Siófok  8.3  •  7 kn       

Keszthely  5.9  •  4 kn       

Balatonfüred  •  7 kn       

Balatonboglár  8.1  •  7.9 kn       

Orfű  •  2 kn       

Velencei-tó  6.3  •  5.6 kn       

Tiszafüred  3.4  •  5.4 kn       

Mályi-tó  6.4  •  3.5 kn       

2024. április 20., szombat

A szörfösök tiltakoznak az integrálás ellen

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A Magyar Szörfszövetség elnöksége tiltakozását fejezte ki azért, mert állítása szerint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ? egyik kiadványa szerint ? a szervezet beolvasztását tervezi a vitorlásszövetségbe.

Az elnökség a távirati irodához eljuttatott csütörtöki közleményében azt írta, hogy a MOB a sportfejlesztési irányai és területei című kiadványában "szakmai indoklás nélkül, pusztán külföldi gyakorlatra hivatkozva" tervezi a szörfszövetség integrálását a vitorlásszövetségbe.

„Tervezetében félreérthetően, a valóságnak nem megfelelő módon – más szövetségek mellett – a Magyar Szörfszövetséget is felelőtlenül gazdálkodó szervezetként állítja be – áll a közleményben. – A Magyar Szörfszövetség elnöksége objektív tényekkel tudja alátámasztani, hogy a tervezett intézkedés a sportág olimpiai eredményességét is veszélyezteti, romboló hatású, valamint az a magyar szörf versenysport megszűnéséhez vezethet."

A szövetség elnöksége a közleményben hangsúlyozza, határozottan tiltakozik a beolvasztás ellen, és arra kéri Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, valamint Borkai Zsolt MOB-elnököt, tegyék lehetővé, hogy a Magyar Szörfszövetség „a jövőben is megőrizhesse önállóságát mint országos sportági szakszövetség."

Méder Áron újabb nagy megmérettetésre készül! Előző

Méder Áron újabb nagy megmérettetésre készül!

Iszap - Újrahasznosítva Következő

Iszap - Újrahasznosítva