Siófok 2.2 • 9.7 kn
Befejeződött a GC32 Championship Ománban
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Befejeződött a GC32 Championship Ománban
Február 27 és március 5 között rendezték a GC32 – es katamaránok bajnokságát Ománban. A versenyre nem csak a GC 32 – es sorozatban szereplő egységek, hanem az Extreme Sailing Series – ben vitorlázó hajók is rész vettek. Ennek több oka is volt, mivel egyrészt mind a két sorozat hasonló hajókkal zajlik nincs akadálya az átjárásnak, másrészt szintén ezen a helyszínen ma kezdődik az Extreme Sailing Series első állomása. Ennek köszönhetően igen népes mezőny gyűlt össze, nevezetesen tizenegy egység, nagyjából fele – fele arányban mind a lét sorozatból.
Az előző évi sorozat dobógósai között komoly csatára lehetett számítani és az esemény a várakozásoknak megfelelően alakult. Az OmanAir és a tavalyi sorozatgyőzte Alingi csatályából most a hazaiak kerültek ki nyertesen.
A versenyen összesen tizenhat futamot sikerült rendezni amiből az Ománair nyert hatot. Emellet egyenletesen vitorláztak a legrosszabb helyük hetedik volt a futamok során. A második helyen a tavalyi sorozatgyőztes Alingi végzett igaz csak egy futamot sikerült nyernie. Hiába nyert négy futamot egy ponttal lemaradva a harmadik helyen végzett az SAP Extreme.
Folytatás mától Ománban az Extreme Sailing Series keratein belül…
Eredmények:
https://www.gc32championship.com/results/