Siófok 4.9 • 6.6 kn
Almádi Kupa beszámoló
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Balatonalmádiban immár 16. alkalommal volt házigazdája a Videoton Yacht Club a 30as cirkáló osztály egyik legkedveltebb versenyének.
Tizenegy nevezett egységgel büszkén követte az idei tizennégy hajós bajnoksági mezőnyt, mindemellett a szélhiányos napokon is kellemes hangulatú társadalmi eseményként volt elkönyvelhető.
aug. 19 – Ezen az úgy nevezett 'gyülekező napon' a résztvevő hajók többsége megérkezett Balatonalmádiba, verseny nem is volt tervezve. Gyönyörű látványt nyújtott azonban, mint minden évben, ahogy a kikötő megtelt klasszikus cirkálókkal. Az egyéb hajók a verseny idejére rendszeresen félrehúzódva adnak teret nekik.
aug. 20 – A tényleges verseny első napja, amely a kiírás szerint szélviszonyoktól függően két- vagy háromfutamos pályaversennyel telt volna. A tíz órára tervezett rajtot azonban partról halasztotta a rendezőség, ugyanis ág nem rezdült. Ugyanez volt a helyezt fél négykor, amikor is aznapra lelőtték a versenyt.
aug. 21 – Második nap. Mivel nem számított senki jelentős változásra az időjárásban, a rendezőség is elvetette egyelőre a pályaverseny gondolatát és reménykedve várt legalább annyi szelet, hogy egy túraverseny le tudjon csorogni. Ez alkalommal vizen lőttek halasztást, majd kisvártatva kivontatták a hajókat a partra. Tíz perccel négy előtt aztán erre a napra is felfüggesztették a versenyt. Este a mezőny a Keresztes Vendéglöben múlatta az időt, hajnalig tartó karaoke-zásban mérték össze erejüket a versenyzők, ha már futamra addig nem került sor.
aug. 22 – A rendezőség és a szervezők egyaránt megkönnyebüléssel fogadták a szombat reggeli kb. 2-es észak-nyugati szelet, a verseny résztvevőiről nem is beszélve. Pontban tíz órakor elrajtolt a mezőny, bár sajnos csak tíz egységgel - a Regulus (Kereked) hiányzott. A második futamra ismét kisebb lett a társaság, kilenc hajó rajtolt és futott be – a Vészmadár (Kereked) már az első futamot sem fejezte be. A szél a harmadik futamra észak-keleti irányba fordult és jelentősen gyengült is, de a versenyt mind a kilenc egység befejezte. Mindhárom futamban a Kékmadár (BYC) bizonyult a legjobbnak, összetettben a Hárpia (Kereked) és a Lucifer (Kereked) követték.
aug. 23 – Vasárnap: tartaléknap. A pályaverseny sikeres és teljes lebonyolítása után több egység is jelezte, hogy nem fog tudni részt venni a legutolsó napon. Hol a legénység, hol a kormányos nem ért rá, amennyiben még Budapestre is kellett menniük, mindenki igyekezett elkerülni a forgalmi káoszt. A rendezőség a minél hamarabbi befutó érdekében kilenc órakor rajtoltatta el a hét egységből álló mezőnyt egy Almádi-Kenese-Siófok-Almádi túrafutamra. A rajtkor jegyzett szélerő 10 m/sec volt (észak-nyugati irányból), Almádi és Kenese között azonban meglehetősen erős ráfújások voltak érezehetők. Az első hajó, ismét a Kékmadár (BYC), már 10:13 órakor befutott, őt az Imperiál (TVSK) és az ADDIO IV. (Fönix SE) követték.
Az eredményhirdetésen, még ha nem is vettek részt az összes futamon, a legtöbb hajó legalább egy őket képviselő személlyel jelen volt. Sajnos nem került megrendezésre idén a párosverseny, amely egy teljes napon keresztül egyenletesen kifújt szelet igényel, így pálya- és túraverseny, valamit összetett eredményt hirdetett a rendezőség és a szervezők. Egy kellemes hangári ebéddel zárult ez a pár napos verseny, majd ki-ki útnak eredt a 'saját' kikötője felé.
Összetett eredmény:
1. Kékmadár (BYC)
2. ADDIO IV. (Fönix SE)
3. Imperiál (TVSK)
További eredmények:
almadi_kupa_2009_eredmeny_osszetett
almadi_kupa_2009_eredmeny_palya
almadi_kupa_2009_eredmeny_tura