Siófok 3.3 • 7.3 kn
Hamarosan indul a 175. jubileumi hajózási szezon a Balatonon
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) a hagyományoknak megfelelően nagyszombaton, április 3-án indítja el idei első menetrend szerinti és sétahajóit. Az utazási feltételek a járványügyi helyzethez és a kormányzati intézkedésekhez igazodnak. A társaság bizakodva tekint a 2021-es balatoni szezon elé, a tradíció és modernizáció jegyében nagyszabású programsorozattal, látványos aktivitásokkal, felújított hajókkal ünnepli a balatoni hajózás 175. jubileumát.
A 175. személyhajózási szezon kezdetével az év minden napján üzemelő kompszolgáltatás mellett, április 3-tól hétvégente már hajóval is felkereshetők lesznek a Balaton leglátogatottabb települései, több kikötőben a sétahajózás is elérhetővé válik. A Balaton két partját összekötő kirándulójáratok az áprilisi hétvégéken napi 4 alkalommal közlekednek majd Siófok-Balatonfüred-Tihany és Fonyód-Badacsony útvonalakon, emellett Siófokon, Balatonfüreden, Badacsonyban és Keszthelyen elindulnak a sétahajók is a húsvéti hétvégétől. Májustól újabb kikötők kapcsolódnak be, a hét valamennyi napján. A kedvelt programhajók a nyári főszezonban lesznek elérhetőek.
2021-ben számos újdonsággal és változatlan jegyárakkal várja a BAHART a hajózni vágyókat.
- Több hajón megújultak a külső és belső burkolatok, a bútorzat és a büfétér.
- A hajókon található utastájékoztató eszközökön a balatoni hajózás 175 éves történelmét és a Balaton-parti települések látnivalóit, szolgáltatásait bemutató kisfilmeket ismerhetnek meg az utazók.
- A települések közötti hajójáratokon gyereksarok várja a családosokat a járványügyi szabályok enyhülését követően.
- Az idei hajózási főidényre megújul a társaság honlapja, amely mobileszközökön is könnyen kezelhető lesz. A korszerű kereső gyors és széles körű tájékoztatást biztosít a települések közötti menetrendi, program- és sétahajók indulási időpontjairól, szolgáltatásairól.
- A jegypénztárakban továbbra is megvásárolható a BAHART kártya több típusa, melyek jelentős kedvezményt biztosítanak a jegyek árából.
A BAHART méltóképpen szeretné megünnepelni a balatoni hajózás 175. évfordulóját, így színes rendezvényekkel, közönségeseményekkel, akciókkal, nyereményjátékokkal és a tradíciók előtt tisztelgő eseményekkel készül, amint azt a járványügyi helyzet lehetővé teszi.
A kialakult járványügyi helyzethez alkalmazkodva visszavonásig az alábbi átmeneti utazási feltételekkel biztosítja a BAHART a személyhajózás biztonságát:
- A hajók zárt és nyitott utastereiben, fedélzeti részein, valamint a kikötők területén kötelező az orrot és szájat eltakaró szájmaszk viselése, ennek hiányában a pénztárosok megtagadhatják a jegykiadást, a személyzet pedig a hajóra történő felszállást. Szájmaszkot a pénztárakban nem árusítanak.
- Az egymástól számított 1,5 méteres távolságot a kikötőben, a pénztáraknál és a hajók fedélzetén is – az egy háztartásban élők kivételével – be kell tartani.
- A hajókon szállítható utasok számát korlátozott, hogy a távolságtartás feltételei biztosítottak legyenek.
- A megváltott menetjegyek kizárólag a jegyen szereplő, adott időpontra szóló utazásnál használhatók fel, ugyanazon útvonalon korábbi vagy későbbi járatra nem érvényesek - az utasok számának tervezhetősége miatt.
- A települések között közlekedő menetrendi járatokra javasolt retúrjegyek vásárlása, az ismételt pénztári sorban állás elkerülése érdekében.
- A BAHART arra kéri utasait, lehetőleg kerüljék a készpénzes fizetést, ezzel is növelve a biztonságot.
- Az érvényben lévő járványügyi előírásoknak megfelelően a hajókon a büfészolgáltatás egyelőre nem elérhető, amint a szabályozás lehetővé teszi megnyitnak a hajóbüfék.
Igazodva a kormány járványügyi intézkedéseihez, az este nyolc órai hazaérkezési szabályhoz, a kompjáratok április 2-től továbbra is Szántódrévből 6.40-18.40 óra között, Tihanyrévből 7:00-19:00 óra között 40 percenként indulnak. A kompjáratokat szükség esetén a menetrend felfüggesztésével sűrítik!
A BAHART folyamatosan nyomon követi a kormányzati rendelkezéseket és előírásokat, ennek mentén biztosítja a személyhajózási és kompközlekedés szolgáltatást. Ezekről, és az adott napi aktuális járatindulási időpontokról a társaság hivatalos honlapján (www.bahart.hu) érdemes rendszeresen tájékozódni. Az utazóközönség gyors és szakszerű tájékoztatása céljából a BAHART Ügyfélközpont (+36 84 30 050) is rendelkezésére áll.