Siófok 8.3 • 15.2 kn
Az Avatar nyerte a Bankár Kupát
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Kiélezett küzdelemben a Soponyai Géza kormányozta Avatar és a Pioneer Investment csapata futott be elsőként a kenesei célba a 16. GENERALI Bankár Kupa versenyen.
A második az előzetes várakozások szerinti leggyorsabb hajó, és így a handicap rendszerben a utolsóként rajtoló BudaCash-Vodafone katamerán, a harmadik pedig a címvédő Budapest Bank-Lisa lett.
Szombaton a Biztosítási Kupa mezőnye kezdte meg a hétvégi versenyzést, 22 Nautic és 6 Jeanneau hajó futott ki a kenesei Marina-Port kikötőből, hogy a dél-nyugati, egyenletesen gyenge 2-4 csomós szélben teljesítse a Litkey Farkas rendező által kijelölt pályát. Két futamot is sikerült megrendezni, a Nauticoknál az Atradius (Bettus) és a Metlife (Fantom) csapata, míg a Jeanneauknál mindkétszer a Generali igazgatósága (Pikk Dáma) nyert.
Vasárnap a Biztosítási Kupa mezőnyéhez csatlakoztak az 50-es cirkálók, vagyis a Volvo Lízing Kupa résztvevői, valamint további közel harminc hajó, akik a Bankár Kupában indultak. Kenese-Aliga-Kenese útvonalon a kezdetben 1-2 csomós északi szél hamarosan 4-5 csomós dél-keletire váltott, és ezzel igazi izgalmakat hozott az élmezőny bójafordulója és befutója is. Az aligai bójánál három csapat egyszerre fordult, a Pionner (Avatar), a Budapest Bank (Lisa) és a Citibank (Sirocco), de nemsokára utolérte őket a BudaCash-Vodafone katamarán. Utóbbi óriási hajrával húsz méterrel a cél előtt utolérte a Lisat, és így végül a második helyen ért célba, az első a Pioneer Investment csapata és az Avatar lett.
A Biztosítási Kupa mezőnyében a vasárnapi túraverseny nem sokkal borította fel az előző napi sorrendet, a Nauticoknál az Atradius (Bettus) a címédő Metlife (Fantom) előtt, a Jeanneauknál pedig a Generali igazgatósága (Pikk Dáma) nyerte meg a versenyt. A Volvo Lízing Kupa győztese az Avis Lease a Cirrus III. hajó fedélzetén.