, de a rövid befutó szakaszon az ausztrálok legyalogolták őket, így az első női kormányos futamgyőzelmére még egy kicsit várni kell. Harmadiknak a franciák, majd az amerikaiak, a kanadaiak, az olaszok és a németek érkeztek. A befutó szakasz nem csak a braziloknak tartogatott meglepetést, mert ezen a szakaszon a britek, spanyolok és helvétek is leestek a foilról, akiket a Kiwik fentről, lekerültek ugyan, de egy büntetést begyűjtöttek ezzel így hiába tették mindezt.
A szobati utolsó futam is hat szakaszos volt. Az Új - Zélandiak ismét szépen rajtoltak és elsőnek vették a jelet a brazilok és a franciák előtt. Lent a második helyen helycsere történt és a franciák érkeztek másodiknak a brazilok előtt. Kreutz végén már a franciák vezettek a Kiwik előtt és harmadiknak érkeztek Taylor Canfield - ék a Team USA - val. A következő körben is maradt ez a sorrend, de a végjátékban az ausztrálok feljöttek a harmadik helyre.
Vasárnap az ötödik futammal folytatódtak a küzdelmek. Ez a futam is hat szakaszra lett kitűzve. A németek már a rajt előtt begyűjtöttek egy büntetést a britekkel szemben, de ettől függetlenül a britek a franciákkal együtt el tudtak jönni középen, és az első jelnél is ők vezettek, harmadiknak pedig a helvétek érkeztek. A hátszélben sokan leestek a foiljukról. A kapunál brit, helvét, francia sorrend alakult ki. Kreutz végén továbbra is a britek vezettek, második helyre feljöttek a franciák, harmadikra pedig a spanyolok. A második hátszél vagyis a negyedik szakasz végén befuttatta a mezőnyt a rendezőség. A britek behúzták a futamot a spanyolok és a kanadaiak előtt.
A hatodik futamban is a déli félteke vitorlázói rajtoltak a legszebben. Mind az ausztrálok, mind a Kiwik középen rajtoltak és az első jelnél csak az olaszok tudtak beérni közéjük. Lent is maradt a sorrend, de mivel az olaszok kaptak egy büntetést visszaestek a Kiwik mögé. Innen az ausztrálok nem tudtak hibázni és nyerték a futamot, a Kiwik és a kanadaiak előtt.
Az utolsó futam előtt az volt a nagy kérdés hogy ki jut a hármas döntőbe, mert hat futam után a kanadaiak vezettek 44 ponttal a 43 pontos ausztrálok és Kiwik előtt. Igazi meglepetés készült, hiszen az idei szezonban a britek mindig ott voltak a hármas döntőben, de ehhez most egy kis szerencsére is szükségük volt
A hetedik futamban a britek és a németek lent, míg a helvétek fent rajtoltak, de a jelhez egyszerre értek ahol GBR, SUI, GER sorrendben haladtak el. A lenti kapunál már GBR, GER, ITA sorrend volt, ami a befutóig meg is maradt. Ami nagy kérdés volt, hogy az ausztrálok fel tudnak e jönni a hetedik helyre, mert ha nem a britek lettek volna a harmadik finalisták. Tom Slingsby - éknek nem indult jól a futamteljesen utolsók voltak és innen lépegettek felfelé. Az igazi csattanó az utolsó jelnél történt amikor is a hetedik és nyolcadik helyen csatáztak az amerikaiakkal, de végül ahogy Tom Slingsby - nek a hétvégén már többször is sikerült, most is bejött ellenfele előtt, így ők lettek a döntő harmadik nemzete.
A döntő is hat szakaszosra lett kitűzve. A Kiwik rajtoltak a legjobban majd a kanadaiak, az ausztrálok, pedig igencsak lekésték a rajtot. Lent is maradt a sorrend, de itt a Kiwik jobb, míg a kanadaiak balra nyitottak. A döntő folyamán a Kiwik többször is leestek a foiljukról, ami nem segített neki. Kreutz végén már a kanadaiak vezettek, és a végén 200 m előnnyel nyerték a döntőt a Kiwik és az ausztrálok előtt.
A szezON - ban négy esemény után még mindig a britek vezetnek 34 ponttal, második Ausztrália 32 ponttal, harmadik helyen pedig a Kiwik állnak 29 ponttal.
A következő esemény is északamerikában lesz a hét végén, méghozzá San Franciscoban…