Siófok 10 • 14.5 kn
Jól szerepelnek a magyarok az Olimpián
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Berecz Zsombor 11. és 12. lett ma, és Detre Dia is jól kezdte az Olimpiát
A mai nap már sokkal jobban sikerült! Legalább is a magyar csapat kétharmadának.Laser Standard osztályban Berecz Zsombor mai teljesítményével kilenc helyet lépett előre az összetett versenyben. Mindkét futamon kitűnően vitorlázott és 11. illetve 12. helyen ért célba. Különösen a nap második futama volt bíztató, hiszen sokáig az első tízben vitorlázott. A szél a tegnapihoz hasonlóan átlag 15 csomós volt
Jól kezdte az olimpiai versengést Detre Dia a női RS-X szörf osztályban. 17. és 16. helyeivel az összetettben is 16. Ha a továbbiakban sikerülne egy-két tíz körüli helyet is produkálnia, akkor megvetheti a lábát a mezőny első felében.
Gádorfalvi Áron kezdése kicsit Zsombi tegnapi napjára hasonlít. Összetett 33. helyén (32. és 33. a futamokban) bőven javíthat a folytatásban. Reméljük úgy, ahogy Zsombinak is sikerült ma.
Eredmények a verseny honlapján