Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A 22-es Binnejolle története

Az 1930-as években, amikor a Balatonon is felpörgött és első aranykorát élte a magyar virtorlás sport, a 22-es Binnenjolle a vitorlás sport tökös hajója, a víz Bugattija, az akkori világ Repülő Hollandija, szkiffje, spéci versenygépe volt. Abban a len- majd pamutvitorlás, gaffos faárbocos, kenderköteles világban, racsnis csiga, csapágyas sín és spéci cuccok, a ma már természetesen meglévő és nélkülözhetetlennek tartott vitorlás találmányok nélkül nagyapáink ugyanúgy imádtak vitorlázni, mint mi. Kivágattak a vízre a viharos szélben is. Edzettek, hajtottak és majd megszakadtak egy jó kis versenyért. Mint mi.

A Balatonfüreden éppen újabb Európa-bajnokságot kezdő 22 m2-es Versenyjolle  típus1909-ben született Németországban, ahol az első nemzeti jolleosztály lett. Hamburgi vitorlázók indítványozták egy olyan nemzeti jolle megalkotását, "amellyel alkalmas tanulóhajót adhatnánk a kezdőknek." Ennek nyomán megszületett a ma is érvényes egyszerű képlet: Hossz + szélesség = 7,8 méter, amelyből a szélesség legalább 1,7 méter kell legyen. Kezdetben előírás volt, hogy a hajó tölgyfából és klinkerpalánkozással készüljön, és legalább 450 kilót nyomjon. Továbbá a tükörre akasztott kormányát a fedélzetről ki lehessen emelni a helyéről. Vitorlafelületnek 22 négyzetmétert választottak, amelynek legalább négyötödét a nagyvitorla tegye ki. A rudazata legfeljebb 8,8 méter magasra nyúljon. Kezdetben még árlimitet is megállapítottak, hogy a hajó egy kifejezetten olcsó oktatótípus lehessen.

1915-ig körülbelül 300 hajó épült, ám eközben az oktatóhajó titulus hamar feledésbe merült. Az egyre szaporodó 22-es Binnenjollékkal versenyezni kezdtek a vitorlázók. A hajó nagyságát meghatározó egyszerű képlet nagy szabadságot biztosított a tervezőknek, akik egyre jobb hajókat rajzoltak és építettek. 1916-ban ennek megfelelően már változtattak is az előírásokon. Eltörölték az árlimitet, a 450 kilós súlyt és jócskán kibővítették az építéshez használható fafajták meghatározását. 1919-ben a hajók súlya 350 kilósra csökkent és osztályjelzésnek bevezették a J-betűt a vitorlán.

A hajó uszonya legfeljebb 1.1 m-re nyúlhat ki a testből. A hajótest oldalmagassága legalább 42 cm. Elöl legalább, hátul legfeljebb 1 méteres fedélzet van megengedve, az oldal fedélzetnek 26-32 cm szélesség között kell lennie. A hajóba legalább 2 db légszekrényt kell építeni, összesen legalább 100 l űrtartalommal. A további szabályok leírják a hajótest, a rudazat, és a kormány építési anyagait, melyek között tölgy, mahagóni, gabun, ciprus, erdei fenyő, borovi fenyő, lucfenyő, vörösfenyő, szil, akác, kőris, szerepelt. Kormánya a hajó tükrén elhelyezett, leereszthető lemezes kivitelű .

Vitorlázatának összfelülete (nagy és orrvitorla) összesen 22 négyzetméter lehetett. Orrvitorlából 3 féle méretűt használtak, a legnagyobb alsó éle adott esetben majdnem a hajó faráig ért.  A nagyvitorla „denevérje” az idők folyamán a mind több latni következtében egyre inkább hasonlított a madarak és rovarok szárnyához.  A grószban az eredeti DSV tervek szerint 10 db, a vitorla teljes szélességében végigvonuló, többnyire kőris anyagú latnit helyeztek el, a magyar hajókon ettől eltérő latni megoldásokat is alkalmaztak.

A spinakker csak az I Világháború után jelent meg a 22-es binnenjollén, anyaga kezdettől fogva hernyóselyem volt, nagyságát nem szabályozták.

A 22-es Binnenjollén olyan újdonságok jelentek meg a német és az európai vitorlázásban, mint például a villás kormányrúd, az átmenőlatnis grósz vagy a Manfred Curry által feltalált szellemes kötélfogó, a róla elnevezett Curry-klemm, illetve az általa először egy genovai versenyen használt nagyméretű orrvitorla, a génua. Jelentősen megnőtt a hajók valóságos vitorlafelülete: elérte a 30 négyzetmétert. Az osztály népszerűsége villámgyorsan fejlődött, elsősorban a német  nyelvterületen. Az eredeti szándékokkal ellentétben egy drága, túlvitorlázott és érzékeny versenygéppé lett. 1933-ban rendezték a vitorlás sport történetében az első Európa-bajnokságot. 22-esekkel és nálunk a Balatonon!

22-es a Balatonon

Magyarországon 1928-ban kezdték gyártani a Németországban akkor már nagyon népszerű hajótípust. Természetesen a balatonfüredi hajógyárban. Bevezetését a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség javasolta, hogy a középrétegek számára is elérhető áron legyen jó versenyhajó-osztály. Így indult meg a 14 m2-es Jolle és a 22-es Versenyjolle fejlődése a Balatonon.

A fiatal, sportos magyar versenyvitorlázók körében hamar népszerűvé vált a fürge típus.

Tuss Miklós mesélte édesapjáról, a hajóosztályról és a korról: „A harmincas években a Binnenjolle kezdett nagy divat lenni és remek versenyek voltak. Sok jó nevű versenyzô vitorlázott ilyen hajókkal: Kovács Béla, Heinrich Tibor, Dulácska György és mások. Gaffos, soklatnis, macerás hajók voltak, de nagyon jól vitorláztak. Apám összejött fiatalokkal, mancsaftokkal, csapatokat szervezett maga köré és egymás után volt neki négy vagy öt ilyen hajója. Zsivány, Vénlegény, Agglegény, Sátán, ilyen neveken futottak. Utóbbi volt a Balatonon az elsô, amely egyenes Marconi árboccal és nem gaffossal volt szerelve. Kvázi az öregben benne volt az újítási hajlam, hogy valamit szebbre, jobbra, korszerűbbre csináljon. A Sátánnak az volt a hibája, hogy a pöfföknél nem nyílt ki fent a grósz, nem fordult ki a gaffos rész, nem volt még alba. Ezért erős szélben elég gyakran felborult, úgyhogy az öreg sokat fürdött ezzel a Sátánnal. Kis szélben viszont tigris volt“

Az első magyar bajnokságot az 1929. december 3-án megalakult Magyar Vitorlás Yacht Szövetség 1933-ban írta ki, ám 22-es Versenyjolléval ekkor már évek óta versenyeztek a Balatonon. Tóth Kálmán szerint 1929-ben is volt bajnokság, de a MVYSZ első, 1933-ban kiadott évkönyve szerint 1930-ban írtak ki először bajnokságot. Ezeket a versenyeket gróf Jankovich-Besán Endre által alapított vándordíjért futották és 1933-ig Balaton bajnokságnak hívták.

A kor legsikeresebb magyar vitorlázója Heinrich Tibor birtokolta a bajnoki címeket Kisangyalom majd Kisangyalom II. nevű jolléjával. 1937-ig csak Kovács Béla tudott mellette magyar bajnokká lenni, 1933-ban a Kincsem II.-vel.

Kovács Béla legszebben a Kékszalagon mutatta meg, hogy mire képes a 22-es Versenyjolle a nagyhajókkal szemben. 1936-ban és 1938-ban is megnyerte a tókerülő versenyt! 1940-ben második lett a Tramontana 8R mögött húsz perccel célba futva. Túl jól ment. Az 1942-es Kékszalagról biztonsági okokra hivatkozva kitiltották a 22-es Versenyjollékat...

A korszak legjobb 22-es Versenyjolle versenyzői közé tartozott az említetteken kívül Göllner László, illetve Schimert Gusztáv a testvéreivel. A negyvenes években egy újabb generáció legtehetségesebbjei mutatták meg oroszlánkörmeiket az akkori legsportosabb osztályban: Pongó Kiss Csaba, Jankovich István, Dabasi Halász Ervin.

A füredi hajógyárban Benacsek Jenő tervei alapján nagyon jó 22-es Versenyjollékat gyártottak. Az 1930-as években a nemzetközi vitorláséletbe is bekapcsolódhattak a magyar versenyzők. Olyannyira, hogy az osztály első Európa-bajnokságát 1933-ban augusztus 21-27. között a Balatonon rendezték. Négy ország vett részt rajta két-két csapattal, akiknek a hajót a Királyi Magyar Yacht Club biztosította. Ehhez 10 darab egyforma hajót gyártottak Füreden, természetesen Benacsek tervei alapján. Ezek voltak az első szériában épült hajók. Hazánkat Heinrich Tibor és Kovács Béla csapatai képviselték. Csapatban Németország, egyéniben az osztrák Dietz Angerer győzött.

A magyar „szappanjolle”

1936-ban Benacsek különleges 22-es Versenyjollét tervezett. Az időközben tovább finomított osztályelőírás adta lehetőségek még jobb kihasználására megalkotta a „szappanhajó“ néven híressé vált 22-est. A becenév a formájából eredt. A fedélzet mindenhol lekerekített, ívelt formában csatlakozott a hajótesthez, miáltal látványosan újszerű típus született. Ráadásul a szappanjolle gyorsra is sikeredett.

A magyar 22-es Versenyjolle mezőny megerősödött. A nyári balatoni versenyeken rendszeresen húsz-harminc hajó is rajthoz állt.

Magyarország bekapcsolódott a Négy tó nemzetközi versenysorozatba. 1936-ban Balatonkenesén rendezték ennek azévi futamait. A Balatonra látogatott a kor egyik leghíresebb versenyvitorlázója, a Námetországban élő amerikai állampolgár Manfred Curry. Ismert volt eredményeiről, ötletes és különleges műszaki újításairól, valamint a még ma is forgatott versenytaktikai könyvéről és aerodinamikai írásairól. Nagyon tetszettek neki a Benacsek Jenő tervezésű 22-es Binnenjollék, a szappanhajók. Ezért a Hajógyárral megállapodva külföldre vitt magával egy asztalos csapatot Horváth Mihály művezetővel együtt, akik megépítették neki az Aero II. majd az Aero III. nevű hajót. Ezekkel számos sikert ért el, mert nagyon gyors darabok lettek. Ezek nem 22-es Binnenjollék voltak már, hanem a szappanhajó ötletéből Dr. Curry által továbbfejlesztett és magyar hajóépítőkkel elkészíttetett hajók. Az Aero II-t helyreállítva ma rendre láthatjuk a nagy európai hajókiállításokon.

Akadt a magyar vitorlás sportnak érmes sikere is 22-es Binnenjolléval: 1937-ben a Zürichi-tavon rendezett Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett a Heinrich Tibor, Éder Ernő és Schimert Pál magyar hármas.

Az elmaradt Európa-bajnokság

1939-ben Magyarországon szeptember elsején kezdődött volna az Európa-bajnokság. A magyar vitorlázók nagyon készültek erre a vitorlásünnepre, amely köré esemény- és versenysorozatot szerveztek Nemzetközi Sporthét a Balatonon névvel. Lett volna vitorlás felvonulás, a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség tízévés fennállására emlékező ünnepi közgyűlés és vitorlásbál. Az Európa-bajnokság versenyei mellett a 30-as, 22-es cirkálók, a 25-ös túrajollék és dingik magyar bajnoki futamainak megrendezését tervezték.

Sőt! Az Európa-bajnokságra tekintettel az Országos Testnevelési Tanács támogatásával a Balatoni Hajózási Rt. Yachtépítő üzeme tavasszal megkezdte 12 egyforma 22-es Versenyjolle gyártását. Ezeket a hajókat nagyon kedvező - két-három éves használt hajókéhoz hasonló - áron bocsátották áruba, a verseny utáni, tehát szeptember 10-i átvétellel.

Benacsek Jenő ezeket a hajókat rövidebbre és szélesebbre tervezte, hogy nagyobb sikló felületével a balatoni céloknak jobban megfeleljen. Tíz hajó készült el a verseny rajtjára, amelyeket felvidéki magyar városokról neveztek el. A Füreden felsorakozott fehérre festett flottát a sporthét megnyitásakor dr. Strommer Viktorin tihanyi apátúr szentelte fel.

Ám hiába voltak a szép tervek, a nagy felkészülés. Szeptember 1-én Hitler megtámadta Lengyelországot és kitört a háború. A versenyzők természetesen sorra mondták le az Európa-bajnoki részvételt. Hat nemzet vitorlázóit várták, de csak két német érkezett meg Balatonfüredre: Grätz és Ulbrich a Müggelsee Yacht Clubból. A háború hírére ők is hazautaztak.

Elmaradt a verseny, a sokféle ünnepi esemény. Csak a Magyar Bajnokság futamait rendezték meg a többi hajóosztálynak. Az Európa-bajnokságra készült 22-es Versenyjollék mindegyike elpusztult a háború végén.   

Sorvadás és megszűnés Magyarországon

A második világháború után több olyan év is volt, amikor elmaradt a már egyre fogyatkozó 22-es Versenyjolle osztály bajnoksága. A háború utáni helyzet, a szegénység és a politikai irányvonal nem kedvezett a kifinomult és költséges versenyhajók fenntartásának.

Az ötvenes években a bajnokságokon a legsikeresebb kormányosok Gáll Endre, Szabó Imre (a mindenki által Pempőként ismert későbbi Dragon-bajnok), Gáll Imre és Elekes Béla voltak.

1960-ig rendeztek még a Balatonon 22-es Versenyjolle bajnokságot. Az osztály utolsó bajnoka (id.) Elekes Béla.

Aztán a típus szépen lassan kimúlt, lényegében kihalt a Balatonon. Hiába sportos, gyors hajó. Erről tanúskodnak Gömöry Pál emlékei, aki úgy emlékszik, hogy a Balatonra kerülő első Repülő Hollandikat rendszeresen verték a 22-es Versenyjollék, amíg a hollandisok meg nem tanulták jól vezetni és beállítani a hajóikat.

A 2010-es balatonfüredi Európa-bajnokság

Hetvenegy évvel az elmaradt nagy verseny után hét osztrák és három német hajó érkezett Balatonfüredre. Magyar csapat is indult. Egy 1957-ben Németországban épült, részben felújított, Kálóczy Antal tulajdonában lévő hajóval indul el egy magyar hármas a BYC által rendezett Európa-bajnokságon.  Eredetileg úgy volt, hogy Tuss Miklós kormányozza, ám ő családi elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni. Így Bisztray György lett a kormányos és id. Kugler Nándor illetve az Európa-bajnokság megrendezése érdekében sokat tevékenykedő Csernussi Gábor a legénysége. Esélyük a jó szereplésre a túlsúlyos hajóval nem volt.

A Balaton kedves volt a Binnenjollékhoz, várta őket. Jó széllel – általában nem túl gyengével, se túl erőssel – szolgált. A Balatonfüredi Yacht Club, a legrégebbi magyar vitorlás egyesület, öt pályafutamot és egy a nyugati medencébe is átvezető túrafutamot szervezett a számukra. Nagyszerűen sikerültek.

Nem a ma megszokott Európa-bajnokság volt ez a verseny. Nem folyt olyan vérre menő küzdelem, minden centiért kemény harc, mint ahogy az ma dívik. A hajók sem egyformák, csak abban, hogy mind szépek. Eredményeiket előnyszámításos rendszerben értékelik. De tulajdonképpen nem is az a lényeg, hogy ki győzött ezen a versenyen.

Végre élve láthattuk a hajókat versenyezni, amelyekért Heinrich Tibor, Kovács Béla, dr. Tuss Miklós vagy bármely igazi versenyvitorlázó lelkesedett hetven-nyolcvan évvel ezelőtt. Néztük és csaknem olyannak láthattuk a Balatont, mint ők.

Ezen a héten újra ismétlődhet az élmény.

Ruji

A cikkben felhasználtam Csernussi Gábornak még a 2010-es EB előtt az osztályelőírásról és a típus történetéről adott anyagait is. Köszönöm Gábor!

A mellékelt fotókat - az archív képeken kívül - Mag Andrea készítette a 2010-es füredi EB-n.