Siófok  19.4  •  16.6 kn       

Keszthely  19.9  •  16 kn       

Balatonfüred  19.1  •  10.4 kn       

Balatonboglár  19.3  •  17.7 kn       

Orfű  19  •  11 kn       

Velencei-tó  20.6  •  11.8 kn       

Tiszafüred  18.9  •  6.7 kn       

Mályi-tó  16.4  •  5.6 kn       

2024. május 06., hétfő

Kánikulai diákolimpia

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A pénteken kezdődött Diákolimpia első napján a szélhiány miatt nem sikerült futamot rendezni.

Kánikulai diákolimpia

A második versenynapon mindkét pályán 2-2 futam volt osztályonként. A 420-as hajóosztály kivételével minden osztályban a második futamot, csak rövidítéssel lehetett érvényesen befuttatni.

Ma reggel 8 órakor keleties szélben hajózott ki a rendező csapat, a versenyzőkkel és az edzőkkel együtt. Az A pályán mindhárom osztálynak (Laser Radial, Laser 4,7 és 420)  3 futam került megrendezésre, a harmadik futam végére a Laser 4,7 osztálynak, már gyenge 4-5 csomós szélben, de sikerült befejezniük a futamot.

A B pályán az első futam közben a szél ereje és iránya tartotta magát. Azonban a IV. futamra 5 csomóra csökkent és a szél iránya 40 fokra módosult. Emiatt a versenyvezető úgy döntött, hogy a pályát lerövidíti. Így a befutó a 3-as kapuhoz került, ahol 76 hajó futott be eredményesen.

Fotó: Szekeres László

Bővebb GALÉRIA itt...

Végeredmény

INFINITI Nautic Fesztivál másodszor Előző

INFINITI Nautic Fesztivál másodszor

Egyszerűen klasszikusra sikeredett… Következő

Egyszerűen klasszikusra sikeredett…