Siófok 3.3 • 7.3 kn
Befejeződtek a küzdelmek az Optimist világbajnokságon Argentínában
Az Optimist világbajnokság a világ egyik leghosszabb vagy inkább legtöbb napig tartó pályaversenye: 3 nap selejtező, utána 2 nap csapat verseny, majd 3 napon keresztül a döntő futamok.
Gereben Barnabás érett vitorlázással, 3 helyet javítva a selejtezők utáni eredményén összetettben 37-ként zárta a viadalt az 52 nemzet 227 versenyzőjéből álló mezőnyben és ezzel hivatalosan is megváltotta a jegyét az Optimist osztály elitjébe.
Az Optimist világbajnokság a világ egyik leghosszabb vagy inkább legtöbb napig tartó pályaversenye: 3 nap selejtező, utána 2 nap csapat verseny, majd 3 napon keresztül a döntő futamok. Eleve egy ilyen hosszú versenyt végigkoncentrálni 12-15 éves vitorlázóként óriási kihívást jelent és ha ez még meg van spékelve azzal, hogy a világ másik felén rendezik a VB-t, ahol akklimatizálódni kell, illetve a helyi szélviszonyokat sem árt egy kicsit megismerni, bevitorlázni a pályát, akkor ehhez közel 3 hét kőkemény koncentráció és tudatos versenyzői rutin kialakítására van szükség.
Le a kalappal az öt tagú magyar csapat: Zsidai Anasztázia Léda, Varga Mihály, Téglás Donát, Sikósi Lóránt és Gereben Barnabás előtt, hogy egy ilyen nehezített pályán is szépen helyt álltak, illetve nagy gratuláció Szalontai Bence vezető edzőnek és Takácsy Lilla csapatvezetőnek, hogy megteremtették az optimális körülményeket ahhoz, hogy szép eredményekkel térjen haza a magyar csapat.
Kevés olyan nemzet volt a selejtezők után, amelyeknek a vitorlázói a két legerősebb flottába, az arany és ezüst csoportba kvalifikálták magukat, de a magyarok ide tartoztak. Bár a selejtezők után megrendezésre kerülő csapat VB-n nem jutottunk be a legjobb 16 közé, de nem is ezen volt a hangsúly, sokkal fontosabb volt a jó egyéni teljesítmények elérése.
Érdekes módon a döntő futamok 3 napján az időjárás megismételte önmagát és lemásolta a selejtező napok időjárását: az első napon betyáros körülmények, 20+ csomó és magas, sokszor bukó hullámok várták a versenyzőket. Ezek között a körülmények között az arany csoportban Barnabás végig a mezőny első felében tudott vitorlázni félelmetes sebességeket produkálva a bőszeles szakaszokban és egy 31. és 24. hellyel meg tudta erősíteni pozícióját a mezőny első felében.
Az ezüst csoportban ezen a napon Varga Misi tudott villantani egy top 20-as hellyel, így előre is ugrott az összetettben. Sajnos Ana az első futamban korai rajtos volt, pedig végig gyönyörűen vitorlázva 10-ként zárta volna azt a futamot.
Az utolsó előtti nap a helyre nem jellemző módon nagyon sokáig nem jött meg a szél és csak késő délután tudtak egy futamot megrendezni nagyon gyenge szélben, komoly oldalhullámzás és áramlás mellett. Ezek a körülmények teljesen ismeretlenek voltak a magyar csapat számára, ez az eredményekben is megmutatkozott, kivétel volt Zsidai Ana, aki egy gyönyörű 13. hellyel mutatta meg, hogy ért a trükkös szelek nyelvén.
A világbajnokság utolsó napján stabil 13-16 csomós déli szél, ideálisak lettek a körülmények a záró napra, ezt ismerte legjobban a magyar csapat és ehhez mérten születtek is szép futameredmények: az ezüst csoportban Téglás Doni egy 18. hellyel villant, de Varga Misi is egy előkelő 19.-et ment. Az arany csoportban Barnus higgadtan, kiegyensúlyozottan vitorlázott és az utolsó futamot az első kreuzban még vezetve, végül egy 25. futameredménnyel zárta a világbajnokságot.
A világbajnok a görög Jaszon Panagopulosz lett, ezüstérmes a brazil Arthur Back, a bronzérmet a spanyol Mateo Carbonell vihette haza. Varga Mihály a mezőny első felében végzett, 109. lett. Zsidai Anasztázia Léna 119., Téglás Donát 147., Siklósi Lóránt a 148. helyen zárt.
A verseny után Gereben Barnabás így nyilatkozott:
"Nagyon változatos és ezért nagyon nehéz verseny volt. Egyik nap küzdünk az életünkért a 2 méteres hullámokban, a következőn meg az áramlás nagyobb, mint a szélerő. Fontos volt, hogy nap mint nap kipihenten és koncentrálva érkezzünk le a klubba és úgy érzem, hogy ez nekem sikerült. Örülök, hogy legtöbbször az élmezőnnyel tudtam vitorlázni és jó átlagokat hozni. A célom az arany csoport volt, és végül összetett 37-ik hely lett belőle, ami miatt nagyon boldog vagyok! És a csapattal nagyon jól éreztem magam végig!"
Szalontai Bence vezető edző elmondta:
„Fantasztikus világbajnokságon vagyunk túl, egy hihetetlen helyszínen, ezek azok a körülmények, amelyek miatt érdemes vitorlázni! Van még mit tanulnunk az óceánról, de ez a néhány nap csodálatos élmény volt. Az egyéni világbajnokság hat napja alatt hatféle, teljesen más időjárási körülmények közepette tudtunk vitorlázni. Volt nagy szél óriási hullámokkal, aztán kis szél. Meleg és hideg idő. Kifújt szél és forgolódó...az öt csomótól a 28-ig minden megvolt, volt olyan argentin, aki azt mondta: itt egy nap mind a négy évszak előfordulhat… A csapat igazi gladiátorként küzdött ezen a nyolc versenynapon! Az egész csapattal meg vagyok elégedve, mindenkinek volt szuper napja és mélypontja, de nagyon keményen küzdöttek végig. Gereben Barnus teljesítménye külön is megérdemel néhány szót: 37. lett összetettben, az arany csoportban egyedüli magyarként, folyamatosan jó teljesítménnyel, biztos kézzel vitorlázott. A mezőny erejét mutatja, hogy az arany csoport nagy része az első bójához általában 2 percen belül ért fel. Nagyon köszönöm a támogatást és a bizalmat a családoknak, ez egy nagy közös munka volt. Szuper volt látni, hogy az öt gyerek mennyire jól kijött egymással, összetartó, egymást segítő csapatot alkottak!”
Takácsy Lilla csapatvezető is értékelt a verseny után:
"Egy héttel a vb kezdete előtt érkeztünk a helyszínre, hogy az időeltolódás ne okozzon problémát alvásban és koncentrációban, illetve hogy szokjuk a helyi körülményeket. Az előbbi remekül teljesült, egy stabil napi rutint sikerült összeraknunk, ami már be volt járatva a versenynapokra. Az utóbbi egy lehetetlen küldetés, mert Mar del Platán minden nap merőben más kondíciók vannak (hullámok iránya és mérete, áramlás iránya és erőssége, a szélerőről és a hőfokról nem is beszélve). A csapat az első12 napon át töretlenül menetelt a rutinban és próbáltuk feltölteni az energiaraktárainkat esténként a következő napra.
Az utolsó pár napra már érződött a világ leghosszabb opés versenyének a hatása.. Le a kalappal a magyar csapat előtt, Barni a kiegyensúlyozott, stabil arany csoport eleji helyezéseivel megmutatta, hogy a higgadt és összeszedett vitorlázásával a világ élmezőnyéhez tartozik és minden körülmények között ütőképes. Varga Misi, a legkevesebb mezőny és versenyrutint meghazudtolva minden egyes futamban mászott felfelé, még ha bedarálták a 2 méteres hullámok, akkor is. Ana egy igazi sportoló, nála mutatkozott meg legjobban a fókuszálás képessége és a tudatosság, hihetetlen érett döntéseket hozott, óriási fejlődésen ment keresztül a vb előtti fél évben, minden beletett perce aranyat ért. Donát a verseny végére fantasztikus rajtokat és első kreuzokat mutatott, bátran beleállt a mezőny keményebb részébe is.Lóri megmutatta a foga fehérjét, a jó hajóérzékével és versenyautó tempójával kiemelkedően jó futameredményeket hozott, amivel a három betűjét igyekezett kiegyensúlyozni."
Öt fiatal magyar vitorlázó, élete első világbajnokságán találkozott az óceánnal, és az optimistes világmezőnnyel. Egy biztos: az itt jelenlévő 227 ifjú vitorlázó között ott vannak a jövő világbajnokai, olimpiai bajnokai, ezüst és bronzérmesei. Nagyon bízunk benne, lesz majd köztük magyar!