Siófok 2.1 • 5.4 kn
40 éve vízen a B31-es
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Idén ünnepli 40. születésnapját a B31-es típus, melynek hajlott kora ellenére alig egy éve van saját klubja a Balatonon. Az évforduló alkalmából beszélgettünk a további tervekről a klub vezetőjével, Szabó Árpáddal.
Mikor született az ötlet, hogy a B31-es hajók tulajdonosait klubba szervezitek?
Ötven évvel ezelőtt Keszthelyen születtem, és a Balaton mellett nőttem fel. Azóta is azok közé tartozom, akiket el sem lehetne kergetni a partról. Gyerekkoromban csodálattal és irigykedve néztem a B31-ket és elhatároztam, hogy egyszer nekem is lesz egy ilyenem. Mikor végre megvehettem egy ilyen hajót, alaposabban utánanéztem a típus történetének és örömmel láttam, hogy sok van belőle a Balatonon. Arra gondoltam, hogy ha autótulajdonosok szervezhetnek old timer klubokat, hajóból miért ne lehetne? Ráadásul ezt a típust már régen nem gyártják és érdemes lenne megőrizni a B31-esek reputációját a mai modern hajók mellett.
A története is igen érdekes, hiszen svéd tervezésű a hajótest és kifejezetten balatoni használatra dolgozták át a füredi hajógyárban. Illusztris képviselője ennek a típusnak Fa Nándor és Gál József Szent Jupátja, amivel megkerülték a Földet, minden baj nélkül. A klub szervezésének nem utolsósorban motivációja volt az is, hogy a B31-esek tulajdonosai különleges kapcsolatban vannak a hajóikkal, hiszen rengeteg munkával, időt és pénzt nem sajnálva tartják üzemben és jó állapotban öreg bútorszállítóikat, melyekre méltán büszkék.
Mikor alakult meg a klub? Hányan vagytok?
A klub 2009. májusában alakult meg, valójában az első találkozón. A valóságban mintegy 15 hajó jelent meg, de Fa Nándi elhozta magával a Szent Jupát szellemét, Tuss Miklós a Hepp történeteit és néhányan hajó nélkül bár, de eljöttek. Remek hangulatú összejövetel volt, minden korosztály képviselte magát, s mindenki a folytatás mellett döntött. Jelenleg 22 regisztrált tagja van a klubnak, de sokan még nem is hallottak rólunk, mert nem csaptunk nagy hírverést, amit az idén pótolunk.
Hány B31-es szeli a Balaton hullámait, van valamilyen nyilvántartásotok?
A füredi hajógyárban Burka Tibor karolta fel a klubunkat, rendelkezésünkre bocsájtva a hajóval kapcsolatos összes dokumentumot, terveket, amelyek alapján össze tudjuk állítani a típus teljes és hiteles történetét. Szerinte mintegy 90-100 hajó lehet a Balatonon, kb. 10 darab tengeri kikötőkben ringatózik. Nyilvántartásunk nincs, inkább a hajók történetét, felújításuk kalandos módját és azt a különleges kapcsolatot szeretnénk megőrizni, mely a hajót s gazdáját összeköti .
Mik a céljaitok, milyen eseményeket szerveztek?
Célunk, hogy ezekből a hajókból minél többet a klub berkein belül tudhassunk. Találkozókat szervezünk, ahol a tulajdonosok megbeszélhetik a hajók üzemben tartásával, javításával kapcsolatos kérdéseket, megoszthatják a tapasztalataikat s kedvükre dicsérhetik kedvenceiket. Mivel ez a hajó nem veszi fel a versenyt a korszerű, gyors hajókkal, így ritkán láthatóak a megmérettetéseken. Ezért szerveztük meg a B31 Kupát, melynek első futama 2009. augusztus. 8-án volt és a második futam már szerepel a 2010-es versenynaptárban: 2010. 07. 24. A verseny rendezéséért külön köszönet illeti az LVE-t és a BLYC-t valamint Rick Csaba barátunkat. Ezt megelőzően május 29-én szombaton tervezünk egy baráti összejövetelt.
Tervezitek, hogy osztályba, flottába szerveződtök?
Mivel ezt a típust hosszú időn keresztül, több helyen is gyártották, valamint a tulajdonosok a hajókat a felújítások során kedvükre alakítgatták, így nincs két egyforma darab. Ezért nehezen lennének alkalmazhatók az osztályelőírások. Nem szigorú szabályok és keretek között működünk, s inkább a hajózás örömét, szépségét helyezzük előtérbe. Jellemző példa erre, hogy az első futamon a résztvevő hajók nem mindegyikének volt spinakkere, ezért mindenki lemondott ennek használatáról az esélyek kiegyenlítése érdekében. A befutónál gyakorlatilag fej-fej mellett futottak be a hajók.
Hogy lehet csatlakozni hozzátok?
Mindenkit szeretettel várunk a klubba, egyetlen feltételünk, hogy valamilyen kapcsolatban álljon a B31-sel és szeresse ezt a típust. Elérhetők vagyunk saját honlapunkon, a www.B31klub.hu webcímen, vagy az info@b31klub.hu e-mail címen. De a BLYC-ben a HVALROSS nevű B31-en minden hétvégén megtalálhatók vagyunk.