Siófok  22.2  •  8 kn       

Keszthely  19.9  •  5 kn       

Balatonfüred  21.9  •  5.2 kn       

Balatonboglár  22.2  •  9.2 kn       

Orfű  24  •  7 kn       

Velencei-tó  23.4  •  7.6 kn       

Tiszafüred  24  •  2.9 kn       

Mályi-tó  22.9  •  5.2 kn       

2024. május 26., vasárnap

Hetven évesen hetvenedszer versenyben a Balaton körül

Hetven évesen hetvenedszer versenyben a Balaton körül

Ha csecsemőkorától minden évben csak egyszer kerülte volna meg a Balatont, akkor jönne ki ez a kerek szám. De természetesen nem így történt. Az első Kékszalagján tizenkilenc éves volt, utána annyira elvarázsolta a minden évszakban és napszakban más arcát mutató tó, hogy attól kezdve gyakorlatilag minden évben részt vett valamilyen tókerülőn.

Ha csecsemőkorától minden évben csak egyszer kerülte volna meg a Balatont, akkor jönne ki ez a kerek szám. De természetesen nem így történt. Az első Kékszalagján tizenkilenc éves volt, utána annyira elvarázsolta a minden évszakban és napszakban más arcát mutató tó, hogy attól kezdve gyakorlatilag minden évben részt vett valamilyen tókerülőn. Négy saját tulajdonú hajója volt az évtizedek alatt. A mostani, a Maritime nevű ex-Fahajó, egy 8mOPEN pedig annyira a szívéhez nőtt, hogy ezzel – például idén is - évi négy Balaton-kerülő versenyen vesz részt. Ezek közül a Négykezes Balatonkerülő lesz a hetvenedik május 25-én! Az első Kékszalag versenyén, 1973-ban én is ott voltam a fedélzeten. Az akkor, egy erős szeles éjszaka után, reggel készült fénykép ma is feleleveníti az emlékeket. A hajó, amivel indultunk, a Buli volt. Egy huszonötös egyedi építésű kieler, ami Ganszky Miklós „Micu” édesapjáé volt. A csapat (a képen balról jobbra)t: Cittel Lajos „Cimbi”, Micu, Ambrózy Gyurci,  és e sorok írója, Visy László „Oszi”.

Hosszú oldalakat lehetne írni a kamaszkorból éppen kinőtt társaság Kékszalag és egyéb vitorlás kalandjairól, ehelyett legyen innentől Ambrózy Gyurcié a főszerep. Hiszen ő az, akinek közülünk legjobban beakadt a tókerülő versenyzés, mint műfaj. Jómagam a pályaversenyzést, Micu a szörföt és a nagyhajózást, Cimbi a kishajós és szörfös évek után a világszínvonalú fahajó építést és restaurálást választotta a hazai vitorlásvilág színes palettájáról.

Mi volt az, ami ennyire megfogott a tókerülő versenyzésben, hogy több mint öt évtized alatt se tudtad megunni? Összeszámoltam, összesen több mint húsz különböző hajóval kerülted meg eddig a Balatont…

Igen, 22 különböző hajó volt; közülük öt volt saját vagy részben saját. Az Európa 30-as, 1985-94-ig, az volt a Nagymágus. Az árbóca három alumínium profilból lett két közdarabbal összerakva, akkor a Fa Nándi még a Köfémben dolgozott, ő segített ebben; a Nagymágus ma is ezt használja. Négy évig Egyiptomban voltam, ott dolgoztam, erőművet építettünk. Egyszer haza tudtam közben jönni, akkor nyertünk a Nagymágussal osztályában Kékszalagot. Egyébként ha összeszámolom, összesen hat Kékszalagot nyertem, természetesen mindig az adott hajóosztályban. 1994-ben vettük meg a Kaláris 50-es cirkálót, az 2004-ig volt az enyém.

Azzal hármat nyertünk. Aztán beleszerettem az Assoba, az nem volt az enyém, de beletettem jelentős mennyiségű szponzorpénzt. 2004-től 12 éven át, 2016-ig assóztam, aztán kiszálltam belőle különböző okok miatt. Ezután volt egy kis szünet, majd megvettem a Folkboatot, a Cinquecentot, az most a családi hajó, és 2021-ben az enyém lett a Fa Nándi-féle Fahajó nevű 8mOPEN, amin rengeteget fejlesztettem azóta.

Ez ugye egy tipikus egykezes hajó… De térjünk még vissza a történeted legelejére. Annak idején mi fogott meg a tókerülésben, ami máig kitart? Mert ugye te annak idején pályaversenyző is voltál, de valamiért a tókerülés lett az igazi szerelem.

Valószínűleg a tó hangulata, az éjszaka, meg a gyönyörű táj...Amúgy nagyon sokat túráztunk, ott rohangáltunk az északi part alatt a nagy szélben… Bennem volt a versenyszellem is, egész korán már az összes egykezes versenyen elindultam. Alapvetően a Balaton gyönyörűsége, az fogott meg.

Van szerinted olyan magyar vitorlázó, aki ugyancsak ilyen sokszor megkerülte versenyben a Balatont?

Nem hiszem. Talán a Kishamis kormányosa, a 86 esztendős, és még mindig aktívan vitorlázó Hrehuss György lehet még ilyen, de mivel én az utóbbi időben rendre évente négyszer megyek körbe versenyben, valószínűleg elhúztam a többi aspiránstól. Ezek a Flexfleet, a Nándi-féle négykezes, Kékszalag és ősszel az igazi szóló Balaton kerülő, az egykori TBS, ma MOL Nagydíj.

Van, aki azt mondja, a tókerülés unalmas, fárasztó, sose fúj a szél… Vagyis ritkán.

Erről eléggé eltér a véleményem. Bár a leghosszabb tókerülésem 47 és fél óra volt, két napfelkeltét éltem át, ez volt a 2002-es TBS tókerülő. Az összes résztvevő hallucinált a végén. Gál Pisti elvitorlázott a befutó mellett, hazament és kikötött, hiába kiabáltak neki, hogy ott a cél. Ültem a hajón, és azt éreztem, hogy a hajó húsz méter magas lett, nagyon kellett kapaszkodnom, hogy le ne hulljak róla. A másik az volt, hogy a Balaton lejteni kezdett, és egyre gyorsulva vágtattam lefelé. Ez a második éjszakán történt, hallucináltam erdőről, temetőről…

Bocs, de akkor mi ebben a jó?

Az, hogy kibírod. Ez egy kemény dolog. De a másikat is elmondom, ami 2015-ben volt, a csípő műtétem után pár hónappal. Akkora szél volt, Keszthelynél 41 csomó, a menetrendi hajókat leállították, és kilenc hajó tudott a benevezett húszból kimenni a rajtra. És hat futott be. Akkor harmadik lettem, úgy, hogy Badacsonynál szétszakadt a grósz, de volt szerencsére egy viharfockom, amiből előrelátóan előző nap egy körömollóval kioperáltam a latnit és fel tudtam tekerni, és azzal az egy fokkal megtettem gyakorlatilag a teljes kört –nem tekertem fel. Még Fináczy György „Gumó” is azt mondta, hogy ez lehetetlen.

A vitorlás életednek csak egy része a tókerülés. De te tulajdonképpen mikor és hogyan kezdtél el vitorlázni?

Édesanyám a Transelektronál dolgozott, ők hozták be 1967-ben a Bob Hoare hollandit a Gömöry-Izsák párosnak az 1968-as mexikói olimpiára. Volt egy kapcsolat a Dolesch Ivánnal, így kerültem Földvárra, a Spartacusba.

Csípőficammal születtem, de mindenfajta futó, ugró és tornaversenyt megnyertem megyei szinten. Jó tanuló voltam, de elég rossz gyerek, és a szüleim betettek Pannonhalmára. Ott hamar bekerültem a felsősök focicsapatába, jobbhátvéd voltam. Persze a foci nem tett jót a csípőmnek, hordágyon vittek fel a kollégiumba. Mivel jobb lábas voltam, rengeteget terheltem a bal csípőmet; ami deformálódott. Édesanyám Budapesten elvitt Horváth Boldizsárhoz, a legendás ortopéd orvoshoz, aki az Addio 40-es cirkáló tulajdonosa volt akkoriban. Közölte, hogy minden sportot azonnal hagyjak abba, kímélő életmódot javasolt. Édesanyám szomorúan mondta: „de hát épp most kezdett el vitorlázni…" Na jó, legyintett a prof, legyen. Hát így kezdődött.

Mentél az elején Mollyal, aztán Finnel, utána Fináczy Györggyel 470-essel.

Fináczy „Gumó” igazi sportember, próbáltam elrontani, de nem sikerült. Nagyon sokat köszönhetek neki, mesteremnek tekintem. 1970 táján eljött Földvárra mannschaftot keresni, mert akkor tervezte, hogy Finnről 470-esre vált. Igazából nem tudott dönteni, a sok potenciális jelölt között én is ott voltam. Abban az évben a Helikon kupa végén egy nagyon kemény északi vihar csapott le a tóra, több vonta szétszakadt Badacsonynál, vagy éppen felborultak a felkötött hajók.

Néhányan finnesek Keszthelyen várakoztunk, aztán Fináczy ötlete volt, hogy vágassunk haza. Elindultunk négyen: Frank Péter – Isten nyugosztalja –, az ő árbóca szinte azonnal eltört, Kurimay Tamás, Gumó és én. 100 perc alatt elértük Badacsonyt, ott egy büfében jól megebédeltünk, aztán irány Földvár, 100 perc volt az a menet is. Lógtam, közben két kézzel fogtam a sottot és kormányoztam az egyre nagyobb hullámokkal küzdve. A parton Gumó csak annyit mondott: te leszel a mannschaftom. Öt évig mentünk együtt, aztán ő 1978-ban, a montreali olimpia előtt megunta az akkor „sportpolitikai szempontoknak” nevezett kitolásokat, és kiszállt.

Te is inkább a tókerülések felé nyitottál, és míg az elején csapatban, az utóbbi években egyre inkább egyedül, vagy legfeljebb a fiaddal, Petivel indulsz. Mi ennek az oka?

Talán a személyiségem is. Sokan makacsnak, önfejűnek gondolnak, én inkább maximalistának tartom magam. Azt vallom, ha az ember csinál valamit, azt teljes odaadással tegye. Nem szeretem, ha valaki nem tesz bele egy közös célkitűzésbe mindent.

Meg talán magadban is bízol a legjobban…

Nem erről van szó. Tisztában vagyok a korlátaimmal és a hibáimmal. Versenypályán idehaza nem vagyok a legjobb száz közt, különösen ha a mai fiatalok elképesztő sikereit nézem. Ez a kicsit sokaknak zárkózottságnak tűnő tulajdonságom talán a korral is jár, meg alkat kérdése is.

Talán árnyalja azért a rólam kialakult képet egy régi történet. Egykezes, Marina kupa, talán 1995-ben; ötvenessel indultam, a Kalárissal. Nem voltam soha egyszerű ember, szerettem mulatozni is. Az útvonal: Aliga – Tihany – Siófok – Aliga. A rajt előtti este komoly fogadás volt; Bakóczy Kálmán zongorázott, Lehó (Lehóczky Gábor – ő sincs már köztünk), Paulovits Dini, Kelemen Tamás „Keló” , Litkey Bence „Apuka” őrült módra táncoltak mentőmellényben!, aztán egy idő után elcsendesedtünk. Hajnali négy körül megérkeztek a takarítónők, sört és kávét kértem tőlük. Megígérték, egy feltétellel: ha a szanaszét horkoló csapatot valahogy kiviszem a fűre, hogy dolgozni tudjanak. Sose felejtem el, mindenki mentőmellényben aludt egy sarokban, fotelben, nem volt egyszerű kicipelnem őket. Viszont megkaptam a kávét és a sört, és a teraszról úgy láttam, hogy komoly szél lesz; ötvenesnek való! Azonnal megalapítottam a Dühöngő Ötvenesek nevű csapatot, egyedül, a többieknek csak a vízen szóltam! Beneveztem Kis Zsombit (Majthényi Zsombit, aki nagy) a Tolvajjal, Schömer Andrást a Csillaggal, Furtenbacher Tonyát a Fúriával és magamat a Kalárissal. Négyünk közül, a kávé ellenére, nem én végeztem a legjobb helyen, de a csapatversenyt fölényesen megnyertük. Na ezek azok a vidám és szép emlékek, amik sokáig megmaradnak.

Gyűjtöd azért az élményeket mostanában is, hiszen néhány éve megvetted Fa Nándi 8mOPEN hajóját, a Fahajót, ami most Maritime néven fut. Nem mondták, hogy minek egy ilyen kihegyezett cucc egy hetven körüli embernek?

Vagy húsz TBS nagydíjon, az őszi Fa Nándi-féle szóló tókerülőn indultam 8mOD hajókkal. Ahogy múltak az évek, egyre több új hajó jelent meg a kifejezetten szólóvitorlázásra épített 8mOPEN osztályból. Egyszerűen nem szeretem, ha megvernek, úgyhogy kellett egy ilyen. Édesanyám 95 évesen bekerült egy otthonba, a testvéremmel eladtuk a házat, a rám jutó összeg feléből megvettem a hajót. Majd egy évre rá öt éves részletre eladtam a Szutrély Gergőnek. Azaz a 2026-os szezonom lesz az utolsó a Maritime-el, akkor kerül Gergő tulajdonába a hajó.

Azért ez elég borzasztó lehet, hogy tudod előre, hogy az lesz az utolsó versenyszezonod ezzel a hajóval, amit tudom, hogy nagyon szeretsz és élvezel…

Nézd, átgondoltam, hogy én sem leszek fiatalabb, és azért a 8mOPEN munkás hajó. Egyedül áttekerni a kielt fordulóknál, sottolni, vitorlákat cserélni... Most azt gondolom, hogy körülbelül 2026-ig bírom csinálni ezen a szinten. Ha mégis van még bennem akkor a tűz mellé erő is, akkor legfeljebb visszavásárolom!

Kép: Tumbász Hédi, Nógrádi Erika, Jankó Virág "Mari"

Visy László Oszi

Berobbantak a J-70 - esek a Balatonra! Előző

Berobbantak a J-70 - esek a Balatonra!

Rekordszámú nevezővel rajtolt a 2024 - es versenyszezon a BYC - ben Következő

Rekordszámú nevezővel rajtolt a 2024 - es versenyszezon a BYC - ben