Siófok 37.1 • 7.3 kn
Felkerültek a hétvégi Agárdi Majthényi Zsombor Emlékverseny eredményei
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Felkerültek a hétvégi Agárdi Majthényi Zsombor Emlékverseny eredményei
![Felkerültek a hétvégi Agárdi Majthényi Zsombor Emlékverseny eredményei](https://d3utub6szlovr7.cloudfront.net/articles/index/felkerultek-a-hetvegi-agardi-majthenyi-zsombor-emlekverseny-eredmenyei-99346841.jpg)
Hétvégén rendezték Agárdon a Majthényi Zsombor Emlékversenyt. Népes mezőny jött össze több mint százötven hajó versenyzett négy hajóosztályban. Az Optimist volt a legnépesebb 101 egységgel, illetve még a három Laser osztályban voltak indulok.
A három nap alatt nyolc futamot sikerült bonyolítani a rendezőknek.
Eredmények: