Siófok  4.4  •  12.6 kn       

Keszthely  4.9  •  5 kn       

Balatonfüred  4.1  •  4.4 kn       

Balatonboglár  4.6  •  12.6 kn       

Orfű   •  10 kn       

Velencei-tó  5.4  •  6.7 kn       

Tiszafüred  6.1  •  10.1 kn       

Mályi-tó  4.5  •  7.5 kn       

2021. december 03., péntek

Valóra vált álom - Fluck bence Tokiói Olimpiai élményei

Valóra vált álom - Fluck bence Tokiói Olimpiai élményei

Az egyik legfontosabb – számunkra különösen izgalmas – pont, a finnes pálya rajtvonalának rendezőségi hajóval ellentétes vége, a pin end volt a felelősségi területe.

Első magyar vitorlás versenyrendezőként Fluck Bence részt vett a tokiói olimpián. Az egyik legfontosabb – számunkra különösen izgalmas – pont, a finnes pálya rajtvonalának rendezőségi hajóval ellentétes vége, a pin end volt a felelősségi területe. Az odavezető útról, az ottani élményeiről kérdeztem.

„Tulajdonképpen Kő Pityu és Édesanyám indítottak el ezen az úton jó 20 éve. Aztán 2014-ben elhatároztam, hogy tíz éven belül versenyt rendezek az olimpián. A vitorlázás mellett mindig érdekelt a versenyrendezés, és ebben az évben szereztem meg a nemzetközi versenyrendezői képesítésemet. Több hazai világverseny rendezésében működtem közre a BYC és az MVM SE felkérésére, elkezdtem külföldre is járni és úgy alakult, hogy a Melges 24 osztály több világversenyén is dolgozhattam. Ebben az osztályban 3 éven át töltöttem be a European Championship Coodinator szerepet, amely egyfajta class representative, nos ez az az ember, akit egy-egy EB, VB helyi rendezői nem nagyon szeretnek, mert a hajóosztály képviseletében általában mindenbe beleszól. Nekem soha nem voltak ilyen konfliktusaim, talán azért, mert versenyzőként, rendezőként már átéltem jó néhány konfliktus szituációt és meg tudtam találni az egyensúlyt és összhangot a helyiekkel az osztály érdekében. A legnagyobb áttörés 2017-ben következett be, amikor Olcsival – Majthényi Szabolccsal- és a Spari sokat próbált csapatával megrendeztük a földvári Finn Gold Cup-ot, egy aktív olimpiai hajóosztály világbajnokságát. Túlzás nélkül – köszönhetően minden közreműködőnek, és a csodás Balatonnak, ami a kegyeibe fogadott minket – óriási siker lett ez a verseny. Még ma is beleborzongok ha az akkori medal race-re gondolok.  Ezután Corinne McKenzie, a Finn osztályszövetség titkára, aki Földváron is végig ott volt, levelet írt a World Sailingnek, hogy a Finn osztály két preferált főrendezője mellett legyek én a következő. Ebben a versenyzők szava is számított, ahogy hallottam a földvári győztes Max Salminen, a brit (most már) kétszeres olimpiai aranyérmes, négyszeres világbajnok Giles Scott és Berecz Zsombi is mellettem érvelt, például akkor is, amikor a 2019-es Trofeo Princesa Sofia finnes pályájának rendezői posztját megkaptam. Itt is egy kiváló versenyt sikerült rendezni. Ugyanebben az évben a szeptemberi balatonföldvári Repülő hollandi EB rendezése volt a másik nagy feladatom, annyira koncentráltam, hogy a magán emailjeimet az utolsó napokban el sem olvastam. Már otthon, este 8 körül láttam Tokyo 2020 Olympic Games fejléccel egy üzenetet, hogy aznap este 6-ig jelezzek vissza, elfogadom-e a WS felkérését a nyári játékokra... Először majd leestem a székről, aztán elkésve bár, de válaszoltam, hogy igen, igen, igen. Azt viszont még nem gondoltam, hogy teljesül is az álmom, jött a COVID, az olimpiát elhalasztották, azt mondtam magamnak, hogy majd akkor hiszem el, hogyha tényleg ott lehettem, dolgozhattam és hazaérkeztem. Ez most bekövetkezett, és már tényleg elhiszem, hogy elértem ezt a hét éve megfogalmazott célt.

Mi volt pontosan Enoshimában a dolgod?
Ha valaki esetleg félreértette, jobb tisztázni, nem én rendeztem az egész vitorlás olimpiát, viszont egy nagyon jó csapat tagja lehettem. A főrendezőn és helyettesén kívül minden hajóosztálynak volt egy három fős nemzetközi rendező csapata, mellettünk jó néhány nemzetközi és japán segítő dolgozott – motorosvezetők, bójarakók, technikai segítők, pályabiztosítók, sőt még a parti őrség is és természetesen a nemzetközi bírói csapat Böröcz Bencével. A Finn pálya rajtvonalának pin endjéért, azaz a rendezőségi motorossal ellentétes végéért voltam felelős. A rajthajó és a befutó volt a másik két fontos poszt. A helyiekkel nem volt semmi gondom, ügyesek voltak, készségesek – nyelvi nehézségek néha adódtak, az én angolom és a japán angol nem mindig volt összhangban. A hibák lehetőségét azonban nem gyorstalpaló nyelvtanfolyammal, hanem kemény edzéssel zártuk ki. Szokatlan, de bevált: három napon át napi három órában gyakoroltuk a versenyrendezés közben előforduló szituációkat. Kinn a vízen, a rendezésben részt vevő összes motorossal néha néha egy egy olimpiai résztvevő csapattal, de többnyire magunkban. Egymást követték a feladatok: rajtok, lobogók fel-le. Félbeszakítás. Korai rajt, általános visszahívás, a senkinek. Jelentős szélforduló… Begyakoroltuk, mennyi idő egy új rajtvonalat tenni 10 vagy 100 m vízmélység esetén vagy pályát módosítani. Enoshimában öt terület volt, ahol pályát lehetett rakni, ezeken a helyeken néhol tényleg 80-100 méter körüli volt a vízmélység. A horgony felhúzásával, leeresztésével együtt mi például tizenhat perc alatt tudtunk egy új helyen megállni, amit az edzéssel 10-12 percre javítottunk. Az egyik japán kolléga például mindig egy okostelefonos alkalmazás segítségével határozta meg, hol kell horgonyt dobni, hogy nagyságrendileg jó legyen a rajtvonal hossza és iránya. A szélirány, az aktuális vízmélység és áramlás adatai és a rajtvonal elvárt hossza határozták meg, hol kell leereszteni a horgonyt ahhoz, hogy a végén a pontos helyünkhöz már csak apróbb igazításra legyen szükség. Ez minden rajtnál jól sikerült, az olimpia alatt egyszer sem volt tömeges finnes korai rajt vagy rajteljárás közepén halasztás, vagyis fair vonalakat raktunk.

Mint versenyrendező mit tanultál az olimpia alatt?
Szívem szerint minden hazai világverseny rendező csapatával végig csináltatnám ezt az előbb említett komolyabb gyakorlást. Hihetetlen önbizalmat ad, kiélezett helyzetben is. Az olimpia mindenképpen ilyen volt… Ma is gyakran újra érzem azt a feszültséget, ami ott mindannyiunkban megvolt. Minden futamra úgy mész ki, hogy itt nem hibázhatsz! A média közvetítések idején, különösen a medal race alatt, két helikopter kelepelése 280 méterre a pálya fölött, minden, amit döntesz, teszel, a világ szeme előtt történik… És olyan versenyzők sorsa, sikere van a kezedben, akik hosszú évek munkáját tették fel erre az egészre. A másik dolog a pontos kommunikáció. Idehaza nem divat, de kinn reflexszerű rutin: az utasítások visszaismétlése. Sok félreértést lehet ilyen módon elkerülni vagy tisztázni. Csak egy példa: vidd jobbra ötven méterrel a kreuzbóját! Megértette az illető, hogy ötven méterre? A jobbra honnan nézve az? Egy visszakérdezéssel egy esetleg nem egyértelmű utasítás is egyértelműsíthető, a visszaismétlés pedig megnyugtató az utasítás kiadója számára: megértették, mit szeretne és csinálják is. „Copy”

Mi volt furcsa, szokatlan?
Érthető, de nekem mégis szokatlan volt például, hogy mi rendezők csak kettesével járhattunk a versenyzők közelében, megelőzendő bármilyen olyan kommunikációt, ami esetleg befolyásolhatná a pártatlanságot, az eredményt, vagy annak csak gyanúját is felvethetné. Tény, hogy vannak olyan eszközök a rendező kezében is, amellyel befolyásolhatja egy-egy futam végeredményét, elég például csak egy határesetet jelentő szélhelyzetben a futam félbeszakítása mellett dönteni. Mégis, kicsit kínosan éreztem magam, amikor rendező kollégámmal párban sétálva összefutottunk Kelóval (Kelemen Tamás, a magyar olimpiai vitorláscsapat vezetője), néztünk tétován egymásra, nem tudtuk hirtelen, beszélhetünk-e egyáltalán magyarul egymással. Vagy egyszer például Érdi Mári felköszönt a rajthajóra hogy „Hello Bence”, ahol „szabadnaposként” szolgálatban voltam, én meg azon izgultam, hogy nehogy a versenyzőinknek ebből bármilyen hátránya legyen. Persze váltottunk egy-két szót, és a végén nem volt gond. De én ezeken eléggé paráztam, egyszer azt álmodtam, hogy Berecz Zsombi facebook posztjára valaki kommentálta ezt és ezért kérdőre vontak engem. Leizzadva éjjeli egy órakor felébredtem és végig is pörgettem minden posztot, de csak egy rossz álom volt.

Melyek szerinted egy versenyrendező legfontosabb tulajdonságai?
Jó, ha aktív versenyző. Így tudja, hogy egy-egy döntésének mik a következményei azok számára, akikért végül is ez az egész játék zajlik. Nagyon fontos a döntésképesség és a kommunikáció. Kellenek a menedzseri, így a csapatépítő képességek is: az én enoshimai négy fős kis csapatom olyan emberekből állt, akik korábban nem is ismerték egymást, mégis tökéletesen együtt kellett, hogy dolgozzanak már az első napon. (Ezért is jó volt a korábban emlegetett gyakorlás.) És nem utolsósorban helyismeret, meteorológia, a technika (lézeres távolságmérés, applikációk, GPS) készségszintű használata. Ez egy szakma, amit komolyan kell venni.

A legvégén, a záró csapatvezetői értekezleten állva tapsolták meg a rendező és bírói csapatot, ilyenre még sosem volt példa korábban. Mindannyian nagyon boldogok voltunk, különösen én, hogy magyarként a történelmet élőben láthattam, ott lehettem. Már a Finn osztály utolsó olimpiájának utolsó éremfutama befutójában átfutott a fejemben: a finnesek révén jutottam ide, és most hogyan tovább... Most úgy érzem, nélkülük a munkám, a magánéletem, a Vízügyi SC és MVM SE mellett még egyszer egy ilyen utat felépíteni nagyon nehéz feladat lenne. A versenyzés és különösen a versenyrendezés hazai vizeken, amit túlzás nélkül második hivatásomnak érzek, persze marad! A jövőt meg majd megálmodom …

Visy László Oszi

Magyar siker Olaszországban Nacra 15 - ben Előző

Magyar siker Olaszországban Nacra 15 - ben

Sikeresen szerepelt a Raffica a Bodeni - tókerülőn Következő

Sikeresen szerepelt a Raffica a Bodeni - tókerülőn