Siófok 5.5 • 8.8 kn
Imperia Winter Regatta - 420-as szemmel
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A 420-as csapat a laser radialosokkal összefogva vágott neki november utolsó hétvégéjén, hogy az idei versenyprogram zárásaként részt vegyen az Imperia-ban rendezett rangos nemzetközi versenyen.
Az előzetes nevezési listát ismerve a helyszínre érkezve sem kellett csalódjunk: 73 résztvevő állt rajthoz csak a fiúk 420-as versenyében. A mezőny színvonalára jellemző, hogy a legjobb olasz, francia, osztrák, német és svájci egységek mellett az angolok és a spanyolok is képviseltették magukat 1-1 hajóval. Tőlünk a teljes 420-as élmezőny felvonult, ugyanis a THE 4 hajóval vett részt a versenyen és az ezt megelőző edzéseken. Ez utóbbiakat többnyire közösen végeztük, melynek célja részemről-más egyéb szakmai előnyei mellett- az is volt, hogy a válogatott csapatot egységesebbé kovácsoljuk, melynek egyedüli Sparisként tagjai Rozsnyayék. Morzsiék (Regős Attila a THE és a Válogatott Keret 420 edzője) támogató hozzáállással fogadtak minket az egész szezon során, amely fontos a további színvonalas felkészülés szempontjából. Jövőre ugyanis Balatonfüreden rendezik az osztály Európa-bajnokságát, ahol közös összefogással növelhetjük a kiugróan jó eredmények elérésének esélyét.
Ezen a versenyen is megmutatkozott, hogy ez kézzelfogható közelségben van. A verseny egésze alatt tapasztalható hatalmas, kevert hullámzás és a trükkös áramlás sem okozott gondot a srácoknak. Bár ilyen viszonyokkal még nem találkoztak, az edzésnapokon viszonylag gyorsan sikerült ráérezni a megfelelő hajóvezetési technikára és a hajóban történő mozgásra. Az első edzésnapon egyből a mélyvízben kezdtük a gyakorlatozást, mivel 30-40 csomós szél mellett 4-5 méteres swellek között próbálkoztunk. Többnyire a fejjel lefelé helyzet volt a jellemző, de a tapasztalatok feltétlen hasznosak voltak, melyet szerintem a srácok is beláttak az ijedségtől viseltessé vált alsóneműk esti mosogatása közben…
A mindvégig napsütéses idő 8-16 csomó közötti széllel fűszerezve kitűnő viszonyokat hozott a versenyre. Örömteli volt látni, hogy az őszi földvári illetve agárdi edzéseken sulykolt technikai gyakorlatok áttörést hoztak a rajtolás terén. Domiéknál egész évben ez volt a leggyengébb pont, így ennek biztosabbá tétele ugrásszerű javulást hozhat eredményeikben. Most is becsúszott ugyan egy korai rajt, de még mindig jobb az elsők között kijönni a rajtból néha túl korán mint folyton a második sorból a mezőny mögött próbálkozni. Onnan ugyanis nehéz nyerni.
Végeredményben az 5 futam alapján a 36.helyen végeztek a fiúk, de korai rajtjuk mellett az utolsó futamban érthetetlen módon büntetőpontokat kaptak, melynek indoklását most is várom a rendezőségtől.
Összességében nagyon jó döntés volt vállalni a hosszú utazást, mert sokat vitorláztunk és nem mellékesen így könnyebb fenntartani a motivációt a sanyarú kondi edzéseken.
Következő vízi edzőtáborunk februárban esedékes. Ekkor Horvátországba költözik a csapat, ahol részben a Szövetség támogatásából több alapozó edzőtábor következik március közepéig.
Addig is bízunk a globális felmelegedés kevés előnyében, hátha januárban Agárdon…
Goszleth Marcell