Siófok 10 • 16 kn
Repülnek a katamaránok a Balatonon - Az utolsó futamok
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A Groupama Garancia F18 katamarán világbajnokság utolsó napján nagyszerű széllel búcsúzik a Balaton a versenyzőktől
A délutáni órákban érnek véget a világbajnokság utolsó futamai. Az arany és ezüst csoportra osztott versenyzőknek végre megkegyelmezett a Balaton, és a tegnapi szélcsendes pihenőt követően, ma újra birtokba vehették a tavat.
Kellemes meglepetés, hogy az arany csoportba két magyar páros, Várady Szabó János és Petheö Tamás, valamint Diószegi Zoltán és Jankovics Gábor is bekerült. A nemzetközi mezőnyt a világklasszisnak számító hollandok uralják, de volt olyan futam, ahol hazai versenyzőink egészen közel kerültek az élvonalhoz.