• Kövess minket!

Nemzetközi

EFG Sailing Arabia - The Tour 2018

EFG Sailing Arabia - The Tour 2018

EFG Sailing Arabia - The Tour 2018

Az EFG Sailing Arabia – nak ez volt a nyolcadik versenye, amit megrendeztek. A sorozat 2011 – ben indult útjának azzal a célzattal, hogy az öböl – menti országokat a vitorlázás kapcsán is közelebb hozza egymáshoz. A versenyben mind a hajók, mind az útvonal tekintetében történtek változások, míg elérkezett mai formájához. A kezdetekkor a verseny Bahrein –ből indult, majd egy Qatar – i, és egy Egyesült Arab Emirátusok beli megállót érintve érkezett meg Omán – ba. 2016 – ban már kimaradt a Bahrein – i helyszín, 2017 – ben pedig nem Doha – ból indult a mezőny, hanem Muscat – ból és Dubai – ban volt a befutó. Az idei évben a verseny már csak az Omán – i partszakaszt érintette, ahol hat helyszínen kötöttek ki a hajók.

A versenyt az első hét évben 30 lábas egytestű hajókkal vívták, az idei volt az első év, amikor ez változott és Diam 24 – es trimaránokkal versenyeztek. A szervezők próbálnak figyelnek arra, hogy a helyi versenyzőket és a női vitorlázást is segítsék. 2012 óta általában volt tisztán női hajó a versenyen, akkor az első ilyen évben pont Dee Caffari kormányozta a női egységet. Nem ő az egyetlen a Volvo Ocean Race női résztvevői között, aki megfordult már a sorozatban, mert például a Team Scallywag – ről Annemieke Bes és Libby Greenhalgh is vitorlázott már a sorozatban tavaly, vagy idén a DB Schenkert az az Elodie – Jane Mettraux kormányozza, aki a mostani Volvo Ocean Race – en a harmadik és negyedik szakaszon is vitorlázott.

Az idei versenyre nyolc csapat nevezett. A verseny vegyesen öt pálya és négy túraversenyből tevődött össze. A versenyt a Beijaflore nyerte, aki a kilenc helyszínből ötöt megnyert és kétszer lett második illetve harmadik. Összetettben a második helyen az EFG Bank végzett a harmadik pedig az Averda lett.

 

A verseny honlapja:

https://sailingarabiathetour.com

Eredmények:

https://sailingarabiathetour.com/results/