Siófok 6 • 5.2 kn
J/24 Pénteki Tréning sorozat
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A 2017 évi J/24 Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében!
Harmadik szezonját kezdi április 22-23-án a J/24 Pénteki Tréning sorozat!
Balatonfüred, 2017. április 13. - A J/24-es hajókkal zajló, hat fordulós vitorlás tréningnek idén a balatonfüredi Hajógyári Kikötő ad otthont. Az edzések lebonyolítását a Quantum Sails szervezi, a kísérőmotorosokat pedig a Bravo Boats Hajós Iskola bocsátja rendelkezésre. Mellettük - ahogy tavaly is - a Jet Travel a rendezvény fő támogatója.
Az idei sorozat legfontosabb célja, hogy versenykörülmények közötti edzéslehetőséget biztosítson a színvonalas versenyvitorlázást célul kitűző csapatok számára. Hiszen éles versenyhelyzetekben lehet igazán hatékonyan elsajátítani például a rajtolás technikáját vagy a különböző manővereket. A sorozat egy hétvégi, kétnapos programmal kezdődik, amit 5 pénteki edzés követ majd, szeptemberben pedig egy éles versenyen minden csapat meg is mutathatja a sorozaton elsajátítottokat.
A Pénteki Tréning támogatóinak hála, idén sem csak vitorlázó tapasztalatokat nyerhetnek a résztvevők, hanem minden fordulóban komoly díjakkal, ajándékokkal is gazdagodhatnak majd azok, akik jól szerepelnek. Idén is lesz versenypóló, ismét lesznek Bodri Bor nyeremények, különböző utazási utalványok. A döntőben pedig Nautica órát kapnak majd a legjobbak.
A pörgős futamok után a Rauschenberger Vitorlásversenyző-képző Akadémia szakemberei értékelik a csaptok teljesítményét, hasznos technikai és taktikai tanácsokkal látják el a résztvevőket. Az edzésnapok zárásaként finom vacsora várja majd a vitorlázókat, ahol a Bodri Pincészet remek borait kortyolgathatják a csapatok a vacsora mellé.
Ezek az aktív, színvonalas edzések nagyban hozzásegíthetik a már J/24-es hajóval versenyzőket, hogy eredményesen szerepelhessenek aBalatonfüredi Yacht Clubban szeptemberben megrendezésre kerülő kontinens bajnokságon, de kedvet csinálhatnak a más hajosztályban versenyzők számára is a J/24 hajóval történő versenyzésre.
JÖN a Kadét és versenyző képző
Fontos cél a J/24 hajók népszerűsítése, és a J/24 Osztály utánpótlásának és bővülésének biztosítása is.
Ennek szellemében idén a szervező csapat a Bravo Boats Hajós Iskolával és a Rauschenberger Vitorlásversenyző-képző Akadémiával együttműködve, Kadét és versenyző képző kurzusokat is kínál a vitorlásversenyzésbe bekapcsolódni vágyó hajósok számára. A Pénteki Tréning „edzőversenyei” lehetőséget biztosítanak a versenyzéssel kacérkodó vitorlázok számára a J/24-es hajó megismerésre, vitorlázó tudásuk fejlesztésére, a J/24-es Osztályba történő integrálódásukra.
Mancsaft adatbázis
Az edzéssorozat szervezői a felnőtteken kívül szeretnének az utánpótlás korú, a kishajós versenyzést feladó fiatalok számára is lehetőséget biztosítani, hogy tovább folytathassák a vitorlás versenyzést. Hiszen a J/24 hajó és a J/24 versenyek nagyban hasonlítanak a korábbi versenykörülményeikhez, a hajó ára, annak fenntartási költségei elérhető közelségben vannak egy fiatal, 4-5 fős baráti társaság számára is. Több hajó is várja az egyénileg jelentkező fiatalokat, vitorlázni vágyókat a csapatába.
Ennek érdekében a J/24 Osztály a magyarországi hajóosztályok között elsőként hozott létre olyan adatbázist, amelyen keresztül szervezetten koordinálja a jelentkezéseket, részletes információt biztosítva a kormányosoknak az érdeklődők vitorlázó hátteréről, tapasztalatairól, elősegítve, hogy gyorsabban és hatékonyabban épülhessenek az új csapatok. Az adatbázisba a hunj24ca@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni.