Siófok   •  7.3 kn       

Keszthely  4.9  •  2 kn       

Balatonfüred  4.6  •  7.9 kn       

Balatonboglár   •  6.9 kn       

Orfű   •  10 kn       

Velencei-tó  3.6  •  6.1 kn       

Tiszafüred  1.7  •  4.7 kn       

Mályi-tó  0.6  •  2.6 kn       

2024. december 21., szombat

Osztálybeszámolók 2020: 420-as osztály

Osztálybeszámolók 2020: 420-as osztály

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Bár kis késéssel indult a 2020-as vitorlás szezon mégis szerencsésnek tarthatjuk magunkat, hiszen a koronavírus világjárvány ellenére volt lehetőség vitorlázni, lehetett versenyeket rendezni, tulajdonképpen gördülékenyen zajlott le ez a rendkívül speciális esztendő. Az év végén – a nemzetközi versenyek, edzőtáborok mellett - már kevesebb olyan esemény van, amely kimozdíthat minket a szürke mindennapokból, de szerencsére vannak olyan osztálykapitányok a sportágunkban, akik örömmel foglalták össze, hogy mi is történt hajóosztályukban 2020-ban. Sorozatunk folytatásában a 420-as osztály beszámolóját ajánljuk nektek. Az összefoglalóért köszönet Regős Attilának (Morzsi).

A 420-as hajóosztály a Világ Vezető Ifjúsági Nevelő Hajóosztálya (World’s Top Youth Training Boat), mely felhozóosztály a többszemélyes felnőtt dinghy, és keelboat OD pályaversenyvitorlázás széles bázisa számára, és az olimpiai hajóosztályok között jelenleg a 470-es vegyes páros szám kistestvér hajója is.

Bár a hazai 420-as osztály 2017-2018 között átmenetileg nehéz helyzetbe került (amikor kimaradt a GINOP pályázatból), ennek ellenére az osztály az alap fundamentumokra (széleskörben elérhető hajókra, és programokra) épülő népszerűsége töretlen maradt mind a versenyzők, és a klubok széles bázisa számára; így Agárdtól Keszthelyig jelenleg mintegy 7 klub színeiben versenyeznek 420-asban.  Ezen felül számos ifjúsági páros hajóból nemrég kiöregedő versenyző edzői minősítésben kamatoztatja tapasztalatait a 420-as osztályban.   2020-tól újabb szervezett program keretében kapcsolódott be a hazai 420-as életbe a BYC1912 öt hajóból álló flottája is Alsóörsön, a THE-s tihanyi, Kerekedes csopaki, valamint a Keszthelyen és Agárdon működő bázisok mellett.

2020-ban a hazai ranglista versenyek az induló egyégek száma a következőként alakult:

  • Spari Kupa - F.W: Raiffeisen Private Banking Ifjúsági Kupa: 16 egység
  • THE Olympic Regatta: 23 egység
  • Kereked Ifjúsági Kupa – EUROSAF 420 Event: 27 egység
  • Artesz Kupa: 19 egység
  • Országos Bajnokság - ROOSTER-Monautix Kupa: 22 egység

Fenti ranglistaversenyeken felül a hajó csapatversenyzésre alkalmasságát is kihasználva, az osztálynak önálló hazai Csapatbajnoksága került megrendezésre, immáron harmadik alkalommal Tihanyban.

A hazai 420-as osztály regionális szinten is együttműködik számos közeli (ezer kilométeren belül elhelyezkedő) nemzetközi 420-as bázissal, így 2021-es évi versenynaptárban szerepelnek többek között szlovén, osztrák, cseh, horvát, és olasz helyszínek is:

  • Április 2-4 Izola Spring Cup (Isola, SLO): 60+ egység
  • Április 21-25 2021 ÖSTM (Podersdorf, Fertő tó, AUT): 20+ egység
  • Május 7-9 III Coppe Italia 2021 (Triest, ITA): 60+ egység
  • Aug 31-Szept 4 2021 (ÖJM Bodensee Bodensee, AUT): 20+ egység
  • Szept 25-26 Cseh 420 Bajnokság (CZE): 10-15 egység
  • Október Horvát Bajnokság (CRO): 15-20 egység

A 2019-es és 2020-as években a magyar 420-as válogatott egyik büszkesége a Litkey Janka – Érdi Hanna páros (THE), akik 2019-ben indultak World Sailing Youth Világbajnokságon (több futamban dobogós helyen végeztek), majd 2020-ban megnyerték a 2020-as Országos Bajnokságot. Sajnos a COVID miatt utolsó évükben nem volt lehetőségük komolyabb nemzetközi megmérettetésre. Mindenesetre, Litkey Janka az egyik „titkos” olimpikonunk lehet a 2024-es olimpián, a 470-es vegyes párosban.

A válogatottjaink 2021-ben is tervezik a részvételt az EB-n és VB-n, mint nemzetközi csúcsversenyeken:

  • Július 2-10 420 World Championships (Sanremo, ITA): 200+ egység
  • Július 24-31 420 Junior European Championships (Caposele, ITA): 150 egység
  • December 5-8 Imperia Winter Regatta (Sanremo, ITA): 100+ egység

Nagy örömünkre szolgál, hogy nem csüggedve és várva a központi támogatásra, a hajóosztályban 2019-től ismét folyamatos fejlődésnek indult a hajópark, először a szülőknek köszönhető nemzetközi hajóvásárlások nyomán, majd 2020-ban a THE több topminőségű hajót szerzett be (köztük MacKay hajókat), és 2021-ben a klubok, valamint az osztályszövetség közti beszerzési társulás révén folyamatban van újabb 5 vadonatúj hajó beszerzése is. Közben a használt hajók sem maradnak kihasználatlanul, amelyeket folyamatosan keresnek hazai kezdő versenyvitorlázók a kisebb, kevésbé szervezett klubokban is Balatonfüredtől, Balatonzamárdin át egészen Ábrahámhegyig.

Minden sportos többszemélyes versenyvitorlázás iránt nyitott érdeklődőt, várunk szeretettel!  Ezen felül szívesen nyitottak vagyunk az együttműködésre más hazai hajóosztályokkal is, köztük akár a felnőtt dinghy, és nagyhajós OD osztályokkal is.

https://www.facebook.com/HUN420ClassAssociation

Regős Attila (Morzsi), Magyar 420-as Osztályszövetség

Osztálybeszámolók: Európa-30 Előző

Osztálybeszámolók: Európa-30

Az utánpótlásról, télen Következő

Az utánpótlásról, télen