Siófok  21.1  •  0.4 kn       

Keszthely  16.9  •  0 kn       

Balatonfüred  20.8  •  1.7 kn       

Balatonboglár  21.1  •  2.1 kn       

Orfű  18  •  4 kn       

Velencei-tó  17.8  •  1.8 kn       

Tiszafüred  17.6  •  2.4 kn       

Mályi-tó  17.1  •  1.2 kn       

2024. június 18., kedd

46. Kékszalag esélylatolgatás

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Hétfőn délelőtt a balatonfüredi Vitorlás Étteremben tartott sajtótájékoztatót a Magyar Vitorlás Szövetség az idei Kékszalaggal kapcsolatban.

46. Kékszalag esélylatolgatás

Az idei év programjának ismertetése és a rendezvény partnereinek bemutatása mellett természetesen nem lehetett szó nélkül elmenni az idei évek esélyesei mellett sem.

Július 10-én reggel várhatóan hatszáz hajó vág neki majd a füredi móló elé kijelölt közel hétkilométeres hosszúságú rajtvonalról a hagyományos 155 kilométeres Balatonfüred – Kenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred versenytávnak. Sokan hajtanak valamilyen osztályban a győzelemre az azonos, vagy hasonló hajókkal vitorlázókkal vetélkedve.

Ám lesz néhány olyan hajó, amelyik kimondottan az abszolút győzelemre tör. Természetesen elsősorban őket figyeli a közönség, így az esélylatolgató is róluk szól.

Pontosabban az esélyes magyar csapatokról. Azt ugyanis most még nem tudjuk, hogy érkeznek-e külföldiek győzelemre is esélyes hajóval. Ez majd csak a versenyt megelőző napon derül ki, amikor lezajlott a résztvevők nevezése.

Az is előfordulhat, hogy egy-két magyar vitorlázó azért csábít esélyes külföldi csapatot a Balatonra, hogy a hajójukra szállva kisebb befektetéssel is győzelmi esélyesként léphessenek fel.

Esélyes magyar katamaránok:

Litkey Farkas csapata – az Evopro Katamadár:
Egy tizenegyszeres győztest csakis az első helyen lehet emlegetni az esélyeseket sorolva. De nem elhanyagolható szempont, hogy Litkey mindegyik Kékszalag győzelmét egytestű hajókkal, egytestűek ellen érte el. Két alkalommal rajtolt többtestűvel. 2010-ben Tihanynál a vezetést is átvette 41 lábas katamaránjával, de aztán a sötétben elkövettek egy hibát, amivel a negyedik helyre csúsztak. 2012-ben pedig a második helyen már a cél felé közeledett, amikor eltörött az árboca.
Most is ugyanazzal a hajóval versenyez. Származásilag kifejezetten öreg darab, hiszen az 1988-as America’s Cupra épült a Stars & Stripes csapat számára, a katamaránozásra való felkészülés érdekében. Ugyanakkor szinte egyetlen porcikája sem az eredeti, amióta két éve új testeket építettek. Most magasabb a vitorlázata is, mint két éve, a hajó pedig könnyebb, ezért remélik, hogy most frissebb szélben is képesek felvenni a versenyt a Fifty-Fiftyvel és a többi kihívóval. A modernizálások időben elkészültek, így tudnak edzeni is a Kékszalagra.
Ráadásul tizenegy győzelemmel a háta mögött Litkey Farkasnak nincs miért izgulnia. Tudja, hogy ha a szélviszonyok okos, taktikus vitorlázást igényelnek, kellő helyismerettel, akkor jók az esélyeik.
Farkas azt vallja, hogy a szárnyalásra képes C vagy L alakú uszonyok egyelőre nem fizetnek a Kékszalagon, mert amíg azok ki nem emelik a testeket a formájuk miatt, nagyobbat fékeznek a hajón, mint a hagyományos kivitelűek. Ehhez pedig egyenletesen erős szél kell, ami nem jellemző a Balatonra. Az esetleges, de a legtöbb csapat esetében valószínű gyakorlatlanságból eredő nehézségekről nem is beszélve.

Józsa Márton – Fifty-Fifty – 50 lábas kétárbocos katamarán:
Úgy volt, hogy készül két 35 lábas test a különleges rudazathoz. Ez egyelőre elmaradt, amint feltehetően hiába várjuk, hogy az utolsó napon a Pauger Carbon Műhely, pontosabban Paulovits Dénes előrukkoljon valami újabb különlegesen egyedi darabbal.
Viszont a csapat most már nem tapasztalatlan zöldfülű a különleges hajóval. Pedig úgy is képesek voltak a győzelemre és új Kékszalag-rekord elérésére.
Azóta igazolták magabiztosságukat, például 2013 nyarán a Kenese-Keszthely rekordot 2 óra 22 percre javították, és vitorláztak a furcsa hajóval erős szélben is eleget.
Változott a hajó rudazata. Már csak egy karbon elem támasztja az árbocokat, amelyekre viszont felkerült egy-egy szálingpár is- a hírek szerint elkészült az a különleges és szellemes árbocgörbítő lehetőség is, amiről a két évvel ezelőtti győztes Kékszalag után Paulovits Dénes beszélt.
Vagyis mindent összevetve az amúgy is extra sebességre képes Fifty-Fifty bizonyosan gyorsult a két évvel ezelőtti rekordmenetéhez képest.

Nagy R. Attila – Black Jack – SL33 típusú katamarán:
A vitorlázók által Rozsdaként ismert kormányos csapata a két évvel ezelőtt ezüstérmes, nagyon gyors hajóval hajt. Tavasz óta edzenek és indulnak a versenyeken, egyre magabiztosabban hajtva az óriási katamaránt. Igaz, a Pünkösdi Regattán alig fújó szélben is tudtak egy szépet borulni, amivel kivívták a L-SL becenevet. De nem ez a jellemző rájuk, legfeljebb ott a produkciójuk elszórakoztatta a nagyérdemű publikumot.
Egyre magabiztosabbak, és az eddig lefutott versenyek többségén a Fifty-Fifty és a távol maradó Evopro kivételével le is győzték ellenfeleiket.

Sarina Róbert – Bati – Ventilo 27 típusú katamarán:
A Svájcban épült Ventilo 27-es, a modernebb 28-as elődje. A hajó csaknem feleakkora, mint a Fifty-Fifty, és jóval kisebb Litkey hajójánál is. Így leginkább egészen kis szélben lehet esélyes.

Litkey Csaba – Gemini – Ventilo 28-as katamarán:
Modernebb hajó, mint a Bati, és a csapatnak is volt már ideje kitanulni, hiszen évek óta itt van a Balatonon, sokat versenyeztek vele. Ilyen hajó nyerte a 2011-es menetet, igaz egy nagyon tapasztalt, sokszoros világbajnok katamarános, Roland Gabler fogta a kormányt. Ennek nagy jelentősége lett az utolsó kilométeren, amikor az éjszakában jobb manővereik révén győzték le a Litkey csapatot. Kis szélben mindenképpen esélyesek, nagyobb esetén pedig sokat számíthat a gyakorlat.

Vándor Róbert – RSM DTM Hungary – GC32 katamarán:
Az ő hajójuk a legmodernebb, legfrissebb tervezésű. Nem utolsó sorban pedig szárnyalásra képes. Vagyis az ő szereplésüket három tényező határozza meg: Lesz-e az esélyességükhöz szükséges elég erős, egyenletes szél, abban hogy viselkedik a GHC32-es, illetve ők mire képesek egy ilyen ördögszekérrel.

A Genfi-tavi Bol d’Oron rajthoz álltak, de árboctörés miatt fel kellett adniuk a versenyt. Az Ügyvéd Kupán szárnyalva kilométeres előnyt gyűjtöttek a Black Jack előtt, majd a cirkálószakaszon ezt leadták. Gyenge szélben pedig az egytestű Libera, a Principessa is elkapta őket. Vagyis egyelőre abszolút fekete lovak ők.

És a többiek:
Akad még gyors katamarán a mezőnyben, de például a Nacra F20-as lényegesen kisebb ellenfeleinél, így szinte semmi esélye sincs.

A keszthelyi öreg, a többiekhez képest nehéz Huncat réges-régen épült, konstrukciójában is nehezebb, a többiekhez képest jelentősen alulvitorlázott katamarán, így nekik csak erős szélben lehet esélyük. Igaz ilyenben nyertek rekordidővel Fehér Szalagot három éve, és ilyenben javították meg a Kenese-Keszthely rekordot 2013-ban, még mielőtt a Fifty-Fifty gyorsan elorozta volna azt tőlük.

Ezeken túl könnyen elképzelhető, hogy valakik előhúznak a rejtekből egy hasonló, vagy akár sosem látott csodálatos darabot, és beugranak az esélyesek körébe. Mert ha valaki például a Balatonra hozna egy Decision 35-öst a Genfi-tóról, vagy valamilyen más, gyors többtestűt, mondjuk egy Extreme 40-est vagy egy AC 45-öst, akkor velük azonnal foglalkoznunk kéne itt az esélyesek között.

Erős szeles harmadik nap a Nautic OB-n Előző

Erős szeles harmadik nap a Nautic OB-n

Egy futam a Nautic OB hétfői napján Következő

Egy futam a Nautic OB hétfői napján