Siófok 5.4 • 6.2 kn
A baranyai vitorlázás
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A baranyai vitorlázás bázisa Orfű, azon belül is a térség legnagyobb tava a Pécsi-tó. Baranyai vitorlázás néven 1971 és 1977 között folyóirat jelent meg, de szerencsére mára ennél sokkal többet is jelent ez a két szó.
A baranyai vitorlázásról általában a nyár végi Compass Vitorlás Napok kapcsán esik szó. A korábban népszerű Regatta Kupákat 2009-ben váltotta fel a Vitorlás Napok elnevezésű rendezvény, melyet idén ötödik alkalommal szerveztek meg. Baranyában gyakorlatilag egy vitorlázható tó van és ennek a lehetőségei is végesek, ezért nem csoda, hogy alapvetően három vitorlás szakág honosodott meg a régióban. A vitorlázók kisebb, öt méter körüli dingikkel sportolnak a tavon, a gyökeret vert négy hajóosztály a Finn, a Kalóz, a Laser és az Optimist. A szörfösök számára már jóval kedvezőbb körülményeket teremt a Pécsi-tó főleg, ha intenzív és stabil északi széllel lehet rajta közlekedni. Igazi vitorlázó paradicsomot a modellvitorlázók számára biztosít a 72 hektáron elterülő vízi sportterület.
Az ötödik alkalommal megrendezett Compass Vitorlás Napokat nagy készülődés előzte meg, hiszen mind a Kalóz, mind a Finn osztályszövetség kiírta az Öt Tó Kupát, melynek ötödik állomása Orfű lett. A szörfösök is készülődtek, két napos versenyt írtak ki, két hajóosztály részére. A modellvitorlázók dacára az éppen a verseny idején zajló NAVIGA világbajnokságnak, három napra írtak ki versenyt, péntekre MM osztálynak, szombatra és vasárnapra az egyméteres osztálynak.
Megújult vitorlástelep fogadta a résztvevőket
Az elmúlt két esztendő az OVE klub rekonstrukciójával, fejlesztésével, felújításával telt. Önkormányzati segítséggel elkészült a vadonatúj szociális blokk, két zuhanyzóval, mosdókkal, mellékhelységekkel. Új tetőt és külső burkolatot kapott a hangár és a klubház. A hangárban kialakításra kerültek a téli tároló állványok, a klubház belül is megszépült. A telep keleti oldalán új kerítés és a tó felé új kapu létesült. Bővült a hangár mögötti hajótároló. Duplájára nőtt a sólyatér. Az önkormányzat támogatása mellett az ACO Magyarország segítette terméktámogatással a felújítási munkákat. A közeljövőben elkészül az alsó gyeprácsos és a felső szilárd burkolatú sólyatér felújítása is. Nagy szükség lenne egy új északi mólóra is, de ennek az anyagi forrásai egyenlőre nem biztosítottak.
A pénteki felvezető nap
A 2013-as CVN versenyeket a modellvitorlázók kezdték meg pénteken a Micro Magic osztály futamaival. A kedvezőtlen szélviszonyok miatt csupán négy futamot sikerült teljesítenie a 25 versenyzőnek, akik két csoportban, HMS rendszerben vitorláztak. Erős mezőnyben izgalmas futamok voltak már a pénteki napon is. A versenyt ifj. Csóka László nyerte megelőzve Forrai Csabát és Kiss Miklóst. A negyedik helyen Bodnár Imre, az ötödiken Székely Antal, a hatodikon Ribacz Péter végzett.
A vitorlázás után következett a water jump verseny, melyen profik és amatőrök egyaránt részt vettek. A versenyzők bemutatták a szép számú közönségnek, a kerékpárral vízbe ugrás változatos formációit.
A vacsora alatt már folyamatosan érkeztek a kalózos és finnes egységek az OVE klubba, a szokásosnál is nagyobb sürgés-forgás volt a kikötőben, pakoltak, szereltek a versenyzők, készültek a másnapi versenyekre.
Gyenge széllel indult a szombati nap
Az időjárás előrejelzés aggasztó képet festett, szinte semmi szelet nem ígért a hétvégére. Rendeczki Lajos a verseny rendezője nem volt irigylésre méltó helyzetben, kénytelen volt a legapróbb lehetőséget is megragadni egy esetleges futam lebonyolítására. Szombaton délelőtt két gyengeszeles rövidített futam volt viszont a délutáni két futam már az élvezhető kategóriába tartozott. Régen nem volt ilyen mezőny Orfűn, 21 Finn, 8 Kalóz és 3 Optimist, összesen 32 hajó versenyzett a tavon. Persze ez a megállapítás nem teljesen igaz, hiszen 14 egyméteres modellvitorlás és 25 szörfös is rótta a futamokat a vitorlás versenypálya közvetlen szomszédságában. A nyolcvanas években született 54 hajós orfűi rekordot még nem sikerült ugyan megközelíteni de, ha az utánpótlás osztályok bajnoksága nem ütközik a versennyel és a Laser illetve Optimist osztályokban is jelentősebb mezőny jön Orfűre, akár már az idei évben is veszélybe kerülhetett volna a közel 30 éves csúcs.
Szombaton a szörfösök és a modellvitorlázók is tudtak versenyt rendezni, így minden szakágnak volt érvényes futama. A szörfösöknél svertes és svert nélküli osztályokban rendeztek versenyt, míg a modellvitorlázóknál az egyméteres F5-E és IOM osztályú hajók versenyeztek.
Az esti vacsorát követően Heinemann István az orfűi vitorlázás meghonosítója, a helyi klub első elnöke, az öt éves hagyomány szerint átadta a „Baranya vitorlázásáért” díjakat. Idén postumus elismerésben részesült dr. Siptár László aki az 1960-as évek végétől kiemelkedő alakja és szervezője volt a baranyai vitorlázásnak. Anka Attila elnök és Kellényi István elnökségi tag, az Orfűi Vitorlás Egyesület vezetői kaptak még „Baranya vitorlázásáért” díjat, az elmúlt évek legjelentősebb telepfejlesztésének lebonyolításáért.
Vasárnap korábban jött a front
A Vitorlás Napok utolsó napja a szörfösök által szervezett virsli-tea reggelivel indult. A kiadós reggeli megemésztésére nem maradt sok idő, korábban kezdett fújni az északi szél, mint azt a meteorológusok ígérték. Mindenki vízre szállt, megtelt a tó, a 32 vitorlás dingi, a 25 szörf és a 14 modellvitorlás egyszerre versenyzett egymás zavarása nélkül. Délben még elrajtoltak az utolsó futamok, de így is tartható volt az eredményhirdetés délután kettő órára meghirdetett időpontja.
A díjátadó, a modellvitorlázók eredményeivel kezdődött. Az egyméteres hajók versenyét Forrai Csaba nyerte, második helyen Schulek János végzett, mindketten a százhalombattai klub színeiben versenyeztek. Harmadikként Ferencz Gyula erdélyi versenyző állhatott fel a dobogóra. A negyedik, ötödik és hatodik helyeken sorrendben Kiss Miklós, Garay György és Csóka László végzett.
Az Optimistesek versenyét a Fonyódi Kormoránok versenyzője Török Vince nyerte hat első helyet szerezve. Második helyen Olosz Adél végzett, míg a harmadik helyezett a korosztályát meghazudtoló határozottsággal versenyző Kaluczky Zoltán lett.
Finn hajóosztályban Székely Antal idén sem talált legyőzőre, a hat futamból négyet megnyerve fölényes győzelmet aratott. Lukáts Ákos a Sirály VSC versenyzője lett az ezüstérmes. A dobogó legalsó fokát szintén egy helyi versenyző foglalhatta el, Csonka András az OVE színeiben lett bronzérmes. Negyedik Stadler Csaba lett, ötödik, Demeczky Mihály. Hatodik helyen a Wörthi-tóról érkezett Gál Csaba végzett. A Vásárhelyi Pál Vitorlás Emlékverseny vándorkupája is a Finn osztálynál talált gazdára, hiszen minden évben a legnépesebb hajóosztály győztese nyeri a látványos trófeát.
A Kalózosoknál zsinórban harmadik éve a Fluck Benedek – Székely Gy. Szabolcs páros nyeri az orfűi regattát. Az ezüstöt egy alkalmi páros szerezte meg, hiszen a BYC-es Nyeste Gábor és az LVE-OVE színekben versenyző Góbi János most versenyzett együtt első alkalommal. A harmadik helyen végzett Royal Balatonos egységnek, Németh Ferencnek és Tóth Istvánnak a vasárnapi futamgyőzelem hozta meg a bronzérmet. Negyedik helyen, pontazonossággal a BHSE színeiben versenyző Csillag házaspár végzett, ötödik a Szentpéter Ádám – Forster László (FVE) duó lett. Hatodikként értékelték a szintén BHSE színekben versenyző Köszegi István és Kőszegi Krisztina egységet. Kalóz osztályban a legjobb orfűi versenyzőpáros az Olosz Iván – Varga József kettős lett.
A szörf hajóosztályoknál először a svertes kategória díjazottai álltak a dobogóra, itt Kálmándy Ferenc lett a legjobb versenyző megelőzve Sinka Zoltánt és Lomb Zoltánt. A svert nélküli kategória versenyét Horváth Zsolt nyerte, második helyen Molnár Tibor végzett, míg a harmadik helyezett Periskics Miklós lett. A hölgyek részére kiírt szörfversenyt Déri Judit nyerte, megelőzve a második helyet megszerző Bánfai Emesét. A legjobb ifjúsági szörfversenyző Andok Viktor lett. A versenyszámok díjazottai a Compass magazin, az Osjecko Pivo és a Pethes Óraszalon díjait vehették át.
A jó hangulatú versenyt a „jövőre ugyanitt még többen” felkiáltással zárta a tisztelt publikum.