Siófok 3.3 • 10.3 kn
2024. évi rendes közgyűlés
A közgyűlést Haranghy Csaba az MVSZ elnöke vezette le.
Május 24-én pénteken tartotta a Magyar Vitorlás Szövetség az éves közgyűlését a LUA Event’s rendezvénytérben.
A közgyűlést Haranghy Csaba az MVSZ elnöke vezette le.
A napirendi pontok:
- Az elnökség 2023. évi szakmai és pénzügyi beszámolójának elfogadása
- A Felügyelő Bizottság jelentésének elfogadása
- A Fegyelmi és Etikai Bizottság 2023. évi jelentésének elfogadása
- Hajónyilvántartási és adatmódosítási díj törlése
- Az MVSZ 2024. évi szakmai és pénzügyi terve
- MVSZ örökös tiszteletbeli tag cím adományozása
A közgyűlésen a megjelent küldöttek 179 szavazattal elfogadták a napirendben elhangzott beszámolókat.
Az MVSZ közgyűlése - ellenszavazat és tartózkodás nélkül - az MVSZ örökös tiszteletbeli tagjának választotta Dr. Ágoston Attilát, Soponyai Gézát, Dr. Vura Mártát és Weöres Lászlót.
Dr. Ágoston Attila 1995 és 1999 között volt a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. Elnöki periódusának legnagyobb jelentősége az volt, hogy ötleteivel, kapcsolataival a Szövetség anyagi helyzetének javításán munkálkodott, sikerrel. Nem véletlenül hiszen magasan képzett, innovatív gazdasági szakember volt, és ma is az.
Soponyai Géza a magyar nagyhajós vitorlázás meghatározó alakja, hajóépítőként és versenyzőként is több mint 30 éve. Életművével hozzájárult a balatoni nagyhajós versenyzés népszerűsítéséhez, hajóépítő, a versenyző és a példakép sokunk számára. Éveken keresztül támogatta a Magyar Vitorlás Szövetség Elnökségének munkáját is a Nagyhajós Bizottság elnökeként.
Dr. Vura Márta a vitorlázással 1978-ban került kapcsolatba amikor Dolesch Iván és Erdélyi Béla meghívták Balatonföldvárra a vitorlás szakosztályhoz. Itt a Spartacus válogatott keretével kezdett el dolgozni, többek között Telegdy Istvánnal, a Holovits és Detre testvérekkel. A sportpszichológusi hivatás megadta számára azt a lehetőséget, hogy segíthesse a sportolókat, fejleszthesse a versenyzők mentális felkészülését annak érdekében, hogy a sok kemény edzés munka ne csak sport teljesítményben, de eredményekben is megnyilvánulhasson.
Weöres László neve több vitorlás nemzedék számára ismert, hiszen munkásságával évtizedeken keresztül több száz gyereket és felnőttet ismertetett meg a vitorlázás szeretetével és a versenysporttal. Kiemelkedő érzéke volt ahhoz, hogy mindenki a maga képességei szerint tanulhasson. A vitorlás növendékek iránti türelme és fáradhatatlan lelkesedése minden tanítványát magával ragadta és bevonzotta őket a vitorlázást szeretők társaságába. Edzői és oktatói tevékenysége mellett versenyzőként is találkozhattunk vele, 1997-től 5 éven át a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára volt.