Siófok  6.1  •  2.9 kn       

Keszthely  2.3  •  5 kn       

Balatonfüred  5.6  •  1.7 kn       

Balatonboglár  4.8  •  2.1 kn       

Orfű   •  2 kn       

Velencei-tó  3.2  •  1.8 kn       

Tiszafüred  3.1  •  5.2 kn       

Mályi-tó   •  5.3 kn       

2021. október 17., vasárnap

Arcok az elnökségből 7. rész: Rutai István

Arcok az elnökségből 7. rész: Rutai István

Sokan, sokszor, sokat olvastunk már arról, hogy mi is történt a Magyar Vitorlás Szövetség elnökségi ülésein, valamint arról, hogy a tisztújítások alkalmával kik maradtak az elnökségben. Nagyon keveset tudunk viszont azokról, akik javaslataikkal, döntéseikkel, munkájukkal szeretnék megfelelően képviselni és előbbre vinni a magyar vitorlássportot, a hazai vitorlázást, ideértve a sportág valamennyi területét az utánpótláson, a szabadidősporton, a tömegsporton és a versenysporton át. Sorozatunkban most bemutatjuk az elnökségi tagokat. Megismerhetjük kötődésüket, múltjukat, terveiket és jövőképüket. Ezúttal Rutai István gondolatait, elképzeléseit ismerhetjük meg.

„Keszthelyi vagyok, a szüleim vitorláztak, mondhatnám azt is, hogy születésemtől hajózom. Hat éves lehettem, amikor először egyedül kormányozhattam a családi Kalózt. Apukám egy hosszú kötelet kötött a farbikára, ha nagyon elkalandoztam, visszahúzott a partról” - kezdi egy filmjelenetnek is beillő történettel Rutai István, vagy ahogy a Balatonon ismerik, Stefi. „13 éves koromban kezdtem versenyezni, 420, OK jolle, 470-es volt a sorrend. Aztán amint egyetemre kerültem, abbahagytam a vitorlázást, sajnos.” A Közgazdasági Egyetem pénzügy és tervmatematikusi szakának elvégzése után, 1991-ben barátaival megalapította az Euroleasinget, amely ennek az akkor idehaza vadonatúj pénzügyi konstrukciónak az első és legsikeresebb hazai cége lett. „2000-ben az MKB Bank megvette a vállalkozásunk ötven százalékát, hirtelen lett egy csomó pénzünk. A feleségemmel úgy döntöttünk, hogy egy vitorlásklubba fektetjük. Ez lett a THE. Később véletlenül szembejött egy agárdi befektetési lehetőség, így született az YKA. A kikötőből származó bevételek visszaforognak az utánpótlás nevelésbe, nullszaldósan működünk. Az igazi nyereség persze az az érzés, hogy visszaadunk valamit abból a sok örömből, amit mindkettőnknek a vitorlázás adott.” Stefi egy Sudár Sporttal kezdett nagyhajózni még a kilencvenes években, aztán egy Enter 36-os következett, majd egy még nagyobb csoda, az Anna 70-es cirkáló. „Az Annát 12 éve eladtuk, most a családi hajó a Macarella, egy Nautic Fun Cruiser, ami a Balaton leggyorsabb konyhája és hálószobája… Három gyermekünk van, a nagylányom nyolc évig versenyzett, a fiam most 420-asban küzd, a kisebbik lányom inkább a klubban a gyerekekkel, az utánpótlással szeret foglalkozni. Nekem pedig ott van még a finn dingi, ezt viszonylag későn kezdtem, 39 évesen. Óriási élmény ez a hajóosztály! 350-400 hajó egy Masters Világbajnokságon… az ott elért 39. helyemre vagyok a legbüszkébb az összes sporteredményem közül.”

Hideg van, ónos eső esik. Épp indultok Tihanyba, előtte gyorsan összehoztuk ezt a beszélgetést. Mit lehet ilyenkor a Balatonon csinálni?
A THE-ben van egy második lakásunk, a víztől, a hajóktól öt méterre. Az életünk felét itt töltjük. Gyerekként állandóan a kikötőben lógtam, ez a vágy azóta is megmaradt. Nem csak vitorlázni szeretek, hanem a kikötői légkör, a hajóimon végzett munkák, a szerelés, daruzás, karbantartás is kifejezetten pihentetnek és szórakoztatnak.

Vitán felül áll, hogy értesz a pénzhez. A Szövetségben is az anyagi ügyek tartoznak hozzád?
Nem. Már a harmadik elnökségi ciklusomban vagyok a Versenysport Bizottság elnöke. Elsősorban az utánpótlás, az élsport és a szerződéses sportolók ügyei tartoznak ide – ez utóbbi státuszt az én javaslatomra vezette be a Szövetség –, nagyon jó csapattal dolgozom idéntől is együtt.

Még azért én visszatérnék a pénzhez. Egyrészről a vitorlázás, különösen a nagyhajózás drága sport, szinte kizárólag vagyonos emberek engedhetik csak meg maguknak, másrészről a klubok és a Szövetség gyakran pénzhiánnyal küzd. Nincs itt valami ellentmondás?
Elnök úr, Gerendy Zoli egyik fontos célkitűzése, hogy a jómódú túravitorlázókat és a versenyvitorlázókat, az ő érdekeiket, teherviselésüket valamilyen módon közelítse egymáshoz. Nem könnyű, mert az az elv, hogy a közösség érdekében tenni kell valamit, még gyerekcipőben jár Magyarországon. Jó lenne, ha például a nagyhajós-túrázó réteg nagyobb részt vállalna az utánpótlás nevelés költségeiből. Persze nem olyan módon, hogy mostantól egyszerűen több pénzt kérünk, hanem fontos, hogy valamit adjon is cserébe a Szövetség, többet, mint eddig. Sokat tehetnénk azért például, hogy egyszerűbb legyen a hajóvizsgáztatás, esetleg elképzelhető lenne az MVSZ szerepvállalása is ezen a területen. 

Te is, mikor egyetemista lettél, abbahagytad a versenyzést. Ez ma is jellemző. Sőt, sokan már kiskamaszként abbahagyják… Ez baj.
Szerintem két fő oka van ennek. Az egyik a kiégetés. Sajnos ez más sportágakra is jellemző. 13-15 éves korukig kiszakítják a srácokat a környezetükből, végig csináltatnak mindannyiukkal kétszáz napos felkészüléseket, aztán hoznak egy látszateredményt, mondjuk egy EB 15. helyet – tisztelet a ritka kivételnek. És aztán ez a gyerek 16 éves korára rájön arra, hogy hiányoznak a barátai, és az az élet, amit ők élnek. Sokszor, ha nem is végleg, de hosszú évekre eltűnnek a sportágból. A másik gond a sporteszközökkel függ össze. Egy Optimistet meg tud venni egy lelkes szülő, különösen annak tudatában, hogy ha kinövi a gyerek, még viszonylag jól el is tudja adni. A 16-23 éveseknek viszont nincs ilyen lehetősége, és nem csak a hajó a gond, hanem a mezőnyök hiánya is. Az a fiatal, aki megszokta a nagy optimistes mezőnyök izgalmait, nem igazán vevő arra, hogy egy másik hajóosztályban jó esetben hat-nyolc hajóval kergetőzzön a pályán. Mi a THE-ben próbálunk megoldást keresni: nemrég visszajött jó pár lelkes egyetemista volt versenyzőnk, vettünk nekik öt finn dingit. Ez a hajóosztály változatlanul nagyon népszerű, több száz fős mezőnyök versenyeznek a nemzetközi vizeken, ráadásul alkalmas arra, hogy normális testalkatú, sportos fiatalemberek vitorlázzanak benne.

Melyek a legfontosabb feladatok szerinted ma a vitorlássport házatáján?
Számomra a legfontosabb a saját vállalásom: az utánpótlás nevelés és a versenysport segítése. Ezen kívül közös feladat, hogy nagyobb tömegbázist kell kialakítanunk a Szövetség körül. Többen többet tudunk elérni minden olyan területen, amely a hajósokat, a vízenjárókat érinti. És végül az új füredi „Szövitelep” ügye. Ha igaz, májusra kész a kikötő. Számunkra a legfontosabb munka kidolgozni a működtetés részleteit, finomítani, ahol lehet, a beruházás még hátralévő részein annak érdekében, hogy az minél jobban szolgálja majd a vitorlássport érdekeit.

Szöveg: Visy László Oszi

Ez történt 2020 - ban 1. rész: Felértékelődött az aktív turizmus a Balatonnál Előző

Ez történt 2020 - ban 1. rész: Felértékelődött az aktív turizmus a Balatonnál

Arcok az elnökségből 8. rész: Náray Vilmos Következő

Arcok az elnökségből 8. rész: Náray Vilmos