Siófok 34.9 • 8 kn
Befejeződött a Zipfer Trophy az Atterseen
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Véget ért a 11. Zipfer Trophy az Attersee - n
![Befejeződött a Zipfer Trophy az Atterseen](https://d3utub6szlovr7.cloudfront.net/articles/index/befejezodott-a-zipfer-trophy-az-atterseen-98292486.jpg)
Soling 11.Zipfer Trophy zárónap
Ma befejeződött a Zipfer Trophy az Atterseen ami egyben az osztály Magyar Bajnoksága is volt. Ezen a napon nem sikerült futamot rendezni így a tegnapig megrendezett négy futam alapján hirdettek eredményt. Változás annyiban volt az eredményekbe, hogy a tegnapi napon még kiejtővel számolt a rendezőség a mai eredménylistán már nem volt ilyen. Ez magyar vonatkozásban nem változtatott az eredményeken.
A versenyt így végül a kanadai Peter Hall kormányozta egység nyerte, összetettben második lett a Varjas Sándor – Kovácsi László – Meretei Gábor egység, akik ezzel együtt a Soling Magyar Bajnokságot is megnyerték. Harmadik lett kiesőfutam nélkül az osztrák Felzmann – Schuh – Felzmann egység.
További magyar eredmények:
11. Wossala György – Németh Pepe – Wossala Kristóf
17. Szűcs István – Gyulai Gábor – Szűcs Péter
23. Jakab László – Kovács Tamás – Simon Ruben
A Magyar Bajnokság helyezettjei:
1. Varjas Sándor – Kovácsi László – Meretei Gábor
2. Wossala György – Németh Pepe – Wossala Kristóf
3. Szűcs István – Gyulai Gábor – Szűcs Péter
4. Jakab László – Kovács Tamás – Simon Ruben
Eredmények: