Siófok 30.5 • 13.4 kn
Életem első 11OD Magyar Bajnoksága az Il Cattivo fedélzetén
Lehetne ez is egy rap szám szövege, de Gangxtáék már jobban megénekelték…
„Csörög a telefon, felkapom ki az? Bali Pisti vagyok… na, mi van szevasz!”
Lehetne ez is egy rap szám szövege, de Gangxtáék már jobban megénekelték…
Mindegy is! A történet úgy kezdődött, hogy egy semmit mondó csütörtöki délelőttön számomra nem ismerős számot jelzett ki a telefonom, amit ugyebár fel szokott venni az ember, így tettem én is. Pisti szólt bele és viszonylag gyorsan a lényegre tört, miszerint a korábbi csapattársai közül lesz, aki nem ér rá a Bajnokságra és rám gondolt, mint megfelelő taktikus.
Nem ismertem előtte a „Bali Racing” alapítóját és meg mondom őszintén voltak fenntartásaim vele és a 11OD csapatával kapcsolatban is, de tudva, hogy a végső győzelemre esélyes csapatba kerülhetek, ahol fontos szerepet szánnak nekem, úgy döntöttem elfogadom a felkérést.
Megbeszéltük, hogy a Bajnokságot megelőzően lesz egy OD Trophy Balatonfüreden, ahol megismerkedhetek a hajóval, ami tetszett. Nem igazán szeretek „null-kilóméteresen” beszállni egy hajóra. A versenyen nem a bajnoki csapattal mentünk, de gyakorlásnak tökéletesen megfelelt.
Az OB-ra erős, tapasztalt csapat állt össze. Pisti mellett, Molnár „kedvelem a sört” Dávid trimmer és Somogyi „pilóta” Lóri fordeck voltak a hajón rajtam kívül. Mind a ketten rutinos 11OD-s versenyzők, komoly nagyhajós és versenytapasztalattal.
A Bajnokság első napja előtt egy nagyon gyengeszeles, rövid edzést tudtunk csak tartani, de az érződött, hogy meg van a kémia! Furcsa érzés volt, hogy én voltam a korelnök a hajón, így pár „atyai” szóval jeleztem a „vadaknak”, hogy ne csak a vizen, hanem a parton is vegyék komolyan a versenyt, mert a meleg miatt, lehet, hogy sok halasztás lesz, ami könnyen átcsaphat sörözésbe, stb… Meg kell mondjam utólag, giga nagy pozitív csalódás volt, ahogyan a parti órákat kezelte a csapat!
Az első három futamban gyenge szél fújt és bár a rajtjaink rendre nem voltak a legjobbak, a rajtok utáni kibontakozásoknak és a jól elvégzett manővereknek köszönhetően simán nyertük a futamokat. Mögöttünk volt egy kis „szórás”, ami segített! Volt szélcsendes nap, volt csapatgrillezés, aztán utolsó napra lett északi, erős szeles nap is! Ezen a napon, bár a rajtjaink tiszták voltak és a sebességünk, élességünk is rendben volt, nem igazán találtuk a ritmust… igaz a jó hátszelezések kihúztak mindig a slamasztikából és két második hellyel a zsebünkben, az utolsó futam alatt kivitorláztunk a partra és elpakoltuk a hajót. Ezen a napon a vendég Norvégok megmutatták, hogy idősebb koruk ellenére frissebb szélben számolni kell velük! A díjkiosztó előtt volt még egy tanulságos óvástárgyalás, amiből személy szerint sokat tanultam. Akit érdekel személyesen bármikor elmesélem.
Összefoglalva nem bántam meg, hogy elfogadtam a felkérést és nagyon örülök, hogy egy rokonszenves osztályt, valamint egy klasszikus OD hajót ismerhettem meg! Jól látszik, hogy a mezőnyben nincsenek nagy különbségek, de az is látszik, hogy jó csapat és technika is kell a sikerhez. (na ezzel sok újat nem mondtam…)
Köszönöm a csapattársaimnak és külön is Bali Pityunak az egész hetet és, hogy hozzásegítettek a 20. Magyar Bajnok-i címemhez!
Remélem jövőre írhatok egy „részletesebb” beszámolót a 11OD OB-ról!
Szuszu