• Kövess minket!

Hazai

Idén 16 ranglistaversenyen döntik el, kik a legjobbak az utánpótlásban

Idén 16 ranglistaversenyen döntik el, kik a legjobbak az utánpótlásban

Idén 16 ranglistaversenyen döntik el, kik a legjobbak az utánpótlásban

Formálódnak az idei utánpótlás ranglistaversenyek rendezési keretfeltételei. Egyeztettek a vezető utánpótlás nevelő klubok és a szövetség, az MVSZ a szakmai színvonalat emelné és az egyesületek is megfogalmazták elvárásaikat a ranglistaversenyek rendezésével szemben. Idéntől már az RS Feva osztály is bekapcsolódik a támogatott ifjúsági osztályok ranglistaversenyeibe.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) célja, hogy megfelelő szakmai színvonalú ranglistaversenyeket rendezzenek az egyesületek, ezért az MVSZ Szövetség a jövőben nagy hangsúlyt fektet az ilyen versenyek értékelésére - a jövőben esetleges versenyidőpont-ütközés esetén például figyelembe vehető az előző év értékelése. Töbek között ez is kiderült azon az egyeztetésen, amelyet a támogatott ifjúsági osztályoknak, a nekik ranglistaversenyt vagy bajnokságot rendező egyesületeknek és a versenybíró bizottságnak tartott az MVSZ hétfőn. Ebben az évben a támogatott ifjúsági osztályokban 16 alkalommal rendeznek ranglistaversenyt, 10 egyesület részvételével, közülük az egyeztetésen 6 képviseltette magát. Ők rendezik a versenyek 80 százalékát.

Az egyeztetésen Holczhauser András főtitkár kérésére a klubok és az osztályszövetségek megfogalmazták a ranglistaversenyekkel kapcsolatos igényeiket, amelyek között szerepel az időpont ésszerű megválasztása (iskolai szünet alatt, illetve hétvégén legyenek a versenyek), legyen megfelelő presztízse az OB-nek és a ranglistaversenyeknek, legyen objektív rendszer és értékelés, a minőségi rendezéshez elengedhetetlen infrastruktúra és kommunikáció szükségessége, igényes parti programok szervezése. Ugyancsak az osztályok által kért szolgáltatások között vetődött fel például a előnevezés lehetősége, a nevezési ajándék, a megfelelő és elegendő sólyázási lehetőség, a biztonság, valamint a versenyközvetítés.

Külön kiemelték az osztályspecifikus versenyutasítások fontosságát, illetve többen is jelezték ezek kiegészítésére irányuló igényeiket, amelyek jellemzően a vitorlázandó pályára, a szélerőre, a vizi bíráskodásra vagy az érintett osztályban a pumpálás megfelelő szabályozására vonatkoznak.  Fontosnak tartják a nevezési díjak egységesítését, szükséges esetén emelését, a minimális nevezési díjak meghatározását. A Vihar rendszeren keresztül az online fizetést szeretnék biztosítani, a hunsail.hu honlapon pedig online hirdetőtáblát fejlesztenek. A versenyrendezés során elvárt kellő mennyiségű és megfelelő minőségű eszközök használatához az MVSz segítséget tud nyújtani (például GPS, mentőmellény, VHF és trönk rádió, kamera, online hirdetőtábla). A szövetség felé elvárásként jelent meg egyebek mellett a versenybírók delegálása és a versenyrendezéshez szükséges eszközök, motorosok kölcsön- és bérbeadása is.