Siófok  6.1  •  1.3 kn       

Keszthely  8.9  •  4 kn       

Balatonfüred  6.9  •  0.6 kn       

Balatonboglár  7.2  •  4 kn       

Orfű  9  •  4 kn       

Velencei-tó  6.7  •  1.3 kn       

Tiszafüred  4.4  •  1.2 kn       

Mályi-tó  5.2  •  2.3 kn       

2026. november 05., csütörtök

Félidőben a Yardstick Trophy

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Mozgalmas időszakát éli a Yardstick Trophy mezőnye, hiszen három héten belül, három verseny is várja a sorozat indulóit.

Félidőben a Yardstick Trophy

Egy héttel az boglári International Kupa után, augusztus 10-én a fonyódi Pálos István Emlékversennyel folytatódik a YST 2013 kupasorozat. A TVSK évről-évre népszerűbb versenye 2011 óta szerepel a Yardstick Trophy naptárában és vív ki egyre komolyabb régió versenyei körében. Az idei évi előnevezések alapján már most látszik, hogy a fonyódi menők mellett számos másik kikötőből is ellátogatnak versenyzők a szombaton 10 órakor rajtoló regattára. 

A három yardstick és összevont Jolle osztályban értékeli a szervező a versenyt, amire pénteken 18-20 óra között lehet nevezni a Lacajban illetve szombaton 07:30-08:30 között a fonyódi Bahart kikötőben. Nevezési díj 4000 forint versenyzőnként.

A kormányos értekezlet szombaton 08:30-kor lesz szintén a fonyódi Bahart kikötőben, de az eredményhirdetés és díjkiosztóra már a Port Lacajban kerül sor a befutó után másfél órával.

Versenykiírás

II. Eurakvilo Regatta Balatonbogláron Előző

II. Eurakvilo Regatta Balatonbogláron

Lajos idén is hozzátette, amit tudott Következő

Lajos idén is hozzátette, amit tudott