Siófok 0.5 • 11.2 kn
Kevesebb mint 30 nap múlva 2000 lóerőnyi zöldenergia szabadul el a Balatonon
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Kevesebb mint 30 nap múlva 2000 lóerőnyi zöldenergia szabadul el a Balatonon
Kevesebb mint 30 nap van hátra az idei, immár 9. Zöldszalag Regattáig. Az elektromos hajók minden évben megrendezett nagy versenyére az idén nagyjából 50 hajót várnak a rendezők. A szervezés jól halad, az idén várhatóan minden korábbinál nagyobb szabású lesz a verseny.
Az augusztus 21-én megrendezendő Zöldszalag Regattán induló hajók összteljesítménye az idén várhatóan megközelíti a 2000 lóerőnyi zöld erőt is. A szervező Balatonfői Yacht Club ugyanis 50 hajó indulására számít az idei regattán, s mivel a hajók átlagos teljesítménye 30 kW, vagyis 41 lóerő, így ez összesen nagyjából 2000 lóerő felvonulását jelentheti. Ennek ellenére az e-hajók nem száguldanak, csak csendben, méltósággal suhannak a versenyen, hiszen a környezetbarát meghajtásuk nem feltétlenül a sebességre, hanem a hosszú menetidő elérésére van optimalizálva. A hajók jellemzően 7-9 km/h-ás sebességgel „kocogják le” 10 fix pont értintésével és keleti medence teljes egészének behajózásával teljesítendő túraversenyt.
A Zöldszalag Regatta résztvevőinek a száma évről évre növekszik. Az első, még 2012-ben rendezett versenyen mindössze 12 hajó állt rajthoz, míg az idén várhatóan már négyszer annyi, mintegy 50 induló vág neki a távnak. „A verseny résztvevőinek folyamatos növekedése egyértelműen az elektromos hajózás hazai népszerűsödésével magyarázható” – kommentálta az indulók számának gyors emelkedését Viszkei András, az elektromos hajókat gyártó Aqwia Kft. alapítója és a verseny ötletgazdája, aki 2012-ben azzal a céllal hívta életre a regattát, hogy demonstrálják, milyen nagy hatótávolság jellemzi ezeket a hajókat.
Az előnevezés lehetősége a napokban nyílik meg a versenyzők előtt, és a verseny előtti napon, vagyis augusztus 20-án zárul. A rajt augusztus 21-én délben, a 11 órakor tartott kormányosi értekezlet után lesz. A verseny 18 órakor zárul. A Zöldszalag Regatta nemcsak verseny, hanem remek buli is egyben, hiszen a rendezők 20-án akusztikus koncerttel, 22.-én az ügyességi versenyt követően pedig zenés gálavacsorával várják az eredményhirdetés után a versenyzőket.
Az egyedülálló verseny tulajdonképpen egy klasszikus csillagtúra a vízen, a hajósoknak a rendezőktől kapott térkép segítségével különböző tájékozódási pontokat kell megkeresniük, és megérinteniük. További nehezítés, hogy a check-pontok némelyike a szárazföldön lesz! A versenyre gyakorlatilag bárki nevezhet, aki elektromos hajóval rendelkezik, az eredményeket külön osztályokba sorolva (méret és akkumulátor-kapacitás szerint) értékelik. A hajók egyszerre vágnak neki a távnak 21.-én délben, de aztán mindenki a saját taktikája szerint haladhat a pályán.
További információ a versenyről: