Siófok -1.7 • 4.8 kn
Arany és Ezüst Flottákban
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Mától a Perthi VB első hetében versenyző hajóosztályok Arany és Ezüst flottákban folytatják a küzdelmeiket.
A most pályán lévő négy hajóosztály (RS:X női, Finn, Laser Radial, 470 férfi) magyar versenyzői közül Detre Dia jelenleg az egyetlen, akinek esélye maradt már ezen a viláűgbajnokságon olimpiai kvóta szerzésre és a kvalifikációs szinten belül is áll. Balszerencsés, mert mindössze 7 ponton múlt az, hogy 5 futam alapján bekerüljön az Arany csoportba, az első 34 hajó közé. Ha ez sikerült volna, már biztos olimpiai résztvevőként folytathatta volna a versenyt! Az ISAF által meghatározott kvalifikációs rendszer szerint RS:X Női Szörf osztályban ezen a világbajnokságon 20 helyet lehet megszerezni. Az öt futam alapján kialakult Arany Flottába végül 19 nemzet versenyzői jutottak be. Köztük a legjobb brit versenyző is, akik viszont rendezői jogon indulnak. Tehát a Perthi Világbajnokságon a női szörfösök esetében 18 olimpiai kvóta sorsa a további futamoktól függetlenül már eldőlt.
Diának így a hátralévő futamokon a megmaradt két olimpiai indulási jog egyikének megszerzéséért kell küzdenie. Hat futam után mindenesetre ő áll a legjobban az ellenfeleihez képest.
A ma teljesített hatodik futamon az Ezüst flottában a 7. helyen ért célba. Ezzel megelőzte a vele addig holtversenyben lévő görög ellenfelét. A vetélytársak közül a holland lány az, aki harmadik helyével közelebb került hozzá.
Ahhoz, hogy Detre Dia olimpiai szintet teljesítsen már itt a Perthi Világbajnokságon, a következő nemzetek szörfösei közül legfeljebb egynek szabad őt megelőzni a hátralévő futamok után kalakuló összetett eredménylistán: NED, GRE, THA, DEN, EST, NOR, USA, MEX, SIN, ARG, RUS, POR, CYP, AHO.
Akinek most nem sikerül kvalifikálnia magát, még bejuthat az olimpiai indulók közé. Ugyanis a most elkelő 20 helyen felül a 2012-es világbajnokságon még további 7 olimpiai indulási jog lesz megszerezhető. Azonban mégis csak az a biztos és megnyugtató, ha már ezen a Perthi Világbajnokságon sikerül.
Finn osztályban már nincs esélyünk olimpiai kvótát szerezni ezen a világbajnokságon. A legjobb magyar Pál Gaszton az öt futam alapján elért 41. helyével szintén nem került be a 36 hajós Arany csoportba. Ráadásul ebben az osztályban még az oda bejutottak között is lesznek olyanok, akiknek nem sikerül a kvalifikáció.
Finnben ugyanis most 18 hely sorsa dőlhet el és az Arany csoportba 21 nemzet versenyzői jutottak be. A 36. helyen bekerült cseh Michael Maier 9 ponttal előzte meg Pál Gasztont. Tehát a magyar finnes sajnos a Perthi Világbajnokságon most már akkor sem szerezhet olimpiai indulási jogot, ha megnyerné az Ezüst csoportot.
Laser Radial osztályban Héjj Viki a 100. helyen áll hat futam után.
Jelenleg zajlanak a futamok. Helyi idő szerint délben még gyenge szélben rajtoltak a mezőnyök, majd újra megindult a frissülés délnyugatról és most (8-kor, ami Perthben 15 óra) már 15-20 csomós a szél.
Eredmény: RS:X női 6 futam után
A Laser Standard (Berecz Zsombor és Bakóczy Róbert) és az RS:X Férfi Szörf (Gádorfalvi Áron) futamok december 12-én kezdődnek. A Starosok (Martin Viktor - Bezeréti Miklós) egy nappal előbb, december 11-én kezdenek.
Olimpiai kvalifikációs rendszer