Siófok 4.9 • 6.6 kn
A hétvégi Fertő Bajnokság - Poliprofil Kupa - Schrantz Mátyás Emlékverseny beszámolója
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A hétvégi Fertő Bajnokság - Poliprofil Kupa - Schrantz Mátyás Emlékverseny beszámolója
A hétvégén került megrendezésre a hagyományos Fertő-Bajnokság - Poliprofil Kupa – Schrantz Mátyás Emlékverseny. A versenyen két hajóosztályban: finn-dinghy és optimist osztályokban indultak a résztvevők. A helyi optimist csapat mellett finn-dinghy mezőny népes küldöttséggel képviseltette magát, 25-en sorakoztak fel a rajtvonalon. Pénteken az ünnepélyes megnyitó után – amelyen résztvettek a Fertő Tavi Virolás Szövetség Örökös Tagjai is – három futamot tudtunk rendezni változékony szélviszonyok között. Szombaton kegyes volt hozzánk az időjárás , így kellemes kifújt szélben rajtoltattuk a futamokat mindkét hajóosztályban, így a szombat estét 6 teljesített futammal zártuk. Vasárnapra a szervezők és a versenyzők egyaránt vártuk, hogy élénkűljön, illetve kialalkuljon a szél, de sajnos végül ez túl későn történt, így délután már csak az eredményhirdetés maradt hátra.
Optimistes versenyzőinket fiú és lány kategóriában díjaztuk, mely a következő eredménnyel zárult:
Lány: 1. Völler Hanna
2. Abdai Réka
3. Szalay Boróka
Fiú: 1. Jandl Rómeó
2. Koch Péter
3. Domonkos Gergely
Finn-dinghy hajóosztályban 3 kategóriában díjaztuk a versenyzőket:
Abszolút masters: 1. Székely Antal
2. Lukáts Ákos
3. Schőmer Dávid
Grand masters: 1. Székely Antal
2. Jung József
3. Sipos Péter
Grand grand masters: 1. Sipos Péter
2. Demeczky Mihály
3. Gál István
Gratulálunk a győzteseknek!