Siófok  9.4  •  2.2 kn       

Keszthely  7.9  •  6 kn       

Balatonfüred  •  1.6 kn       

Balatonboglár  9.4  •  4.1 kn       

Orfű  •  6 kn       

Velencei-tó  7.2  •  8.2 kn       

Tiszafüred  8.1  •  19.7 kn       

Mályi-tó  7.8  •  19.7 kn       

2024. március 29., péntek

Összevont Cirkáló Flottabajnokság

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A múlt szerdán nevezéssel kezdődött az Összevont Cirkáló Osztály 2014 évi Flottabajnoksága, mely az osztály bajnoksági sorozatának utolsó állomása is volt egyben.

Összevont Cirkáló Flottabajnokság

A versenynek idén a balatonfüredi – jelentős változásokon átesett és további fejlesztések előtt álló – Hajógyári Kikötő adott otthont.

A tavalyi osztályértekezleten újragondolt bajnoksági sorozat a visszajelzések alapján pozitív változást jelentett az osztály életében (a szintén itt eldöntött ORC előnyszámítás még nem tökéletes).

Csütörtökön 10 órakor megnyitóval kezdődött a Flottabajnokság, mely után remek szélben rajtolt el a verseny 8 hajós mezőnye. Mindössze 2 hajó maradt távol az osztályból. A Sipos Máté vezette rendezői csapatnak ezen a napon volt szél szempontjából a legkönnyebb dolga. Két remek futam után a veszprémi Grand Canyon sörözőnek köszönhetően stégparty várta a résztvevőket.

A pénteki közös reggelit követően parti halasztás következett és bár a parton néha remek szél látszott, a vízre kiérve sajnos mindig kiderült, hogy nem több 6-700 méteres csíknál amiben a kiírás szerinti – hagyományos – olimpiai pályát nem lehetett tűzni. A rendezőség péntek este még kivitte a mezőnyt, de csak egy lelőtt futamra volt lehetőség. Ezen az estén Bujdosó Zsigmond borász által tartott borkóstoló várta a társaságot. A borászat különösen kedves az osztály számára, hiszen a borászat kitűnő borai nevükben és címkéjükben is kötődnek a vitorlázáshoz, a csúcsborok pedig az osztály hajóiról (Nemere, Sirocco, Tramontana) kapták neveiket.

Szombaton a reggelit követően kihajózott a csapat a vízre, de délutánig sajnos érvényes futamra nem volt lehetőség. Délután folyamán – összhangban az osztály filozófiájával – Bakóczy Kálmán és a Lári Fári Alapítvány által szervezett program keretében a Madarász utcai gyermekklinika betegeit látta vendégül a társaság a fedélzeten.

A Hajógyári Kikötő éttermében felszolgált esti gálavacsorát a csopaki Szent Donát Pincészet borai tették teljessé. A pincészet régóta elkötelezett híve a vitorlázás támogatásának, hiszen évek óta támogatja a júniusi Tramontana-Sennebogen kupát is.

Vasárnapra az eredetileg tervezetthez képest 1 órával előrehozta a rendezőség a lehetséges rajtidőpontot, így a közös reggeli a közösen elfogyasztott szendvicsekből állt. A hajók korán kimentek a vízre és az időjárás kegyének köszönhetően két teljes és egy rövidített futammal sikerült 5 érvényes futammal befejezni a versenyt.

A versenyzők szabálykövető magatartásának hála a Hantó István által vezetett zsűrinek nem volt munkája.

A Flottabajnokságot és az Összevont Cirkáló Osztály bajnoksági sorozatát is a Hónig Péter által kormányzott TALIZMÁN nyerte.
Köszönjük a támogatást az alábbi cégeknek:
Hajógyári Kikötő
Bujdosó Pincészet
Szent Donát Pince
Grand Canyon Söröző
Continental Handel Kft.

Összevont cirkáló Flottabajnokság eredménye
Összevont Cirkáló Osztály Bajnokság eredménye


 

Kis tó, nagy lelkesedés! Előző

Kis tó, nagy lelkesedés!

Kinek a pap, kinek a papné... Következő

Kinek a pap, kinek a papné...