Siófok 3.3 • 7.3 kn
A Sail GP első szezonja a számok tükrében
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A Sail GP első szezonja a számok tükrében
A SailGP még csak idén vitorlázta első szezonját, de már most sem produkált gyenge számokat Sir Russell Coutts – ék új sorozata. A sorozatra az első évben összesen 1,8 milliárd – an voltak kíváncsiak, amiben benne vannak a TV közvetítések, a Social Media, az online és írott magazinok illetve a versenyeket a helyszínen követők száma is.
2018 októberében mutatták be a versenysorozatot és négy hónappal később már Sydney – ben el is indult a verseny hat csapat (AUS, CHI, FRA, GBR, JPN, USA) részvételével. Sydney után San Francisco, majd New York, Cowes és a finálé Marseille következett. Az első szezont Tom Slingsby –ék nyerték és a trófea mellett még 1 millió dollárra is gazdagabbak lettek.
Az öt globális versenyhelyszín gazdasági hatása 115 millió USD volt, ami átlagosan versenyenként 23 millió USD – t jelent, de a döntő Marseille – ben például a legmagasabb 29 millió USD volt.
Az öt versenyhelyszínen összesen 133.244 néző volt kíváncsi a világ leggyorsabb vitorlás versenysorozatára. A leglátogatottabb versenyhelyszín a New York – i volt ahol 40.000 ember követte végig a Hudson folyón az eseményt.
Az öt versenyhelyszínen összesen 440 újságíró követte az eseményeket, aminek eredményeképpen kicsit több mint 6900 cikk jelent meg a sorozatról. A VIP vendégekből sem volt kevés hiszen az első szezonban közel 2500 ilyen vendég fordult meg a SailGP Adrenaline Lounge – ban.
A sorozat látványos közvetítésének köszönhetően több mint 100 csatorna számolt be az eseményről, ahol a teljes elérés 247 millió fő volt, összesen 1519 órányi anyaggal. A sorozat Social Media oldalait összesen 313 millóan, a Youtube csatornáját pedig 20,7 millióan látogatták. A verseny applikációját 138,254 eszközre töltötték le, illetve az eSailGP F50s Racing játékkal is több mint 100.000 – en játszottak, amiből csak a Marseille – i zárófordulón 11.429 játékos volt.
Sir Russell Coutts elmondta, hogy jó látni a sorozatot a számik tükrében is, és ami még ennél is lényegesebb, hogy egy új globális sportesemény született, sokat tanultak az első szezonból, amit a másodikban szezonban tudnak majd használni, és folytatni szeretnék a növekedést.
A SailGP második szezonja 2020 február 28 – 29 – én rajtol majd ismét Sydney – ben, a jegyértékesítés pedig majd novemberben kezdődik.
A verseny honlapja: