Siófok 2.7 • 6.2 kn
A Gyapjas testvérek vezetnek Portugáliában
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A portugáliai Vilamourában ma két futamot rendeztek a március 8-án kezdődő 470-es világbajnokság előversenyének tekintett viadalon.
Az első futamban ötödik lett Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor, a második futamot pedig remek vitorlázással megnyerték. Végig gyenge szél fújt, érdekesség, hogy a fiúk – a többi indulóval ellentétben – az edző vitorlájukat használták, és ezzel a garnitúrával is jó sebességük volt.
Vilamourában természetesen már most is a jövő héten kezdődő 470-es világbajnokság áll az érdeklődés középpontjában. Március 5-én kezdődik a felmérés, 8-án kerül sor az első futamra. A 11 futam plusz éremfutamosra tervezett világverseny utolsó futamára és az összetettben első 10 helyen álló hajó számára megrendezendő éremfutamra és a díjkiosztóra március 13-án szombaton kerül sor.
A koronavírus járvány szerencsére Portugáliában és Vilamoura körzetében – a rendezőség közleménye szerint – jelentősen visszaszorult. A területet a legalacsonyabb kockázati fokozatba sorolták, a szabadtéri sportrendezvényeket engedélyezte a kormány. Ennek ellenére a versenyt és a díjkiosztót is az elővigyázatossági rendszabályok maximális betartásával rendezik meg.
A Gyapjas testvérek tavaly decemberben kezdődött portugáliai felkészüléséről videó készült, azzal osztjuk meg itt is, hogy: Hajrá, fiúk!
Szöveg: Visy László Oszi