• Kövess minket!

Nemzetközi

Svéd győzelem a Melges 40 GP második fordulóján

Svéd győzelem a Melges 40 GP második fordulóján

Svéd győzelem a Melges 40 GP második fordulóján

A Melges 40 nem egy túl régi osztály és a költségei miatt lehet nem is lesz a legnépesebb One Design osztály, de mindemellett igen látványos még kis flottában is. A hajó tavaly debütált és egyből az első évben már rendeztek Grand Prix sorozatot ezeknek a hajóknak. Az idei versenynaptárban négy esemény szerepel a GP sorozatban, amelyből most hétvégén rendezték a másodikat Szardínián a Yacht Club Costa Smeralda – ban. A helyszín nem ismeretlen a Melges 40 – eseknek, mert már előző évben is volt itt versenyük. Az eseményt az osztály hivatalos sponzorai (Garmin Marine, Melges Europe, HH) mellett még a One Ocean Foundation is támogatja.

Az idei első forduló után a svéd Inga várta az első helyről a GP folytatását, ahol Richard Goransson kormányoz, és Cameron Appleton a takitkus. A Szardíniai versenyre öt hajó nevezett. Tavaly ugyanezen a helyszínen Alessandro Rombelli – ék nyertek a STIG – el, ahol most is Francesco Bruni lesz a taktikus.

Az első napon három futamot rendeztek. A napot az Inga kezdte a legjobban és az első futamot meg is nyerték viszont a másik két futamban egy harmadik és egy negyedik helyet vitorláztak, így nap végén “csak” másodikok voltak. A második futamot a japán Sikon nyerte, ők az első futamban harmadik,az utolsóban pedig másodikok lettek, így nap végén két ponttal vezették a mezőnyt. A csütörtöki utolsó futamot a STIG nyerte, de az első két futamban két ötödik helyet vitorláztak, így csak a negyedikek voltak nap végén.

A második napon is három futamot vitorláztak a csapatok, ahol az Inga vitorlázott a legkiegyensúlyozottabban (2,2,1) amivel át is tudta venni a vezetést a Sikon –tól, aki 1,4,4, helyeivel visszaesett a második helyre. Egy ponttal lemaradva nap végén harmadik helyen állt a STIG 3,1,2 futameredményekkel.

A szokásoknak megfelelően az utolsó nap is három futamot vitorlázott a mezőny. Az Inga továbbra is meg tudta őrizni a helyét miután az első futamot megnyerte, ment még két harmadik helyet így öt pont előnnyel nyerte a Porto Cervo – I versenyt. Második lett a tavaly Porto Cervo – ban győztes STIG, miután ők is nyertek egy futamot és mellette egy harmadik és egy ötödik helyet vitorláztak. Harmadik lett két ponttal lemaradva a Sikon aki az utolsó napon mind a három futamban negyedik lett.

A sorozatnak még két állomása van az egyik a Copa del Rey, augusztusban, a másik október végén less de ennek a helyszíne még nem derült ki.

 

Az osztály honlapja:

https://www.melges40.com/

Eredmények:

https://yachtscoring.com/event_results_cumulative.cfm?eID=5938