Siófok 5.4 • 0.8 kn
46. Kékszalag Audi Nagydíj sajtótájékoztató
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Mintegy 120 résztvevő, köztük hatvan újságíró részvételével tartotta sajtótájékoztatóját a versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség a balatonfüredi Vitorlás étteremben.
Jelen voltak a Kékszalagot és a Kékszalag Fesztivált támogató cégek képviselői mellett meghívott vendégként a tókerülő verseny esélyes versenyzői közül is néhányan.
Július 10-12-én rendezik meg 46. alkalommal az idén 80 éves Balaton-kerülő vitorlásversenyt, a Kékszalag Audi Nagydíjat - jelentette be a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke hétfő délelőtt Balatonfüreden, sajtótájékoztatón.
Dr. Kollár Lajos elmondta, a 80 éves jubileum mellett idén a vitorlás szövetség alapításának 85. évfordulóját is ünneplik. Az idei verseny az eredeti kiírás szellemiségét figyelembe véve nyílttá vált, többtestű és egytestű hajókkal is lehet indulni.
Balatonfüred életében fontos szerepet tölt be a Kékszalag, ami több mint verseny, a vitorlás társadalom, a Balaton és a régió igazi ünnepe - emelte ki Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere. Mint mondta, az eseményt tíznapos kulturális és gasztronómiai programsorozat kíséri a városban.
A névadó szponzor képviseletében Mátrabérci Sándor a Porsche Hungária Audi márkaigazgatója a folyamatos fejlesztések és a végsőkig kiélezett küzdelem kapcsán párhuzamot vont a Le Mans-i 24 órás autóverseny és a Kékszalag közt.
Németh Ágnes a VinCE Balaton szervezője, a VinCE Magazin főszerkesztője a balatonfüredi színes kísérőrendezvény részleteiről beszélt.
A Kékszalag első napjáról élő közvetítést ad a DigiSport televíziós csatorna. Csisztu Zsuzsa a műsor háziasszonya adott tájékoztatást a műsorról. A DigiSport 2014-ben kiemelten foglalkozik a vitorlás sporttal.
A versenyről a televíziós adás mellett a LiveU rendszer révén online közvetítést is láthatnak az érdeklődők a rollingnews.tv oldalon, amely adás a verseny honlapjába ágyazva is látható lesz.
A Kékszalag idén is teret ad jótékony kezdeményezéseknek. Ezúttal is gyűlhetnek majd az adományok a Magyar Hospice alapítvány gyermek hospice tevékenységének támogatásra.
A versenyző hajókról három perccel a rajt után pedig a mellrák elleni küzdelemre történő figyelemfelhívásként léggömbök emelkednek a magasba.
Bagyó Sándor, Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke a verseny biztonságos lebonyolításának részleteiről beszélt, beleértve a versenyen kívül is elérhető Balatonhelp vízi segélyszolgáltatást.
Simonyi Zoltán borász bemutatta a 46. Kékszalag Audi Nagydíj hivatalos borát. A Fáncsi Hegyi Péncészet Csopaki Semillon fehér borát természtesen meg is kóstolhatták a résztvevők az ebédhez.
A vendégek megcsodálhatták a 46. Kékszalag Audi Nagydíj abszolút 1-3. helyezetteknek járó gyönyörű díjakat, amelyeket idén is - immár hagyományosan - a Herendi Porcelánmanufaktúra készített.
Minden évben fontos partner a Kékszalag verseny rendezésében az Országos Meteorológiai Szolgálat, akik rendre pontos előrejelzésekkel segítik a biztonságos rendezést. Jelen volt a sajtótájékoztatón Buda István gazdasági elnökhelyettese, akivel a sajtótájékoztató nyilvánossága előtt írt alá együttműködési megállapodást dr. Kollár Lajos az MVSz elnöke.
Az idei futam részleteiről Holczhauser András, az MVSZ főtitkára elmondta, a verseny július 10-én reggel, a balatonfüredi móló elől rajtol. Közel 600 hajó és 3000 sportoló vág majd neki a hagyományos, 155 kilométeres Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távnak. A versenyidő maximum 48 óra, de a leggyorsabbak befutása már a nyitónapon várható.
A sajtótájékoztatóra meghívott versenyzőkkel Borbély Ferenc folytatott kötetlen, érdekes beszélgetést.
A versenyen rajthoz áll a 2012 óta 10 óra 34 perces idővel abszolút rekorder, Józsa Márton vezette Fifty-Fifty nevű kétárbocos katamarán is. A teljesen magyar tervezésű és építésű hajó két éve a győztes Kékszalag előtt egy nappal szállt vízre először. Józsa szerint az azóta véghez vitt fejlesztéseknek, a nagy vitorlafelületnek és az alacsony súlypontnak köszönhetően az amúgy is extra sebességre képes Fifty-Fifty bizonyosan gyorsult a két évvel ezelőtti rekordmenetéhez képest. Ráadásul a csapat is sokat fejlődött az időközben jól kihasznált edzés és versenylehetőségeknek köszönhetően.
A címvédő, tizenegyszeres győztes Litkey Farkas az Evopro Katamadárral vág neki a távnak. Litkey felidézte, hogy eddigi győzelmeit egytestű hajókkal érte el. Két alkalommal, legutóbb 2012-ben indult többtestűvel, és most is ugyanazzal, az 1988-as Stars and Stripes America’s Cup csapat felkészülésének segítésére épült katamaránnal indul, amely azóta jelentősen, szinte minden porcikájában megújult és átalakult. Az egykor fából épült 35 lábas, de azóta új, a Flaar műhelyben épített 41 lábas karbonszálerősítésű műanyag testei idén még egy méterrel távolabb kerültek egymástól, és az árboc növelésével a vitorlázata is növekedett. Összességében a hajó is könnyebb lett, ezért reményei szerint jó esélyekkel veszik majd fel a versenyt a Fifty-Fiftyvel és a többi kihívóval. Nagyon sok függ természetesen attól, hogy milyen szél lesz, annak iránya és ereje melyik hajó erőssége, így ez alapvetően meghatározza majd egy-egy csapat eredményességét. Ő úgy érzi akkor van a legjobb esélyük a kiemelkedő szereplésre, ha a szél változatos és a verseny taktikailag színes, sokrétű lesz.
Litkey szinte biztosra veszi, hogy a versenyen ismét rekordjavítás lesz, hiszen a modern hajók sebességpotenciálja ezt még gyenge szélben is lehetővé teszi. Ha pedig végig jó szél fúj, akkor a győztes akár 4-5 óra alatt körbevitorlázhatja a tavat. (A Fifty-Fifty 2013-ban ideális körülmények között a Kenese-Keszthely távon 2 óra 20 perces csúcsidőt vitorlázott.)
Sok más klasszikus hajó mellett az idei versenyen is rajthoz áll a „Balaton zászlóshajója”, az 1955-ben 10 óra 40 perces csúcsot felállító, és azt 57 évig tartó Nemere II-vel tulajdonosa, Láng Róbert, és a Balaton legöregebb vitorlása, a 118 éves Kishamis is, fedélzetén Hrehuss György csapatával.
A Kékszalag Európa leghosszabb távú és legrégebbi tókerülő versenye. A Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred közti (légvonalban) 155 kilométeres távon először 1934. július 27-én indítottak versenyt. A legtöbb, 623 induló hajó 2010-ben volt.