Siófok 2.6 • 4.5 kn
Winddance Sailing Team győzelem Csopakon
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Az idei év első ifjúsági ranglista versenyét Csopakon rendezték. Három nap alatt hét futamot sikerült megrendezni 17 egyesület 127 egységének és 155 versenyzőjének.
Az első versenynapon szélhiány miatt a versenyzők a parton múlatták az időt, a következő nap azonban megérkezett a várva várt szél. Gyönyörű időben, friss délnyugati szélben mérhette össze erejét a magyar ifjúsági vitorlázás krémje. Utolsó nap, szemerkélő esőben szálltak vízre a fiatalok, de a rajtra a szél elfújta az esőfelhőket.
Péch Fanni és Héjj Eszter a legjobb női egység
A 420-as hajóosztályban, Péch Fanni és Héjj Eszter technikájában jól látható volt, hogy végigdolgozták a telet külföldön. Többnyire a mezőny előtt vitorlázva magabiztosan versenyeztek. A tavaly még Laser 4.7-es lányok, nagyon szép vitorlázással végeztek a legjobb női egységként, az abszolút második helyen. Fejlődésük a szakma szerint elég intenzív, és ha így folytatják, akkor akár még feljebb is léphetnek.
Mint ismert, a Winddance Sailing Team egy olyan kishajós vitorlás csapat, melyet két, tehetséges fiatal hölgy alkot a 420-as hajóosztályban. Tagjai, Péch Fanni és Héjj Eszter, egyénileg kezdtek vitorlázni gyerekkorukban. 2009 őszén, hosszú távú céljaik megvalósítása érdekében, a szakma szerint nagyszerű párost alkotva kezdték megméretni magukat abban a kategóriában, ahonnan már csak egy lépés az olimpiai osztály, a 470-es. Rövid távú céljuk a magyar élmezőnyben vitorlázni, majd a legjobb női egységgé válni Magyarországon; a továbbiakban pedig olimpiai kvótát szerezni.