Siófok -0.6 • 5.3 kn
Újabb lépés a minőségi versenyvitorlázás felé!
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Nem volt olyan régen, amikor megszületett a gondolat, melynek megvalósítása hétről hétre versenyre csábította az addig csak túrázó, hobby vitorlázókat.
Széles tömegbázisa lett a yardstick versenyzésnek, fogalmazhatunk úgy is, másodvirágzását éli.
Nyílván való és elkerülhetetlen folyamat ? ismerve a nemzetközi példákat ? a versenyhajók szelekciója és tipizálódása. Értjük ez alatt a one design osztályok dinamikus fejlődését és a klasszikus hajók egyre nagyobb számban történő megjelenését. A sokat kritizált yardstick rendszer nehezen volt elfogadtatható a kishajót, nagyhajóra váltó versenyzőkkel, míg például a 8mOD vagy az Asso osztályokban rendkívül erős a mezőny, a yardstick osztályoknak a mostohagyermek szerep jut. A hobby hajósok, a felnőttként vitorlázóvá válók igényeit viszont tökéletesen kielégíti a yardstick osztályokban történő versenyzés. Amennyiben belátjuk, kevés az esély, hogy e vitorlázók hajót cseréljenek akkor ezen a fronton, a minőségi verseny irányába történő elmozdulás egyik alternatívája a pályaversenyzés lehet. Bizonyos idő után, unalmassá és egyhangúvá válnak a túraversenyek, felmerül az igény a technikai és taktikai tudást, összeszokott csapatmunkát igénylő pályaversenyzés iránt. Ennek a folyamatnak igyekezett elébe menni a BLYC amikor kiírta a yardstick csapatbajnokságot. Május utolsó napján minden együtt volt ahhoz, hogy a premier jól sikerüljön. A Peugeot Frédi-Béni Autócentrum támogatói közreműködése, optimális szélviszonyok, kiemelkedő díjazás és a már lassan megszokott színvonalas kikötői háttér várta a 12 csapat versenyzőit. A rajteljárásra negyed tizenegy után kerülhetett sor, ekkora stabilizálódott a DNy-i, 2-3-as szél iránya, és így maradt az egész nap során. A rendezők rövid up and down pályát tűztek, melyen szinte azonnali ráindításokkal, sikerült a kiírt három futamot teljesíteniük a csapatoknak. Minden csapat három hajóból ? yardstick osztályonként egy ? és legénységeikből állt. Az osztályok 5 perces különbséggel, egymás után rajtoltak. Két egység nyújtott 100%-os teljesítményt azzal, hogy osztályában valamennyi futamot megnyerte, Kulcsár Sándor a 8 One-al és Lelkes László a Soul nevű hajójával. A versenyt a Challenger-Dolce Vita-Soul csapat nyerte, megelőzve a második Westport-Erzsébet-Dudu, és a harmadik 8 One-Imi Jé-Rapa Iti alakulatokat. A dobogós csapatok hajóinak már most megoldódott a 2009. évi hajótárolási problémája, tekintettel az egyedülálló díjazásra, mind a 9 hajó, nyári szezonra szóló kikötőhelyet nyert a BL Apartments & Yachtclubban. YS CSB ismétlés: 2008. szeptember 12. További 9 kikötőhely várja gazdáját! A verseny végeredménye innen letölthető.