Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Hatszor meg lehetne tölteni a Velencei-tavat azzal a vízzel, ami nyáron tűnt el a Balatonból, az alacsony vízállás miatt sok partszakaszon már csak homokozni lehet. Több legenda is él arról, hogy miért zuhan néha drasztikusan a vízállás.

Tényleg a haverok jachtjait úsztatják ilyenkor a Sión? Vagy a parti házakat védik a hullámoktól? Utána jártunk a balatoni vízlopásról szóló pletykáknak.

A meleg és száraz nyár miatt szeptember elejére 43 centire csökkent a Balaton átlagos vízszintje, egyes helyeken már bokáig érő vízben lehet besétálni a tó közepéig, és már nemcsak a nagy hajók, hanem a csónakok sem tudják elhagyni a partot. A Balatonnal foglalkozó vízügyi szakemberek szerint mindez normális dolog, a balatoniélővilág az alacsony vízszint ellenére is jobb állapotban van mint valaha. Sokan vannak azonban, akik nem elégszenek meg ennyivel és mélyebb összefüggéseket keresnek a tó vízszintjének csökkenése mögött.

Internetes fórumokon és beszélgetésekben megingathatatlanul tartja magát az a legenda, hogy gazdag hajótulajdonosok szeszélye miatt vált ilyen sekéllyé a tó. Az egyik városi legenda szerint azért apadt le a Balaton vize, mert leengedték a Sió csatornán, hogy a gazdagok milliós jachtjait le- vagy felúsztassák a csatornán.

Ez egyértelműen csak legenda - állítja Vörös István, az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének osztályvezetője, aki szerint hajókat csak akkor eresztenek át a zsilipen, ha az amúgy is nyitva van a magas vízállás miatt, erre pedig legutóbb 2011 tavaszán volt példa. Megalapozatlan pletykának tartja a hajók utaztatását Csonki István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója is. Szerinte már csak azért is lehetetlen lenne, hogy egy-két hajó kedvéért kinyissák a Sió zsilipjeit, mert ahhoz, hogy a csatornán hajókat lehessen úsztatni, előbb két-három napig engedni kellene a vizet, hogy hajózható legyen az amúgy sekély vizű csatorna.

Olyan valóban volt már, hogy egy vállalkozó a Sión próbálta meg eljuttatni a felújított hajóját a Tisza-tóról a Balatonra. "Először a délszláv-háború, majd az évekig tartó aszály miatt nem tudott felúszni a Balatonig" - emlékezett vissza a történetre Vörös István. Az évekig tartó veszteglést végül a vállalkozó megunta és inkább több millió forintért, közúton szállíttatta el a hajót a Balatonra.

A csatorna történetében volt példa korrupcióra is. A 19. században még rengeteg vízimalom működött a Sió mentén, a malmok működéséhez pedig elengedhetetlen volt, hogy megfelelő mennyiségű víz legyen a mederben. Sok malomtulajdonos a megfelelő vízhozam érdekében lefizette a zsilipet kezelő hivatalnokot, ezért akkoriban előfordult, hogy a Balaton vízszintje még a mainál is alacsonyabb szintre csökkent.

A vízleeresztés azonban nem is az ő találmányuk. A Sió csatorna ősét Kr. u. 292-ben kezdték építeni Galerius császár parancsára. A csatorna évszázadokig csak természetes úton vezette le a fölösleges vizet, ekkoriban a vízállás sokkal szélesebb határok között mozgott, mint ma. A csatornát a 19. század közepén szabályozták, emiatt és a tó partjának mezőgazdasági hasznosítása miatt a vízszint több mint egy méterrel csökkent. A kiszáradt területeket hasznosították, például ezeken épült meg a déli parti vasútvonal, ami szintén befolyásolja a vízszintet: a vasúttársaság és a kiszáradt telkeket megszerző gazdák ugyanis összefogtak a magas vízállás ellen, hogy ne veszélyeztesse üzletüket a vízbőség.

 

Nincs pénz a víz pótlására

A mostani vízszint valóban kirívóan alacsony, éve óta nem fordult elő ilyen, bár például 2004 elején ennél is jóval alcsonyabb, alig 30 centi volt a vízállás. A zsilipeket ma már csak akkor nyitja ki a vízügyi hivatal, ha a tó vízszintje a 70 és 110 centiméteres sávon kívülre kerül. Csonki István szerint rendkívül precíz szabályozás van arra, hogyan és miért lehet kinyitni a zsilipet. A speciális vízügyi-meteorológiai előrejelzések alapján előre lehet kalkulálni, hogy mikor lehet szükség a Balaton meglékelésére. A vízszint általában tavasszal, a hóolvadás után kerül 110 centi fölé. Ilyenkor összeül egy szakértőkből álló testület, és megvitatják, hogy adott-e minden feltétel a zsilip megnyitásához: van-e árvíz, belvíz, és rendben van-e a Sió medre. A végső szót a vízügyi igazgatóság igazgatója mondja ki, a döntés pedig minden esetben nyilvános.

A vízügyi szakembereknek akkor is be kellene avatkozniuk, ha a vízszint 70 centi alá csökken, ilyen esetben pótolni kellene a vizet, csakhogy erre jelenleg nincs megoldás.

A legutóbbi aszályos időszakban a tóval foglalkozó civilek, politikusok, illetve szakemberek közösen kezdtek azon gondolkodni, hogyan biztosíthatnák a tó folyamatos vízutánpótlását. Felmerült, hogy a hiányzó vizet a Dunából vezessék bele a Balatonba, azonban ez Vörös szerint veszélyeztetné a tó vízminőségét, ugyanis a Duna jóval piszkosabb, mint a Balaton. Másoknak az volt az ötletük, hogy valamely kisebb folyóból, a Drávából, a Rábából vagy a Murából kapjon utánpótlást a tó, ám ezek a megoldások a horribilis költségeken túl ökológiai kockázatokat is rejtenek. Annak ellenére, hogy a három folyó mindegyike tisztább, mint mondjuk a Balatont tápláló Zala, ökológiai hatásuk a tóra egyáltalán nem ismert. Vörös szerint komoly kutatások kellenének ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerüljön egy ilyen beruházás megvalósíthatósága.

 

A legvidámabb parcellák

Egy másik népszerű legenda szerint a partra építkező háztulajdonosok hibásak az alacsony vízállás miatt, miattuk nem lehet magasabbra állítani a 110 centis felső szabályozási szintet, és tartalékolni a vizet a szárazabb időszakokra. Ez részben igaz, de a probléma ennél összetettebb.

A tömeges tóparti parcellázások az 1960-as években kezdődtek el. Ezerszám osztották akkoriban a vízparti telkeket úgy, hogy nem számoltak a vízgazdálkodási szempontokkal. A közvetlen vízparton felépülő nyaralókat később viszont meg kellett védeni az áradásoktól, ezért a Balaton 230 kilométeres partszakaszából mára 150 kilométert lebetonoztak, hogy a hullámokat megfogják. A körbebetonozott part viszont már csak 110 centis vízállást bír el.

A 2000-es évek elejének aszályos időszakában elkezdtek dolgozni a felső szabályozási szint 10 centis megemelésén. Az áradásoktól leginkább veszélyeztett négy déli parti önkormányzat viszont megfúrta a vízszint-emelést - mondta Csonki István. A vízügyi szakemberek szerint ahhoz, hogy a jelenlegi szabályozási szintet emelni tudják, körülbelül 10-15 centivel meg kéne emelni a part menti szakaszt. Ez becslések szerint is több tízmilliárd forintba kerülne, és hiába lenne még így is olcsóbb, mint egy új mesterséges vízforrást biztosító csatorna kiépítése, erre jelenleg nincsen pénz.

Szerző: Ferenczi András (origo)