Siófok  16  •  17.4 kn       

Keszthely  15.9  •  12 kn       

Balatonfüred  15.7  •  17.4 kn       

Balatonboglár  16.1  •  19.1 kn       

Orfű  15  •  10 kn       

Velencei-tó  15.8  •  10.1 kn       

Tiszafüred  15.5  •  10.5 kn       

Mályi-tó  16  •  9 kn       

2024. március 29., péntek

Az előadás nagyszerű lesz!

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Mert a főpróba sokaknak felejtendőre sikerült.

Az előadás nagyszerű lesz!

Nem úgy az élen vitorlázó gyors hajóknak, akik az időnként teljesen elálló, majd újra feltámadó szelecskékben is érdekes, izgalmas versenyt futottak. De a mezőny jó részének nem sikerülhetett az este 18 óra 30 perces limitidő lejártáig teljesíteni a 43 kilométeres (23,2 tmf) Balatonfüred – Kenese – Siófok – Tihany – Balatonfüred távot.

A balatoni szél ugyanis ezúttal kegyetlen volt a Fehér Szalag – iForex Nagydíj, 17. Izsák Szabolcs Emlékverseny és Classic Round résztvevőihez. Kegyetlenül nem fújt. 

A reggel 9-kor rajtoló klasszikus hajók, majd a 9 óra 30 perckor útra kelő többiek sokáig reménykedhettek abban, hogy a reggeli gyenge északkelet-keleti szél előbb utóbb frissülni fog.

A rajtnál fújó 4-5 csomós szélben cirkálni kellett az első szakaszon Kenese felé. Szinte mindenki a rajtvonal déli oldalán helyezkedett, mert a szél a pálya tengelyétől keletebbről fújt, vagyis a jobbcsapás volt a pozitívabb a kenesei jel felé.

9 órakor a klasszikus hajók, az 1945 előtt épült vagy olyan régi tervek alapján elkészült hajók vágtak neki a távnak. Két 75-ös Cirkáló, a Lillafüred (Gál András Levente) és a Sirocco (Cittel Lajos) jó rajtjuknak és sebességfölényüknek köszönhetően hamar kibújtak a többiek közül, és megkezdték hosszú páros versenyüket. A Nemere II-nek gyengébben sikerült az indítás, és a testvérhajókhoz viszonyított hátrányuk hamar állandósult.

9 óra 30-kor a modernebb hajók rajtját nagy tolongás jellemezte a déli bójánál, és a szekcionált rajtvonalon még délebbről induló gyors hajók, a katamaránok és Liberák is igyekeztek optimálisan helyezkedni.

Közöttük meglepően jól rajtolt a kétárbocos Kékszalag rekorder Fifty Fifty (Józsa Márton), akikre a korábbi versenyeken inkább az óvatos kivárás volt eddig jellemző. A rövidesen északiasodó szélben mindenki balcsapásra fordulva a pálya tengely közelében vagy délebbre balcsapáson kezdte az első hosszú menetet.

A 75-ösök küzdelmében a Lillafüred tett szert kis előnyre, a tőle északabbra vitorlázó Siroccóval szemben.

Délen a katamaránok között sebességével, és főleg élességével a Fifty Fifty fokozatosan távolodott a többiektől. Mögöttük nagyszerűen húzott a Gemini nevű Ventilo 28-as Litkey Csaba kormányzásával. Hamar eltávolodtak a délebbre próbálkozó, Litkey Farkas kormányozta Evopro katamarántól, valamint a kezdetben szintén arra tartó, majd már magasságra, a tó közepe felé törekvő Black Magic SL33-as katamarántól, illetve az egytestű Liberáktól, a Rafficától (Király Zsolt) és a Principessától (Nánási Balázs).

A leggyorsabb hajók a szél sebességének másfél-kétszeresével cirkálva rohamléptekben hagyták le a félórás előnnyel indult klasszikusokat. Csak a Sirocco és a Lillafüred tartott ki, de a Fifty Fifty Káptalanfüred magasságában őket is utolérte.

Ugyanitt a két 75-ös Cirkáló elvált egymástól. Az addigra kétszáz méteres hátrányba került Sirocco az északi part felé fordult, és ezt a manővert a Lillafüred nem követte. Ők inkább tovább húztak, feltehetően abban reménykedve,  hogy megsokszorozhatják előnyüket vetélytársukkal szemben. 

A szél markánsan gyengülni kezdett, az iránya pedig egyre nagyobbakat szitált. Ám mielőtt kilehelte volna a lelkét egy jót fordult észak felé, alaposan megkavarva a lapokat.

Kenese közelében aztán az élmezőnynek szinte új rajthelyzet alakult ki, úgy összegyűltek. Előtte az utolsó északi frissüléssel a Sirocco kilométeres előnyt szerzett a Lillafüred-hez képest.  Előretört a Soponyai Géza kormányozta Avatar, és az északi oldalon külön utat találó Principessa.

Még akkor sem lehetett tudni, hogy ki kerüli majd elsőként a kenesei pályajelet, amikor az éllovasok 50-100 méterre voltak a bójától. Ám addigra már nem is haladtak, csak vergődtek előre az olajsíma vízen.

Végül az utolsó kilométeren délről érkező Raffica fordult elsőként a Fifty Fifty és a Sirocco előtt.

Miközben az élboly szinte helyben vesztegelt a szintén lassan araszoló mezőnyjó része is lassan odagyűlt a közelbe.

Először a Raffica és Fifty Fifty szabadult a nagy lavórból úgy, hogy egészen Aliga felé törekedtek, nem pedig egyenesen a siófoki bója felé. Végre a kenesei „katlantól” távolabb lassan megindultak a feltámadó, és a veszteglőket szinte átugró északi, majd nyugat felé forduló szélben.

Ahogy az erőre kapott – és ez az erő 4-5-6 csomót jelent – a Fifty Fifty ellépett a Rafficától, a Raffica pedig a mezőnytől.  Siófokig a kétárbocos bő kilométeres előnyt szerzett a gennakerrel vitorlázó Liberával szemben.

Király Zsoltékat viszont fokozatosan utolérte a Nagy R. Attila, vagyis Rozsda által kormányzott Black Jack SL33-as, és a siófok bója előtt, amíg a Raffica csapata a gennaker lehúzását végezte, előztek is.

Az élmezőnynek egyre biztatóbb szél fújt a Tihany felé vezető szakaszon, a hajók jóval 10 csomó fölé, olykor 15 csomós sebességre, a szélhez képest két-két és félszer nagyobb tempóra gyorsultak.

Negyedik helyen a Gemini, ötödiken az első szakaszon a déli oldalon jelentős hátrányt gyűjtött Evopro Katamadár kezdte a Tihany felé vezető utat.

Tihany közelében, a pályajel előtti utolsó kilométeren a Fifty Fifty ismét teljes szélcsendbe kerülve parkolt. Az üldözők is lassultak, de a hátrányukat lefelezték-harmadolták, mire Józsa Mártonék újra megmozdultak.

Ekkor nyugati szél érkezett a Hajógyári Öböl felől, és újra indult a kéttestű száguldás. De ez sem tartott sokáig. A nyugatra, az öböl mélye felé forduló Fifty Fifty alig haladt, miközben a Black Jack meglódult, csaknem egyenesen a cél felé vitorlázva. Egy-két percig úgy festett meglepő befejezés következik. De aztán csak megjött a következő nyugati frissülés, és a Fifty Fifty 9 perccel délután 3 előtt, 5 óra 21 perc vitorlázás után befutott a célba.

A Black Jack második helyéhez nem férhetett kétség, ám az abszolút bronzérem az utolsó szakaszon sorrendet borító Evopróé lett. Litkey Farkasék az utolsó fél kilométeren előzték az egytestűek között magasan diadalmaskodó Rafficát és a Gemini katamaránt.

Ilyentájt még abban lehetett reménykedni, hogy a nyugati-délnyugati szél frissülni fog, ahogy az gyakran megtörténik hasonló időjárási helyzetben. Ám a szél úgy döntött, hogy ez a Fehér Szalag nem a barátja, és fokozatosan gyengülve újra leállt.

A Principessa még jó szélben megérkezett a hatodik helyen, de utána csaknem másfél órát kellett várni a következő hajókra.

Végül a szél annyira cserben hagyta a versenyzőket, hogy az este fél hetes limitidő lejártáig mindösszesen 7 klasszikus és 42 modernebb hajó ért célba.

Közöttük még említésre méltó a két 75-ös Cirkáló elhúzódó párviadala. Korábban hiába távolodtak el egymástól akármilyen nagy távolságra, mindannyiszor utolérték egymást. A cél előtt pár száz méterrel még a Lillafüred járt a Sirocco előtt, ám Cittel Lajos az éppen befutó hajók sűrűjében meg tudták tréfálni ellenfelüket, így ők örülhettek a célvonalon. Végül is ez így méltó Izsák Szabolcsra emlékezve, aki sok más érdeme mellett egykor a Sirocco megmentője volt.

A Fehér Szalag – iForex Nagydíj időpontjának a Kékszalag közelébe tolása miatt sokan aggódtak, hogy ez kedvét szegi a nevezőknek, és kicsi lesz a mezőny. Ez nem történt meg, közel annyi hajó vett részt, amennyi tavaly, amikor még egy hónappal korábban rendezték.

Így a Kékszalag főpróbája lehetett. Színházi mondás, hogy ha rossz a főpróba, a premier nagy siker lesz. Hát ez a főpróba – nem emberi hiba következtében – elég gyenge lett ahhoz, hogy az előadás nagy siker legyen!

Annál is inkább, mert az előrejelzések kivételesen jó szelet ígérnek a 46. Kékszalag – Audi Nagydíj idejére, július 10-e csütörtökre.

Letöltés:
feher_szalag2014_abszolut.pdf
feher_szalag2014_classic_abszolut.pdf
feher_szalag2014_classic_osztalyonkent.pdf
feher_szalag2014_osztalyonkent.pdf

Fifty-fifty győzelem a Horváth Boldizsár Emlékversenyen Előző

Fifty-fifty győzelem a Horváth Boldizsár Emlékversenyen

Új gyerek vitorlás bázis a Tisza-tavon Következő

Új gyerek vitorlás bázis a Tisza-tavon