Siófok 25 • 3.5 kn
Mentettek a vízi rendőrök
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Nem unatkoztak múlt hétvégén a balatoni vízi rendőrök. A szélcsend két vitorlást is bajba sodort. Vasárnap fél három tájban Balatonszéplaknál kellett a kikötőbe vontatniuk egy vitorlást,
![Mentettek a vízi rendőrök](https://d3utub6szlovr7.cloudfront.net/articles/index/mentettek-a-vizi-rendorok_93379682.jpg)
Nem unatkoztak múlt hétvégén a balatoni vízi rendőrök. A szélcsend két vitorlást is bajba sodort. Vasárnap fél három tájban Balatonszéplaknál kellett a kikötőbe vontatniuk egy vitorlást, amelynek utasai – öten tartózkodtak a fedélzeten – a szélcsend miatt vesztegeltek, ugyanis a hajó motorja is bedöglött. Két órával később a siófoki hajóállomás előtt akadt dolguk a vízi rendőröknek, akik egy szintén a szélcsend miatt a parttól hatszáz méterre sodródó vitorlás háromfős legénységét mentették ki. Bár ennek a hajónak is volt motorja, ezúttal az üzemanyag fogyott ki.