Siófok 5.4 • 6.2 kn
A tervezett luxusadó a hajókat is érintheti
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A nemzetgazdasági miniszter nem adott konkrét választ arra a kérdésre, hogy milyen körben kívánják kivetni 2014-től a luxusadót. Találgatni persze lehet, sőt azért ennél többre is lehet következtetni a különböző híradásokból.
Autó, ingatlan, bankbetét és hajó, ezekről hallani a legtöbbet a tervezett adó bevezetése kapcsán. Érthető módon bennünket a hajó érdekel, hiszen nem mindegy milyen döntés születik, minden hajót megadóztatnak az optimisttől egészen az 50 lábas yachtig vagy lesz ésszerű megoldás. Remélhetőleg szakemberek is meghallgatásra kerülnek a jogszabály hajókra vonatkozó részének megalkotása alkalmával. Nem mindegy ugyanis, hogy egy 7 méter hosszú, nagyteljesítményű motorcsónakról beszélünk vagy egy hasonló méretű, minimum 20 éves, egyesületi tulajdonban lévő Soling-ról.
Az is kérdés, hogy egy kizárólag sportcélokat szolgáló Melges 24 vagy J24 luxuscikknek minősül e? Léteznek olyan sportkerékpárok, melyek lényegesen többe kerülnek, mint egy használt J24-es, mégis az adóztatás szempontjából a hajó van nagyobb veszélyben és a célkeresztben. Félő, hogy nem lesz szofisztikált megoldás, a hajó az luxus, legyen az egy öreg Sudár Regatta vagy egy szezononként jelentős karbantartást igénylő, pár százezer forintot érő túrajolle.