Siófok 6 • 5.2 kn
Hétvégén Szigliget fogadja a Yardstick Trophy mezőnyét
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Intenzív augusztus után szeptemberben is aktív programmal várja az indulókat a Yardstick Trophy, hiszen az első őszi hónapban is három fordulón lehet pontokat gyűjteni. A szeptemberi dömpinget ezen a hétvégén a Szigligeti Vitorlás Kupa nyitja.
Az idén már nyolcadik születésnapját ünneplő Szigligeti Vitorlás Kupát keveseknek kell bemutatni a nyugati medencében. A szigligeti kikötő barátságos miliője már önmagában is kellemes emlékeket hagy az itt megforduló hajósokban, amihez hozzájön még a hagyományosan szeptember elejére időzített regatta színvonalas vízi és parti lebonyolítása. Ez pedig garancia a sikerre, amit mi sem mutat jobban, minthogy az elmúlt esztendőkben rendre 50 hajó felett volt a résztvevők száma. A rendezők továbbra is elkötelezettek amellett, hogy a szigligeti verseny más és egyben több is legyen, mint egy átlagos klubregatta, így várhatóan az idei évben is minőségi programokkal és értékes nyereményekkel várják majd az indulókat.
A Yardstick Trophy pontversenyébe kettes szorzóval számító Szigligeti Vitorlás Kupa ugyanakkor első felvonása is egy sűrű, őszi időszaknak, hiszen ezt követően szeptember 21-én Badacsonyban a Szüreti Regatta, majd rá egy héttel, 28-án Földváron az Unitef Kupa várja a kupasorozat indulóit.
Versenykiírás
Videó a tavalyi versenyről
A Szigligeti Vitorlás SE honlapja