Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Fa Nándor heti hajónaplója

Január 14:

Megjelent és gyorsan közeledett egy horizonttól horizontig tartó szürkeség Ny-DNy felől, pont ahonnét a szelem jön. Figyeltem egy ideig, és úgy a szürkeség, mint alatta az apróbb fellegek igen gyorsan közelítettek, úgy gondoltam helyesnek, ha nem várom meg, amíg megfektet, szépen, akkurátusan lereffeltem az elsőt, amit két órája húztam föl. Úgy, ahogy közelített, gyorsan át is vonult fölöttem az egész gerenda, de le csak pár plusz csomó jött. Igazából kibírtuk volna a teljes nagyvitorlával, de pöffben így is mentünk 20 cs-val. Most ismét 22 – 26 cs között fúj, de van még zivatarfelhő utánpótlás arra, amerről ezek jöttek, egyelőre várok. Közben besötétedett, de még mindent látok az alkonyi fényeknél, és nem sokára följön a hold, majd az is segít eligazodni. Az előjelzés szerint jelentős erősödés van mögöttem, alattam, aminek én folyamatosan a szélében megyek fölfelé. Ez persze olyan, mint az amőba, folyamatosan változik a széle, hol följebb lendül valamennyit, hol belegyengül ugyanúgy lejjebb is és följebb is, de a fő vonulat alattam marad 50 – 100 mérfölddel. Már éjszaka kitisztult az idő, majdnem telihold világítja az utat számomra, ideális viszonyok vannak. Bő fél szélben jól haladtam reggelig, amikor ismét 15°-ot kellett élesedni, a rendületlenül 22 – 24 cs-val fújó szélben. Ez már nem csak gombnyomás, kellett egyet reffelnem, és a J2-t J3-ra cserélni, így vagyok balanszban a széllel. Késő délelőtt esett a szél és gyengült, ismét kireffeltem, J2 ki, de már ez sem elég, rövidesen fölhúzom az A3-at. Fantasztikus érzés, átöltöztem. Higikendős, lokális tisztálkodás után friss réteget vettem magamra. Nagyszerű érzés, kevés, vékony, és mégis elegendő ruhában lenni. Kint süt a nap, itt bent 18°C van, és kifejezetten meleg érzetem van. A3 fönt van kihúzva, most ő húz. Büszke vagyok magamra, nem gondoltam volna, hogy 20 perc alatt képes vagyok A -tól Z -ig megcsinálni. Úgy mentem neki a feladatnak, hogy csak lassan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. Nincs kapkodás, nincs stressz, nem izzadok le, mint a ló, és úgy is csináltam, ennek ellenére gyorsan ment. Vagy belejöttem, vagy szerencsém volt. Jön egy hajó ÉNy felől, most 10 SM-re van tőlem. Az Echomax már 30 SM-ről érzékelte és kezdett óvatosan pittyegni, aminek örülök, mert jól működik. Ez a kis kütyü nem csak érzékeli a radar sugarat, hanem aktív jelet bocsájt ki, amit a közelítő hajó radarján nem lehet nem észrevenni, kiveri a szemüket. Hosszú swellek jönnek szélirányból, de amúgy nagyon nyugodt az Óceán, csöndben, szinte lábujjhegyen settenkedünk, de azért jócskán 10 cs fölött. Öt hosszú hét után eltoltam a fedezéket a bejárat fölül, most annyira nyitott lett, hogy szinte mezítelennek érzem magam. Egy röpke nap alatt teljesen megváltozott az életem, visszaértem a Földre, az emberek lakta gyönyörű Földünkre. Délután leültem a babzsákra, hogy olvasok kicsit és azon nyomban elaludtam. Kellemes zene szól, a nap fénye játszik a falon, a hőmérséklet ideális, kint minden rendben, egyre lassabban ugyan, de poroszkálunk, persze, hogy elaludtam. Egyelőre minden az előjelzések szerint történik, és nagyon remélem, hogy a következő két napban is hasonló módon, lassan de haladunk majd, és átérek ezen a transition zónán.

Január 15:

Kis számolás után realizáltam, hogy ma vagyok úton a 70. napja. Szép szám, már majdnem két és fél hónapja. Hogy múlik az idő! Ez nem fair, még pont 77 mérföld múlva kellene hauzolnom, de már most legyengült a szél és fordul, de nagyon bizonytalanul. Az, hogy lassan ballagunk, az benne volt a tervben, de az erős swell nem, ami most eléggé kirázza a szelet a vitorlákból. 8 cs-s szélben 6 cs-val csobogunk, és közben csattogunk. Már éjszaka van, hibátlan tiszta éggel, de még nem jött föl a hold, csak a csillagok adnak némi fényt. A tejút déli részén legalul egy ikerpár, két magas fényű csillag, fölöttük a Dél Keresztje, gyönyörű, de egyáltalán nem uralja az égboltot, még följebb az álkereszt, ami ugyanabban a fekvő pozícióban látszik, mint az igazi, még nagyobb is annál. Aztán jellegtelen csillagok sora, áthaladok tekintetemmel az árboc fölött, és kicsit előbbre ott uralkodik kedvencem, az Orion. Szeretem az egész csillagképet, de kedvencen az öv középső apró csillaga az Alnilam, ami pont az Egyenlítő fölött van. Arra tartok én is. Mindent beállítottam, a tőkesúlyt teljesen kibillentettem szél alá és a 6 – 8 cs-s szélben, némi csattogással ballagtunk. Miután semmi teendőm nem volt, kigyönyörködtem magam az emelkedő holdban, elmentem aludni az ágyamba. Pozíciómból és a hangokból pontosan lehetett tudni, hogy mi történik kint, egyedül a haladásunk irányát nem érzékeltem, ahhoz fel kellett kelnem időnként. Némi kóválygás után olyan pontosan ráálltunk a routing vonalára, hogy tátva maradt a szám. Már megtapasztaltam az előjelzések precizitását korábban is, de, hogy ilyen komplikált körülmények között is az legyen, ez lenyűgöző. A hajnali szürkület épp csak dereng, mikor ugraszt az ágyból, hogy a falon fekszem. Frissülő 15 cs-s szélben erősen dőlve is 13 cs-val haladunk tökéletes irányba. Gyorsan átrendezek mindent és még visszabújok a meleg hálózsákba, de már nem alszom el. Ha így megy tovább bő egy óra múlva hauzolok. Megtörtént, hauzoltam, de a szelem cserbenhagyott közben. Ismét 6 – 8 cs-s szélben csattogok, csak most a másik csapáson. Sajnos ez is az előjelzésben van, az előbbi kellemes szellő csak kóstoló volt, még legalább 6 – 8 óra, amíg rendesebb szelet találok. A tőkesúly ismét az alsó oldalon, de még így is csattogunk. Legalább 10 cs-s szél kell ahhoz, hogy elég támaszt adjon a vitorláknak. A szél egyelőre nem tudja, amit én, más elképzelései vannak, mondjuk irányról, erőről, muszáj volt visszahauzolnom. Legokosabb, amit tehetek, hogy azzal vitorlázok, ami éppen fúl, tehát most ismét É – Ény-nak tartok egy ideig. Nincs kétségem afelől, hogy végül megjön az igazi, de még nincs itt. Hogy őszinte legyek, már 30 SM-el vezetek a pöttynek, ez is lehet oka, hogy mást kapok, nagyon előre szaladtam. Késő délutánra nagyon picit élénkült a szél, 9 – 12 cs-ra és a szöge is javult vagy 15°-ot, ez egyelőre ahhoz elég, hogy kicsit jobban érezzem magam, de még nem vagyok pályán. Megnyiratkoztam, ami a mostani viszonyaim között annyiból állt, hogy leborotváltam a burámat. Van nekem egy nagyon szuper kis hajvágóm, el is hoztam, de 220V-os, az meg elment az inverterrel. Hosszú volt és kellemetlen, már egy ideje meg akartam szabadulni tőle, csak ma volt rá alkalom.

Január 16:

Minden kedvezőtlen időjárási szituáció pont addig tart, amikor már rég elszakadt a cérnád és ordítasz magadban. Egy ideig, ha rutinos vagy, akkor kifejezetten hosszú ideig tűröd, tudod pontosan, nem ellened van, hanem az elemek járják pályájukat, csak nekünk minden, ami rossz, az hosszú. Kicsit ma is ordítottam, de ez inkább csak a frusztráció levezetésére van, senki és semmi nem figyel rám, tudom, hogy magamnak ordítok. Estefelé kicsit ismét élénkült a szél, és ismét fordult pár fokot, már majdnem jó irányba megyek, és a routing sebesség prognózisához képest gyorsabb vagyok. A pötty 8 cs-val meg, én a 9 – 11-el, de még nem az igazi irányba. Alattam mintegy 300 SM-re kialakult egy óriási kiterjedésű magasnyomású anticiklon, ami lassan tart K felé és növekszik. Én az előjelzés és a routing szerint – nagyon remélem, hogy úgy is lesz -, elszököm a felsőági K-i szellőivel, de alattam nehéz szélviszonyok alakulnak ki. Conrad, ha nem is zöld szőnyegen, de majdcsak halad kifelé, de Éric-nek az Argentin partok felé húzott szirén takkja még sokba kerülhet neki. A következő napok semmi jót nem hoznak arrafelé. Gyönyörű volt a naplemente. Majdnem teljesen tiszta az idő, csak a szokásos esti lehűlés rajzolt pár bárányfelhőt az égre, ami csak szebbé teszi. Nagyon ritkán látni, hogy a napkorong lassan belemerül az Óceánba. Most az utolsó mm-ig látszott, sőt, mintha behorpadt volna a horizont a fényétől. Az éjszaka túlnyomó része csöndesen telt, békésen, lassan ballagtunk, többnyire jó irányba. Helyi éjfél után lehetett, mikor aránylag gyorsan átfordult a szél K-re, mi meg mentünk az A3-al Brazília felé. Azonnal fölsodortam a gennakert, és kihúztam a J2-t, ráálltam az új szélre és bandukoltam tovább É-nak. Úgy gondoltam helyesnek, ha mindjárt le is szedem az A3-at, az most egy ideig nem fog kelleni. Becsomagolva hátrahúztam ide a kormányállás mellé, és lekötöztem. Ha mégis kell, innét könnyebben a helyére vonszolom, addig meg része a ballasztnak. Reggelre kicsit megélénkült a szelem, amit már nagyon vártam, de valahogy ment előlem. Ahogy haladtam mindig kicsit följebb, úgy a szélhatár is ment mindig kicsit följebb. Most végre utolértem. 15 cs fúj tisztán K-ről és mi 12 – 14 cs-val haladunk vele. Annyira megszoktam az elmúlt hónapokban az ülve-alvást a babzsákon, hogy most, amikor ezeken a csendes napokon belefeküdtem az ágyamba, megfájdult tőle a derekam. Vagy visszaszokom lassan a vízszintes alváshoz, vagy maradok a babzsáknál a maradék hetekre. Az biztosan nem jó, ha fáj a derekam, az zavar a munkában, a mozgásban, mindenben. Most, hogy már 500 SM-en belül vannak az első hajók, megnéztem, hogy milyen szelekre számíthatnak a finisben. Egészen elképesztő versenyt vívott ez a két hajó egymással, szinte a rajttól, bár a verseny első harmadában még több aspiráns hajó küzdött az élen. A többiek technikai okok miatt morzsolódtak le, bár kétségeim vannak afelől, hogy bírták volna-e ezt a gyilkos tempót, amit Armel és Alex diktáltak a kezdetek óta. A verseny több mint felétől már csak ketten küzdöttek egymással. Sokáig csak magas utazó tempót diktáltak, figyelték egymást, de azért – nyilván az ő szintjükön – valamennyire a biztonság is fontos lehetett, különösen a déli óceánokon. A Horn Fok után aztán megnyomta mindkettő a gombot, és ami kifér a csövön, azt kihozták a hajókból is, és magukból is. Armel vezetett és védekező pozícióban annyit teljesített, amennyi az előny megtartásához kell, Alex pedig mindent bele alapon próbálta hibára kényszeríteni a vezető hajót. Egyik sem hibázott, és eljutottak a végjátékig, minimális különbséggel a két hajó között. Nem kíméli őket a Teremtő, nincs könnyű befejezés. Erős szembeszélben kell megvívniuk a végső csatát, amiben még minden lehetséges.  Az utolsó méterekig, utolsó töltényig küzdeni fognak, amiben egyik pozíció sem könnyű. Alex kemény, kíméletlen üldöző, Armel pedig tapasztalt, elszánt védekező, és mindkettő kitart a végsőkig, a vonalig. Lenyűgöző a csatájuk, emlékezetes verseny, megérdemli bármelyik, ha nyer. Itt most eldőlt egy másik verseny is, uszony, vagy nem uszony. Ezekben a nagyon kihegyezett, nagyon innovatív hajókban bőven van olyan elem, amin sokáig lehet vitatkozni. Vitatható a biztonságuk és vitatható a szellemiségük. Erre menjen-e az IMOCA, szabad-e a versenyzőket kitenni ennyi kockázatnak. Sok vita kövezi majd ki a jövőbe vezető utat ez után a VG után. Lesznek, aki azt mondják majd, lám ott mentek ketten is az élen, fantasztikus teljesítményt produkáltak, ez kell, hogy legyen a jövő. Viszont ne feledkezzünk meg a többiről, akik sérültek és sok éves munkát veszítettek el, és ne lépjünk át egyszerűen a kockázati tényezők fölött, amik egyre fokozódnak. Ne feledkezzünk meg a dinamikus nyomaték létéről, ami nagyon markánsan jelent meg ezen a versenyen. Miközben mérési és ellenőrzési nagyüzem zajlik a statikus nyomaték ellenőrzésére, addig egyetlen szó sem hangzott el a dinamikus nyomaték ellenőrzéséről, ami ezt a drámai különbséget eredményezte az új hajók javára. Az uszony előnye egyértelműen bebizonyosodott, és az is hogy végig lehet egy ilyen hosszú versenyt is menni 100%-on velük. Nagyos sajnálom, és egyben örülök is, hogy ez már nem az én jövőm. Szép időben, jó széllel haladok É-nak, és ez kis változásokkal így lesz a következő öt napon, amíg elérem a DK-i Passzát szelet. Egyáltalán nem bánom, hogy a St. Helena magasnyomás esetemben sem nyújtja ki szélcsendes csápjait és teszi majdnem lehetetlenné, de legalább is lassúvá az áthaladást. Mögöttem egyelőre nem tűnik egyszerűnek a széltérkép, de talán javul majd az idő múlásával.

Január 17:

Ma mosónapot tartottam. Vannak darabjaim, amiket ki kell mosni, mert nincs csere. A sapkáim ilyenek, akár külső, akár belső sapka, amik nem egyformák. Kintre sildes, bentre kötött, meleg. A kinti sapkáimban akkora só koncentráció jött össze, hogy el lehetne törni, amikor kiszárad. Bő tengervizes mosást kaptak, és csak az öblítés történt egy flakon szűrt vízzel. A napon pillanatok alatt megszáradtak és friss illatuk van, jól esik fölhúzni a most teljesen kopasz fejemre. Éjszaka aránylag egyenletes tempóban ballagtunk, de kissé kóvályogva. Továbbra is gyenge, mostanra 10 cs körüli K-i szellő fúj, amiben azért lehet még haladni. Reggelre megérett az idő a C1-re, gondoltam, amíg a müzli megázik, addig fölrántom. Azonnal, érezhetően javultak a mutatóink, de néha már annyira legyengül a szél, hogy ez a vitorla mennyiség is kevés. Ezen a szélszögön nincs több, ez a maximum, 305 m2. Hirtelen kitört a kánikula. Holnap Rio magasságában leszek, az itteni nyárban, ami az otthoni augusztusnak felel meg, nem csoda, ha meleg van.
Egyenletes bárányfelhőzet van körülöttem, teljesen olyan, mintha a passzátban lennék, de az még messze van, csak a jelenség ugyanolyan. Folyamatosan menekülök fölfelé az elől az egyre nagyobb kiterjedésű magasnyomás elől, ami formálódik és terjeszkedik alattam. Még nézni is rossz, hát még benne lenni. Nekem legalább annyira elkerülendő, mint a 60 cs-s szél hullámzásának szembevitorlázni. Itt az előjelzés is gyengülő szeleket mutat, amik kicsit később visszaerősödnek 15 cs környékére, egyelőre nincs pánikra ok.

Teljesen kitakarítottam az orr részt, mármint a vitorla teret, és a vizet szedtem ki, összenyitottam a hajót, fedélzeti ajtó nyitva, már nincsenek nagy fröccsök, így van egy kis kereszthuzat és elviselhető a klíma itt bent, 29°C árnyékban.
Enyhén szembe fordult a szél, és nagyon változik, nem tudom az É-i irányt tartani, kicsit csúszok Ny-nak, de nem veszélyes. Lényeg, hogy haladjak É felé, és ne essek ki ebből a szélből. Az is baj volna, ha sokat veszítek Ny-nak, mert minél inkább elcsúszok, annál inkább szembe fordul a szél. Annyira talán nem veszélyes, még a routing limitjén belül vagyok. Szél felől az ég teljesen tiszta, semmi zavaró nem látszik, mégis leng és lökdös. Folyamatos odafigyelést igényel, a robot ezt nem tudja igazán követni. Látszólagos szélre vezeti most a hajót és az nagyon változik a szélerő változással. Késő délután lassan visszapörgött kicsit, majdnem jó irányba megyek. Folyamatosan izgulok és próbálok minél jobban haladni, mert egy nagyon sunyi csapda settenkedik mögöttem. Már megijedtem, hogy ez a lepörgés lehet az is, de szerencsére nem az volt. Pár tíz mérföldre mögöttem úgy fordul ez a gyenge szél, hogy sehova nem lehet vele menni. Jobbcsapás Rio-nak megy, a balcsapás Namíbiába. Abból a szélből nem vezet út fölfelé, de talán már kikerültem a hatásköréből. Még nem múlt el teljesen a veszély, de minden órával messzebb kerülök tőle. Mikor UTC délben letöltöm a friss időjárás jelentést, lefuttatom a napi aktuális routingot, olyan egyszerűnek néz ki minden. Szép színes csík megy valamely kitérőkkel a kívánt irányba és ennyi. A valóságos haladáshoz ezt az egyszerű csíkot ki kell tölteni vitorlázással, és arról nem szóltam, hogy a szélvektorok, amik alapján a csík halad, átlagot mutatnak, a valóságban nem ennyire homogén, sok változóból rakódik össze, amiket nekem meg kell vitorlázni, én nem tudok átlagot vitorlázni. Nagy öröm, ha jól megy a csík és egyszerűen halad rajta a hajó, de ez ritka.

Január 18:

Reggeli adatok, térképfotók a VG versenyoldalról, kifejezetten nyári hőmérséklet, könnyű szél, 2 méteres hullámzasban – jól jönnek a szelídebb viszonyok a déli óceánok megpróbáltatásai után hajónak és hajósnak. Kevesebb, mint 5000 tengeri mérföld van még a Spirit of Hungary előtt.

Január 19:

A hold már csak hajnalban jön fel, addig a csillagok sziporkáznak, övék az egész égbolt. Semmi sem változott tegnap, vagy tegnap előtt óta, ugyanott van mind a helyén. Horizonttól-horizontig körben tiszta az ég, még csak egy árva bárány sincs sehol. Ahogy bólogat a hajó a hullámokon, felnézek, és az árbocom a nagyvitorlával pont az Oriont simogatják. Innét lentről nézve pont egy magasságban vannak. Még este visszafordult K-re, és szépen megélénkült a szél, 11 – 13 cs-val fúj, ugyanilyen sebességgel haladunk tökéletes irányba. Hajnalig szépen haladtunk, amikor is egy esős széllökés ébresztett a bzs-n. Gyorsan föltekertem a C1-et és kihúztam a J2-t, de mire végeztem, már el is halt a szél. Friss zápor jól lemosta a hajót, ami jót tett neki, már nagyon beleszáradt mindenbe a só. Ahogy az lenni szokott utána csönd és himbálózás 20 percig. Ilyen mini zivatar a reggel folyamán még 4 átment rajtunk, különböző fázisokban. Egyben azonosak voltak, az elején élénkül és leesik a szél, robogunk 10 percet rossz irányba, aztán lassan visszapörög, de addigra nagyon legyengül. Jó 20 perc, fél óra, amíg utána visszajön az alapszél, bár itt most nem világos, hogy mi is az alapszél. A prognózis szerint kitartóan fúj a K-i, de ezek az esőfelhő vonalak mindig jelentenek valamit. Ilyenkor légtömegek ütköznek, csak az a kérdés, hogy milyen légtömeg, milyennel, és mi jön ki belőlük a végén, ami marad nekem. Már majdnem dél, itt, időszámítás szerint valahol, és jött egy kellemes, picit élénkebb szellő, 11 – 13 cs, ismét hasonló sebességgel megyünk vele 90°-os TWA-n. Perzselően süt a nap, kristálytiszta a levegő, a látóhatárt a görbülő horizont határolja, kevés bárányka legelészik az égen, fúj ez a szél, és úgy gyönyörűség, ahogy van. Könyökölök a fedezéken és nem tudok betelni a látvánnyal. - Soha ne bízz egy felhőben! -  Kora délután merő kíváncsiságból kihúztam a C1 alá a stay-t. A C1-et kiraktam a külső sottra, hogy legyen hely, a szélszög megengedte, és belülre, aránylag feszesre odahúztam a J3-at. Láttam más hajóknál, főleg VOR hajóknál ezt a módszert, már magam is alkalmaztam, de eddig még nem győződtem meg a hozadékról. Most sem volt érzékelhető, mérhető plusz a sebességben, de úgy hagytam. A hajó nem úgy van szerelve, ebben az esetben kicsit megborul a csörlőrend, de nyugodt időben elmegy. Egyszer csak megjelent egy nagyobb felhő a horizonton, de nem izgattam magam, mert egyrészről messze volt még, másrészt volt ma már ilyen, a 12 cs-ra rájött pár csomó plusz és annyi. Inkább elvett eddig a szélből, mint hozzátett. Térültem, fordultam, ismét kimentem és a felhő jóval nagyobb volt, gyorsabban közeledett, mint amit a szél indokol. Figyeltem még 10 percig és úgy döntöttem, hogy fölsodrom a C1-et, amíg még béke van. Miközben sodortam, már élénkült a szél, kicsit szorosabbra tekeri ilyenkor alul, és fölül laza marad, most is ez történt. Visszaengedtem pár métert a besodrásból, de nem kitekeredett, hanem a laza rész fölszaladt és lett egy lobogó bugyor. Ez nem tetszett, ebből még nem jött ki jó eddig. Beejtettem 30°-ot és ki akartam tekerni az egész vitorlát, hogy újra tekerjem, de a szél még tovább élénkült, a felhő gyanúsan közeledett, a vitorlán meg lett fönt egy jó nagy bugyor, ami kezdett csattogni, és alul hiába húztam, középen lezárt önmagára és se ki se be. Gyorsan visszasodortam, amennyire lehetett és villámsebességgel le akartam húzni. Elkéstem. Mire fölnéztem, mögöttem porzott a víz, és hiába ejtettem tovább, már nem tudtam szél felöli oldalra áthúzni a lobogó, kaotikus bugyrot, vitte a szél kifelé. Nincs mese, le kell húzni szél alá, ami kockázatos, mert könnyen belemegy a vízbe. Félig lent volt, mikor rám tört 30 csomó és iszonyúan küzdöttem a vitorláért. Lerángattam a fedélzetre, de az kevés, onnét viszi, be kell alulra gyűrni valahogy. Feküdtem a vitorlán, hogy ne vigye el a szél, a fölső 5 méter nem jött le, valahol elakadt a felhúzó, a fedélzeti nyílás alattam és a vitorla alatt van. Valahogy félretúrtam magam is és a vitorla kupacot is, félig felnyitottam a fedelet és kezdtem begyűrni, amit tudtam. A C1 nem egy vékony, könnyű vitorla, irdatlan módon elakad mindenben, nehezen adja magát. Végül nem kevés víz társaságában lent volt az a rész, ami lent volt. Kibogoztam a felhúzót lerángattam a maradék hurkát, beszedtem a köteleket és lezártam a fedelet. Most ott van egy hasznavehetetlen kupacban az egész, de legalább megvan. Valamikor, ha gyenge szél lesz, megpróbálom úgy visszavarázsolni az árbocra, hogy húzás közben rendezem a vitorlát, föltekerem, amit tudok és kibogozom a középső részt, ahol jól magára zárt. Az első löket után 26 cs-s szél maradt, amiben a J3 jó, a nagyvitorla sok, de ejtve elmegy. 16 cs-val vágtatunk majdnem jó irányba, igazából örülök neki. Később gyengül 20 cs-ra, kihúzom a J2-t, és már jó irányba is tudunk menni. Minden rendben, csak majd a C1-es rejtvényt kell valamikor, valahogy megoldani. E-mailben üzentem és gratuláltam az Armelnek, és az Alexnek, akik ma befutnak, nekik vége a versenynek. Fantasztikus teljesítménnyel, vitorlázással küzdötték végig a versenyt, egy másodperc nyugalmat nem hagytak egymásnak. Lenyűgöző páros versenyt vívtak, amiben most az Armelnek kicsivel több szerencséje volt, és tudott vele élni, de az Alex teljesítménye is megérne egy címet. Rio magasságában vagyok, fantasztikus. Jó szeleim voltak, jól haladtam, jobban, mint a routing, már bízom benne, hogy különösebb gond, bonyodalom nélkül elérem a Passzát szeleket, és irány az Egyenlítő.