Siófok  3.3  •  4.7 kn       

Keszthely  1.9  •  3 kn       

Balatonfüred  3  •  4.6 kn       

Balatonboglár  4  •  5.2 kn       

Orfű  4  •  5 kn       

Velencei-tó  3.1  •  2.8 kn       

Tiszafüred  2.8  •  3.8 kn       

Mályi-tó  4  •  1.7 kn       

2026. november 07., szombat

Idén is szóhoz jut az utánpótlás

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A tavaly sikeresen bevezetett, idén már a hagyományt folytatva, 2008-ban is hirdetnek utánpótlás bajnokot.

Idén is szóhoz jut az utánpótlás

Az AC idén is felajánlotta a bevétel egy részét az utánpótlás támogatására, valamint kedvezményes áron biztosítja a hajókat a serdülő és ifjúsági korú versenyzőkből álló csapatok számára. Egy-egy tengeri kapitányi vizsgával rendelkező felnőtt edző irányításával indulnak majd a versenyen, ami a komoly megmérettetés mellett nyilvánosságot is ad az utánpótlás versenyzőknek, hogy a versenyben induló cégvezetők esetleg felfigyeljenek rájuk és későbbi szponzoraik legyenek.

Másodszor az Adriatic Challenge szervezésében Előző

Másodszor az Adriatic Challenge szervezésében

Felhős, esős idő várható Következő

Felhős, esős idő várható