Siófok 23.3 • 7.5 kn
Három futam a Finn Masters Európakupán
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Három futam a Finn Masters Európakupán
![Három futam a Finn Masters Európakupán](https://d3utub6szlovr7.cloudfront.net/articles/index/harom-futam-a-finn-masters-europakupan-22171849.jpg)
Tihanyban Finn Masters Euro Cup második napján sikerült először futamot rendezni, de akkor rögtön hármat. Miközben Barbadoson zajlik a Finn Masters VB az Európában maradtak java eljött Tihanyba, a Balatonra versenyezni. 84 hajó nevezett és 75 versenyzett az első versenynapon
A versenyzőknek kalandos napjuk volt: a szél gyakorlatilag percről percre változtatta erejét és irányát is. A legnagyobb szelet az első futamban mértük, akkor 26 csomó volt. Ezután fokozatosan gyengült, de csak a harmadik futam végére csökkent csak 10 csomó alá. Jelenleg a német
Andre Budzien két futamgyőzelmével és egy második helyezéssel magabiztosan áll az első helyen Ian Ainslie és Taras Havrysh előtt, a legjobb magyar versenyző pedig Székely Antal, negyedikként.
Eredmények: