• Kövess minket!

Nemzetközi

Sailing Champions League - az első elődöntő után

Sailing Champions League - az első elődöntő után

16 csapat már megvan a St. Morritz – i döntőben

Az idei Sailing Champions League első elődöntőjét a Yacht Club Costa Smeralda rendezte Szardinián, Porto Cervo – ban. Tavaly a döntő volt Szardínián, idén az első elődöntő rendezését kapta az olasz club. A másik elődöntő Szent Péterváron lesz majd, ahol kiderül a többi club neve is, aki majd részt vehet a St. Morritz – i döntőben.

A Porto Cervo – i elődöntőre 13 nemzet 24 legjobb Klubja érkezett, hogy összemérjék tudásukat J70 – es hajókban. A döntőben 32 klub versenyez majd, amiből már 16 megvan, 14 innen jutott be, biztos résztvevő még a rendező St. Morritz Yacht Club illetve a tavalyi győztes Yacht Club Costa Smeralda.

Az elődöntőre Európa minden szegletéből érkeztek a Clubok. Első ízben vett részt a sorozatban szlovén club, illetve a Yacht Club de Monaco is első ízben kapott meghívást az eseményre.  

Az elődöntőben a 24 csapatot három nyolc hajós flottában versenyeztették és minden club 18 futamot vitorlázott. A versenyt az olasz Circolo della Vela Bari nyerte, második lett az osztrák Yacht Club Bergenz, harmadik pedig a francia Club de Voile Saint-Aubin Elbeuf. A többi továbbjutott klub listája lentebb található. Az idei verseny a Szent Pétervári második elődöntővel folytatódik majd.

A verseny honlapja:

http://sailing-championsleague.com/

Eredmények:

https://scl2018-semifinal1.sapsailing.com/gwt/Home.html?locale=en#/regatta/leaderboard/:eventId=ccd8a484-f2be-4dbd-9474-c457fefd6536

 

1                Austria       Yacht Club Bregenz

2                Denmark     Kongelig Dansk Yachtklub

3                Finland       Åländska Segelsällskapet

4                France        APCC Nantes

5                France        Club de Voile Saint-Aubin Elbeuf

6                Germany     Segel- und Motorboot Club Überlingen

7                Germany     Wassersportverein Hemelingen

8                Italy           Circolo della Vela Bari

9                Italy           Società Canottieri Garda Salò

10              Italy           Yacht Club Costa Smeralda (SCL champion)

11              Monaco      Yacht Club Monaco

12              Netherlands Jachtclub Scheveningen

13              Sweden       Cape Crow Yacht Club

14              Switzerland Regattaclub Bodensee

15              Switzerland Regattaclub Oberhofen

16              Switzerland Segel-Club St. Moritz (host club)

17 - 32        Semifinal 2 in St. Petersburg

 

A Sailing Champions League – ről:

A sorozatot 2013 – ban hozták létre azzal a céllal, hogy a különböző nagy vitorlás clubok azonos hajókkal tudjanak vitorlázni egymás ellen. A nagy érdeklődésre való tekintettel, idén már külön lesz a fiataloknak és a hölgyeknek is hasonló sorozat.

 

A Sailing Champions League korábbi győztesei:

2017: Yacht Club Costa Smeralda, Italy

2016: Deutscher Touring Yacht-Club, Germany

2015: Kongelig Norsk Seilforening, Norway

2014: Kongelig Dansk Yachtklub, Denmark