Siófok  8.9  •  5.7 kn       

Keszthely  7.9  •  4 kn       

Balatonfüred  8.5  •  3.5 kn       

Balatonboglár  8.9  •  6.5 kn       

Orfű  •  3 kn       

Velencei-tó  6.5  •  4.1 kn       

Tiszafüred  6.5  •  5.8 kn       

Mályi-tó  6.8  •  3.9 kn       

2024. április 19., péntek

Vitorlástelep és kikötő épül

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Fittler Miklós a 80-as évek első éveiben kiharcolt egy új területet az orfűi vitorlázás számára. A gáttól délebbre a tó közepe felé, a nyugati oldalon létesült a ma is használt telep. Reménytelennek látszó küzdelembe kezdett Fittler Miklós és csapata, de az első hívó szóra közel száz baranyai vitorlázó gyűlt össze és segítette az első lépéseket.

Vitorlástelep és kikötő épül Az orfűi vitorlázás újraindítását a Magyar Vitorlás Szövetség is támogatta. A kis vitorlázó közösség körbekerítette a frissen szerzett parti telket, sólyát és mólót építettek és hamarosan a kis klubház is kinőtt a földből. Balatoni kapcsolatok révén szinte hetente kapott az orfűi klub egy öreg, felújításra szoruló hajót, sőt a tagság által összeadott pénzből vadonatúj Optimisteket vásároltak Kenesén, North vitorlákkal, darabonként 4000 forintért. A Vízügytől érkezett sportolók elkezdték szervezni az edzéseket és a hajókarbantartást, megkezdődött ismét a versenyvitorlázás. Rendszeressé vált a balatoni versenyeken való orfűi részvétel és kicsivel később a helyi versenyrendezés is állandó lett.
A balatoni sportolók felismerték, hogy a Pécsi-tó szakmailag is kiváló gyakorlóterep. A szélviszonyokat mindig befolyásolja a domborzat, a tó alkalmas a fiatal utánpótlás korú sportolók megmérettetésére. Dolesch Iván, az ország akkori egyetlen vitorlás mesteredzője kijelentette: „Orfűn megmérettethetné magát a serdülő korosztály, új környezetben, kis vízfelületen, változó szélviszonyok, akár speciális pályák kijelölése mellett.” A 80-as években több mint nyolcszáz gyermek tanult vitorlázni Orfűn, a vitorlássport újraélesztését követően.
Az új telephelyen már otthonra leltek a szörfösök is. Gömöry János tervei alapján elkészült a hangár, amelyet pár évvel később átépítettek és kibővítettek, szemmel láthatóan alakult az ingatlan kikötő jellege. Az anyagi források szűkössége miatt a vizesblokk közvetlenül a bejárat mellett épült fel, így nem kellett átemelő csatornarendszert kiépíteni. A Scherer-család jelentős szerepet vállalt abban, hogy ismét kihívás lett Orfűn versenyezni. Ekkoriban Scherer János „szállította” a legjobb eredményeket Orfűre. A klub, versenyrendezőként kiemelt kategóriájú minősítést kapott. A családi kapcsolatok révén Fittler Miklós édesapja, Fittler Dezső – aki az MVSZ örökös tiszteletbeli tagja – patronálta leginkább országos szinten a Pécsi-tavi vitorlázást. Starnfeld Iván az MVSZ elnöke és Erdélyi István is jelentősen hozzájárult, hogy ezen a kis tavon népszerű lett a vitorlázni. Az MVSZ jelenlegi vezetésében is ta lálunk olyan vitorlázót Nagy R. Attila személyében, aki ebben a virágzó időszak ban orfűi Optimistes volt. Olosz Dávid szintén 1995-ig orfűi sportoló volt, a Pécsi-tavon tanult vitor lázni, majd a nemzetközileg is elismert Sallai – Olosz 470-es páros tagjaként ért el sikereket. Takács Dóra 1998-ban, Op osztályban bajnoki bronzérmet szerzett az Orfűieknek.
A 80-as évek végén szörfösök is egyre többen lettek, saját klubházra vágytak. Először három betongarázst állítottak fel a telek déli részén, majd később könnyű sátortetőt húztak a garázsokra. A garázsok előtt úszóstéget tettek vízre. A 90-es években szervezetileg is kiváltak a deszkások a vitorlás szakosztályból, új egyesületet alakítottak. A szörfösök kezdeményezését a vitorlázók is követték és 1998-ban megalakították az azóta is működő Orfűi Vitorlás Egyesületet. Az OVE első elnöke az elvitathatatlan érdemeket szerzett Fittler Miklós lett, majd 1993-ban Ribacz Gyula váltotta a vezetői poszton. 2001-től Anka Attila vezeti az orfűi klubot, a jelenlegi elnökség tagjai Rendeczki Lajos, Kellényi István, és Ribacz Péter.
Megjelennek a vitorlázók Előző

Megjelennek a vitorlázók

Hajók a Pécsi-tavon Következő

Hajók a Pécsi-tavon