Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Fel északra!

Fa Nándor borzalmas időjárást élt át az előző napokban, de most jó esély látszik arra, hogy megnyílik az útja észak felé és végre maga mögött tudhatja a jeges és különösen veszélyes déli óceáni napokat.

Az argentin partoktól keletre vonuló ciklonban a vártnál is erősebb szélben küzdött, miközben keletre, majd északkelet felé haladt. Lejjebb olvasható január 14-én írt hajónaplója, amely a Vendée Globe honlapján a főoldalon is teljes egészében megjelent részletes beszámoló a küzdelmeiről.

Az elmúlt három napban Nándi Horn-foknál volt 700 mérföldes előnye 350-re csökkent Eric Beillonnal szemben, majd  ma újra növekedni kezdett. Bellion jó darabig lendületesen húzott északra, de nem tudott vagy nem akart benne maradni a gyakran még neki is 40 csomó felett fújó keletre tartó alacsonnyomású rendszer szelében. Így ma már gyenge és jórészt szembe fújó szelet kapott, és a Spirit of Hungary újra 550 mérfölddel hajózik előtte.

Amerre a magyar hajó jár, ott Szent Heléna kinyitja kapuit, és Nándi remélhetően a következő napokban megkapja szenvedéseinek jutalmát és végre szebb időben mehet északra, míg jóval nyugatabbra Bellion - ha minden jól alakul - két-három napig gyenge szembeszélben kell vitorlázzon. Remélem a Spirit of Hungary hét közepén már 800-1000 tengeri mérfölddel közelebb lesz a célhoz, mint közvetlen francia ellenfele!

Nándi jelenleg a 8. helyen a déli Atlanti-óceánon a negyvenedik szélességi fok közelében vitorlázik a Buenos Airest Fokvárossal összekötő vonal közelében. 5400 tengeri mérföldnyire van a céltól.

A következő hajónapló részletben Nándi plasztikusan leírja az utolsó déli tengeri viharban megélt nehézségeit. A szövegben említett itthonról segítő Peti nem más, mint Perényi Péter, akivel tavaly a Transat Jacques Vabre transzatlanti versenyen indult, és aki többek között a hajó műszereit szerelte be és állította rendszerbe a Spirit of Hungaryn.
Ruji

SOH77 Napló: Jan. 14-én késő este

Jan. 13.-én este, ahogy szoktam, azonnal le akartam írni az eseményeket, de képtelenség volt eltalálni egy billentyűt. Legfeljebb lefejelni tudtam volna az egész asztalt mindenestől. Borzalmas viszonyok jöttek ki abból, hogy az előttem északról fújó 60 cs-s szél építette hullámzással majdnem szembe kell mennem. Szerencsére csak majdnem, különben forgácsaimra szedett volna bennünket.

Már az előszél, amivel én jövök, 26 cs helyett 45 cs-val fúj és építi a maga hullámzását, ennek keresztbe jönnek a még nagyobbak, és olyan durva kereszthullámzás alakult ki, ami járhatatlanná teszi a környéket. Na, ebbe szaladtunk bele. Bent a hajóban képtelenség a közlekedés, mert ha elengedem, amibe éppen kapaszkodok, biztosan nekivágódok valaminek.

Akartam valami vacsorát csinálni, de nem lehetett megülni itt a konyha előtt. Még elmászok valahogy babzsákig, úgy ahogy vagyok, vízhatlanban, csurom vizesen belefekszem. Nem alszom, mert képtelenség, de zsibbadok, és egyre jobban didergek. Vizes vagyok, fáradt és hideg lett megint. Még kimászok a hydro generátort fölvenni, aztán felsőt cserélek, 10 perc, amíg a két felsőt lecserélem. Percekig nem tudom elengedni a kapaszkodót, nem hogy ki-be bújjak bármiből, bármibe.

Végtelenség, amíg hajnal lesz, és nem voltam biztos benne, hogy egyben megérjük. Néha olyan hullámtörések kapnak el bennünket, hogy egyszerűen odébb hajítanak 20 – 30 méterrel, ahol úgy landolunk, mintha betonra érkeznénk. Recseg, ropog a hajó, dől a víz keresztben, hosszában mindenen.

Valamikor, valahogy elaludtam, és arra ébredtem, hogy jön be az ablakon a fény, aránylag csend van. Fölnéztem a műszerre, 35 cs, sebesség 13 cs, szinte béke van. Micsoda relativitás! Kint fehér tajtékos még minden, de mégiscsak kialakult egy új rend a hullámzásban, majdnem egy irányba futnak a széllel, kireffelem a harmadikat.

Ahogy végeztem a csörlőzéssel, be akarok menni, de nem megy. Kapaszkodok a karokba, nézem az Óceánt és meg vagyok bűvölve. Micsoda világ ez, ahol az erő és az energia az úr, nem kér és nem ad kegyelmet senki és semmi, érzelemmentesen nyelik be a nagyhullámok a kisebbeket, mintha ott sem lettek volna, és viszik az energiájukat tovább fáradhatatlanul. El innét, ez az egyetlen gondolatom, ugyanakkor meg lenyűgöz a látvány és mindaz, amit kivált belőlem. Szavakba nem önthető érzések kavarognak bennem, és valami nagyon vegyes egyvelege a múlt éjszakának és a mostani reggelnek. Bárhol szeretnék lenni, csak itt nem, és nem tudok elmozdulni a kávédaráló mellől, bámulom ezt az elképesztő energia demonstrációt.

Tegnap estefelé, mikor még az esőt a zivatar váltotta és viszont, kint ültem a fedezékben és a köteleket rendeztem, mikor a semmiből egy óriási villámlás hasított a szürkeségbe, azonos időben óriási csattanás. Első gondolatom, hogy belénk vágott a villám, éreztem a kisülés szagát. Gyorsan rápillantottam a műszerekre, működtek, beugrottam az ajtón, bent is működik minden. Sem előtte, sem utána semmi, ez az egy eltévedt villám megnézett közelről, de szerencsémre megkegyelmezett.

Mindenem fáj! Nem az a beteges fájás, ahogy a derekam, könyököm, egyéb porcikáim szoktak, hanem izomláz van bennem a fejem búbjától a lábam újáig. Lelassultam, nehézkes a mozgás, és fáj bármit megfogni. Fáj a bőröm a tenyeremen, már ahol még van. A legtöbb helyen már tapasz van helyette. Nagy a leukoplast fogyasztásom, függővé váltam.

Conrad írt, gratulál, mert látja, hogy már jövök ki a nehezéből, szerinte nekem már zöld utam van É-ra. A próféta szóljon belőle, nagyon szeretném, ha úgy lenne. Én is gratuláltam neki, mikor megkerülte a fokot, neki ez a harmadik volt.

Délelőtt van, kint süt a nap, de nem lehet kimenni, csak innét az ajtóból gyönyörködöm benne a kapaszkodók fogságában. 6 – 7 méteres hullámok vannak, amiken meg, megszaladunk, aztán a lejtő végén ott vár ránk a pofon elkerülhetetlenül. Az alapszél 30 -34 cs, arra jó is a vitorlázat, de ha lecsökken 27 cs-ra, akkor lelassulunk. Még ritka a lyuk, de vannak, és nem örülök nekik, mert még aránytalan a hullámzással.

Kireffeltem a másodikat. Bő szélben ez úgy történik, hogy kicsiket engedek rá az egyik csörlőn a reffkötélre, a másik csörlőn húzom a felhúzót, hogy ne terheljem a latnikat az árboctartó kötélnél, amire ráfekszik a vitorla. Nem szeretem erőltetni a húzásokat, inkább követem a terhelési ritmust. Amikor egy hullám hátsó falán fölfelé lassítunk, nagyobb erő van a vitorlán, akkor hagyom, amikor lebólint, gyorsul, megkönnyül a vitorla, akkor húzom. Van időm nézegetni, és most van is mit. Tanulmányozom a hullámokat, hogyan szaladnak és mi a törvény közöttük. A domináns hullámzás nekem most háromnegyedes, rendben jönnek, szépen visznek is bennünket, de közöttük a kisebbek már inzultálják egymást. Egy részükről úgy néz ki, hogy feles irányból jön, de vannak jócskán negyedesből is, és ezek vernek minket. Rajtunk, és egymáson torolják meg, amit elszenvednek a nagyoktól.

Kész voltam, de kint ragadtam. Leültem a napra csuklyával a fejemen, mert fröccsök jönnek, és gyönyörködöm a hullámok végtelen futásán. Micsoda sor. Valahol, tőlünk nagyon messze a napban zajlik egy fúzió, az kisugárzik, ami megérkezik hozzánk napsütés formájában, melegít, abból fölszálló légtömegek lesznek, amiknek a helyére más légtömegek áramlanak, ez a szél, ami létrehozza a hullámzást, az meg fut, viszi az energiát és alakítja glóbuszunk földrajzát. Épít és pusztít, ahogy éppen alakul. Mi meg, akik utazunk a széllel, mint középszintű energia közvetítővel, zakatolunk itt ezen az energiaközlekedési rendszeren. Ültem kint és ezeken gondolkodtam.

Kireffeltem az elsőt is, már a teljes alapvitorlázat fönt van. Mostanra, ez itt délután valamikor, legyengült a szél 20 – 24 cs-ra, de ahogy haladok, még visszaerősödik valamennyire. Rossz, amikor valamit megcsinálsz, mondjuk reffelsz egyet, és még nem volt időd megtörölni a homlokodat, de már érzed, hogy kevés. Kell a következő lépés. Most, hogy majd föl vet az erő amúgy is, folyamatosan kell valamit csinálni. Nem baj, ezért vagyok itt, de néha jólesne pár órát szusszanni. Szóval, fönt van a teljes nagyvitorla és azt érzem, hogy kevés. Öt perce vettem le a csizmámat, nem baj, visszahúzom, megyek előre, hogy kiszedem, felhúzom az A3-at. Eljutok az orrig, kinyitom a fedelet, de érzem közben, hogy gyorsulunk. Körülnézek és látom, hogy frissül a szél, boldogan visszacsukom az ajtót, majd kicsit később.

Talán lassan véget ér a folyamatos vízhatlan ruhában való lét. Öt hete vettem fel, és azóta csak percekre húztam le az alsót, amíg tisztálkodtam. Csak az tudja milyen ez, becsomagolva élni, aki már csinálta.

Tegnap este, amikor amúgy is nagy küzdelmet folytattam a legapróbb mozdulatokkal, ismét elment a GPS jel, nem láttam a térképen, hogy merre járok, hogy haladok. Vártam egy ideig, hogy majd visszajön, de nem jött. Végigcsináltam minden ilyenkor szokásos kereső és illesztő programfuttatást, semmi. Van jel, itt van a gépemben, és nem látják egymást a programmal. Már újraindítottam az Adrenát, a gépet, az AIS-t, semmi.

Ilyenkor jön Peti, csakhogy mindig olyankor történnek ezek, amikor otthon éjszaka, vagy már pihenő idő van, alig van merszem hívni. Viszont, meg kell oldani a gondot, így nagyon vak vagyok, tehát hívom. Már jobban ismerem az álmos hangját, mint a felesége. Több lépcsőben beszélünk, ő leírja a teendőket, átküldi, én megcsinálom, ismét kitárgyaljuk, újabb levél, újabb feladatok, ismét megcsinálom, és végül itt van a kishajó és megy a térképen.

Egy ilyen kicsi, hajó formájú folt mekkora örömöt tud okozni az embernek! Minél borzalmasabbak a viszonyok, minél nagyobb a küzdelem a megoldásért, annál nagyobb az öröm végül, ha sikerül!

A mai napot a napló számára egy vacsorával zárom, keresek valamit és megeszem.

Poz: Jan. 14, 19:20 UTC, 42° 02,8′ S, 035° 22,1′ W, rendben vagyunk!