Siófok 25 • 2.5 kn
Gyapjasék továbbra is első tízben Enoshima - ban
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Gyapjasék továbbra is első tízben Enoshima - ban
![Gyapjasék továbbra is első tízben Enoshima - ban](https://d3utub6szlovr7.cloudfront.net/articles/index/gyapjasek-tovabbra-is-elso-tizben-enoshima---ban-87380011.jpg)
Öt futam után egyelőre a 9. pozícióban a magyar hajó a 470-es világbajnokságon.
A magyar hajó továbbra is remek pozícióban áll a világbajnokságon, a keddi három újabb futamot követően a 9. helyen tartózkodnak. Kedden a szintén gyengébb szélben futott harmadik és a negyedik futamban egyaránt a 6. helyen végeztek, majd az ötödikben a 17, helyen értek célba, így bár veszítettek az összetettben több helyet is, közvetlen ellenfeleik egyelőre mögöttük állnak.
A versenyben tavalyi vébé harmadik helyezettje, a kedden három futamot is megnyerő spanyol Xammar-Rodriguez egység vezet, mögéjük a londoni olimpiai bajnok Matt Belcher kormányozta ausztrál hajó jött fel, majd az olasz Ferrari-Calabrò kettős következik.
Eredmények: