• Kövess minket!

Egyéb

Januártól Somogyhoz tartozik Balatonvilágos

A község képviselő-testületének kezdeményezésére a parlament Veszprémtől Somogy megyéhez csatolta Balatonvilágost 2013. január 1-jei hatállyal.

A község képviselő-testületének kezdeményezésére a parlament 2013. január 1-jei hatállyal Veszprémtől Somogy megyéhez csatolta Balatonvilágost. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter erről szóló határozati javaslatát 344 igen szavazattal fogadta el hétfőn az Országgyűlés, csak a szocialista Szekeres Imre tartózkodott. Balatonvilágoson idén januárban helyi népszavazást tartottak. A referendum érvénytelen volt, a megjelentek nagy része azonban támogatta a megyeváltást, az önkormányzat ezért folytatta az eljárást.

A kezdeményezést a Veszprém megyei önkormányzat tiszteletben tartotta, Somogy megye befogadta, a siófoki képviselő-testület egyetértett vele, az érintett közigazgatási és igazságügyi szervek nem emeltek kifogást ellene, sőt több szervezet támogatta, elsősorban Balatonvilágos és Siófok közelsége, a jobb közlekedési körülmények miatt. Balatonvilágos Fejér, Somogy és Veszprém megye találkozásánál fekszik, és 1961-ben nyerte el önállóságát.